Ilyet ritkán látni kézilabdapályán: a vicces jelenet után kiállították a magyar játékost (VIDEÓ)
Mi jót nevettünk rajta, a játékvezetők kevésbé.



A csehek elleni sikerrel bejutott az Eurokupa négyes döntőjébe a magyar csapat. A női kézilabda-válogatott 30–22-es győzelme után Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánnyal, Márton Grétával és Szemerey Zsófival beszélgettünk.

Egy kicsit kapkodós kezdés után erődemonstrációt tartott Érden a magyar női kézilabda-válogatott, és 30–22-es győzelmet aratott Csehország ellen, amivel bejutott az Eurokupa szeptemberi négyes döntőjébe. Golovin Vlagyimir elégedetten nyilatkozott a találkozó után, ugyanis, mint elmondta: azt beszélték meg a lányokkal, hogy húsz körüli gólt engedjenek csupán az ellenfélnek.
Ezt is ajánljuk a témában
Mi jót nevettünk rajta, a játékvezetők kevésbé.

„Jól is kezdtünk, de a nagy akarat miatt szerintem gyorsabbak voltunk, mint a labda” – mondta a találkozó után az újságíróknak. – „Túl gyorsan kerültünk helyzetbe, mindent gyorsan akartunk befejezni. És amikor nem sikerült, gyors gólokat kaptunk. A szünet előtt volt egy kiállításunk, abból kaptunk három gólt, de ezeket leszámítva rendben volt a védekezés az első harminc percben is. A szünetben megbeszéltük, a kettes védőknek feljebb kellene helyezkednie, hogy hatékonyabb legyen a védekezésünk. Megoldottuk.”

A Mandiner ezután arról kérdezte, hogy a szerdai, törökök elleni, illetve a mostani siker jó válasz volt-e a játékosaitól a két, Dánia ellen elszenvedett vereség után. A kapitány arra volt kíváncsi, hogy szerintünk mi volt a probléma azzal a két találkozóval. Klujber Katrin szavait idéztük neki, aki szerint kommunikációs gondok voltak Dániában, és hiányzott a felelősségvállalás a csapatból, míg a hazai találkozó után Szemerey Zsófi arra hívta fel a figyelmet, hogy hiányzott a keménység a lányokból.
Ezt is ajánljuk a témában
Ismét a dánok okozták a magyar válogatott vesztét. Golovin Vlagyimir szerint sokat kell tanulnunk.

„Igazából nem volt problémánk” – reagált Vlagyimir. – „A sport ilyen. Igen, legyőzött minket kétszer a dán válogatott, de nem várható el tőlünk, hogy folyamatosan nyerjünk.
A lányok akarták akkor is a sikert, és ilyenkor néha hevesen nyilatkoznak, ezt meg kell bocsátani nekik.
Akkor is azt mondtam, hogy nagyon jó hetet zártunk, szerintem most is. Ami akkor annyira nem működött, hogy az első találkozón hiányoztak a lerohanásgólok. Ezért dolgoztunk azon a héten, hogy védekezésben gyorsan tudjunk érkezni. A szerdai és a mai meccsen is alakítottunk ki helyzeteket. Most nem is volt sok időnk, két napot utaztunk, nehéz volt edzést tartani, de minden percet kihasználtunk, hogy tisztázzuk a szituációkat, hogy kinek, mi a feladata. Mind a két hét tökéletes volt szerintem.”

Üde színfoltja volt a válogatottnak az FTC-Rail Cargo Hungaria közönségkedvenc szélsője, Márton Gréta, aki a világbajnokság után sérülés miatt a törökök ellen léphetett pályára legközelebb a válogatottban. A csehek ellen az első félidőben kapott szerepet, négy próbálkozásából háromszor is bevette a vendégek kapuját.
„Nagyon örülök, hogy visszatérhettem a válogatottba.
Soknak tűnt ez a négy hónap, ami eltelt a világbajnokság óta. Nagyon vártam már, hogy újra itt lehessek, boldog voltam, amikor megkaptam a meghívót.
Mindkét meccsen kiadtuk magunkból a maximumot. Nyilvánvalóan van még miben javulnunk, van még mit csiszolni, de megtettünk mindent. Örültem, hogy nagyjából értékesíteni tudtam a helyzeteimet, sajnáltam, hogy az első kimaradt.”
A Győri Audi ETO KC kapusa, Szemerey Zsófi szintén az első 30 percben volt pályán, nem akármilyen teljesítménnyel: 21 lövésből 10-et is megfogott.
„Örülök, hogy amilyen alapszabályokat felállítottunk magunknak, azok sikerült a pályára is kivinni” – árulta el a Mandinernek. – „Volt egy kis hullámvölgy, de abból is ki tudtunk jönni, és tudtuk, hogy miben kell javulnunk. Büszke vagyok összességében a csapatra.”
Szemerey a dánok elleni hazai vereség után nagyon csalódottan nyilatkozott, ezért kíváncsiak voltunk, hogy jobb szájízzel zárja-e így az Eurokupa csoportkörét.
Ezt is ajánljuk a témában
Nagyon kiakadt a kapitány és a csapat legjobbja is.

„Nagyon sajnáltuk azt a meccset, mert tisztában voltunk azzal, megfoghattuk volna a dánokat, ha nem hibázunk annyit. A kinti találkozó már elég csúfosra sikerült…
Viszont ahogy átbeszéltük a dolgokat és az alapszabályokat a kapitánnyal és a csapaton belül is, egyből könnyebb dolgunk lett nekünk is a kapuban.
Nagyon örülök, és pozitívan tekintek a jövőre.”
Az Eurokupa négyes döntőjét szeptemberben rendezik
***
Ezt is ajánljuk a témában
Hatalmas tömeg előtt tartotta kampányzáró rendezvényét Orbán Viktor a Szentháromság téren. A miniszterelnök mellett Lázár János és Szijjártó Péter is felszólalt a budapesti nagygyűlésen.

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka
