Visszahozták a sírból, de nagy bravúr kell a balkáni pokolban, hogy megtörje a 12 éves magyar átkot a Tatabánya

Legutóbb hét éve, azaz 2019-ben járt magyar férfi kézilabdacsapat európai kupasorozat döntőjében: akkor a Bajnokok Ligája fináléjában a Veszprémnek éppen ugyanúgy észak-macedón ellenfele volt a Vardar Szkopje személyében, mint most a Mol Tatabánya csapatának. A Bányász ugyanis hatalmasat menetelt ebben az idényben, a harmadik számú kupasorozatnak számító Európa-kupában, így az Ohrid ellen klubtörténete első nemzetközi fináléjára készülhetett.

Ebben a sorozatban még a régi, klasszikus oda-visszavágós finálét rendezték, így a tavaly nyáron kinevezett vezetőedző, Tóth Edmond csapatának kis hátrányt jelentett, hogy a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban kellett kezdenie a történelmi párharcot. Történelmi volt minden szempontból, hiszen az Ohrid sem járt még ilyen nemzetközi magasságokban, nem csoda hát, hogy egy órával a találkozó előtt már egy vagy százfős észak-macedón szurkolótábor foglalta el a vendégszektort, és nem volt éppen csendben.

Persze a tatabányaiakat sem kellett félteni, majdnem megtöltötték a több mint hatezer fő befogadására alkalmat létesítményt, a kivonuló játékosokat pedig elképesztő hangorkán és egy felirat is várta a B-középtől:

 – és az Edda slágere közben fel is csendült az aréna hangszóróiból. Nem lehetett tehát a hangulatra panasz, éppen olyan volt, mint egy kupadöntőhöz illik.

Talán a tét miatt idegesen kezdték a csapatok a mérkőzést, és sajnos a vendégeknek sikerült hamarabb megnyugodniuk. Még csak a 6. percben jártunk, amikor Papp Tamás után Matej Havrant is kiállították a hazai csapatból, miközben az Ohrid büntetőfelelőse, Kosuke Yasuhira két hetest is értékesített. Az első magyar találatot a tatabányaiak idénybeli legjobbja, Éles Benedek szerezte, de a csapat nehezen találta az ellenszert a tipikus balkáni, igen kemény, olykor az alattomosság határát súroló észak-macedón védekezésre, így bő 10 perc után 6–2-es vendégelőnyt mutatott az eredményjelző.

Aztán a kapuban Székely Márton nagyon elkapta a fonalat, így hosszú percekre beállt a gólcsend a mérkőzésen, amit a tatabányai Grigoras tört meg a 15. percben. Ekkor a találkozó során először emberelőnyben volt a magyar csapat, miután az Ohrid kapusát(!) Kristian Pilipovicot kiállították, mert egy szabaddobáshoz szándékosa nem adta vissza a labdát – jól mutatta ez a jelenet, hogy semmitől nem riadtak vissza. Ezzel kialakult az a három-négy gólos különbség, ami állandósult a folytatásra, hiába talált be Ignacio Plaza, majd Grigoras ismét, mindenre volt vendég válasz, így az első magyar időkérésnél a 19. percben 9–5 volt oda.

A játékvezetők ráadásul engedték az észak-macedónok túlzottan is kemény védekezését, amikor pedig végre emberelőnybe került a Bányász ismét, gólszerzés helyet eladta a labdát, hogy az ellenfél ötgólosra növelhesse a különbséget. Nem igazán ment a helyzetek kidolgozása a magyar csapatnak, sokszor csak a kapusba lövöldözték a labdát, így az utolsó öt percre már hét lett közte. 

A pihenő alatt az észak-macedón tábor már a „Campeones, camepones”, azaz „Bajnokok, bajnokok” rigmust énekelve ivott előre a medve bőrére, de az optimizmusuknak volt is némi alapja.

A második félidő is egy vendég hetesgóllal kezdődött, de aztán az ellentámadás során két játékost is kiállítottak a túlzott brutalitással védekező vendégektől, amivel végre élni is sikerült. Éles lőtte be a megítélt hetest, majd egy üres kapus gólt is szerzett Baptiste második találata előtt, gyorsan háromgólosra csökkent a különbség, 11–14.

Kár, hogy ezután a magyar csapat került kettős hátrányba közel két percre, viszont Baptiste büntetőjének köszönhetően sikerült 1–1-gyel megúszni. Ekkor már kezdtek elszabadulni az indulatok a pályán, a játékvezetők és az ellenfél is nehezen tolerálta, hogy a magyar csapat felvette brutalitásbana a kesztyűt a vendégekkel, gyakorlatilag minden támadás kiállításba torkollott. Összeségében az Ohrid jött ki jobban ebből az időszakból, a háromgólos hátrány megint ötre hízott, 14–19.

Feltámadt a végére a Tatabánya

Az utolsó negyedórára Andó Arián állt be a magyar kapuba, de az első labdákkal nem sikerült találkoznia. Ráadásul egy rossz passz miatt elszúrt magyar támadás után megint hatgólos lett a különbség, amire Éles a hetedik góljával gyorsan válaszolt, de egyedül ő sem tudta a meccsben tartani a Tatabányát. Viszont ezután sikerült két támadást is kivédekezni, Baptiste pedig mindkettőt góllal büntette, így gyorsan mínusz három lett és ismét felcsillant a remény, 22–25.

Az utolsó 10 perc ráadásul Éles értékesített hetesével kezdődött, így mínusz kettővel fordultunk rá a hajrára. Pedro Rodríguez ennél fontosabb pillanatban nehezen szerezhette volna első gólját a szélről, hiszen 2–3 után lett ismét csupán egy a különbség – miközben a hazai közönség tombolása majdnem kidöntötte a csarnok falait. Akkor meg pláne, amikor egy labdaszerzés után Éles üres kapura lőtte be a 9. találatát, amivel öt perccel a vége előtt 26–26-ra egyenlített a magyar csapat!

És bár a következő támadásuk előtt időt kért a vendégek trénere, Andó szépen védett – sajnos az ellentámadás kimaradt, így újra vezettek az észak-macedónok. 

Az utolsó percre döntetlennel fordultunk rá, és sajnos egy elrontott támadással. Az Ohrid ezzel szemben gólt szerzett – Tóth Edmond időkérésének köszönhetően 3 másodperce maradt válaszolni a Tatabányának. 

Nagy baj nincs, idegenben is meg lehet fordítani a párharcot, ugyanakkor biztosan nagyon kemény csata vár a Tatabányára a balkáni pokolban.

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás