Lukács megállíthatatlan, a válogatott után Zalaegerszegen is győztes gólt lőtt! (VIDEÓ)

Ihletett formában játszik!

A Puskás Akadémia úgy tartott otthon egy pontot az MTK ellen, hogy a hosszabbításokkal együtt legalább 90 percet játszott emberhátrányban. A PAFC–MTK legfontosabb történései.

A forduló előtt a tabella 7. helyén álló Puskás Akadémia a 2. MTK-t fogadta az NB I 11. fordulójának nyitómérkőzésén. A két csapatot mindössze 2 pont választotta el a tabellán. A felcsúti PAFC–MTK úgy kezdődött, ahogy nagyon kevés mérkőzés szokott: a hazai csapat már a 6. percben emberhátrányba került!

Ezt is ajánljuk a témában

Ihletett formában játszik!

Markgráf Ákos rántotta le a 16-os jobb sarkánál kapura törő Molnár Ádint, amiért azonnal kiállította őt a játékvezető.
Gyakorlatilag egy teljes mérkőzésnyi időt töltött tehát emberhátrányban a PAFC, ennek ellenére a 17. percben megszerezte a vezetést! Kern Martin – aki a kiállítás következményeként mindössze 3 perccel állt be korábban csereként – szép fejessel küldte a kapuba a labdát, 1–0.
Bár láttunk már a futballtörténelemben nem is egy olyan esetett, hogy 10 emberrel játszó csapat nyerni tudott, azért a 6. percben emberhátrányba kerülve 73 percen keresztül kihúznia az előnyt Hornyák Zsolt csapatának valóságos csoda lett volna.
Nem is sikerült, bár annyira sok nem hiányzott hozzá: Átrok István a 71. percben egyenlített Szappanos Pétert is kicselezve, 1–1.
A hajrára aztán teljesen felborult a pálya, de a Puskás kihúzta a végéig, így a körülményeket tekintve bravúros pontot szerzett.
A találkozó érdekessége volt még, hogy Hornyák a szünetben beállította a korábbi magyar válogatott csatárt, Németh Andrást, akit aztán a 79. percben le is cserélt, a védő Szolnoki Roland állt be a helyére.
Ezt is ajánljuk a témában

„Nem volt könnyű, de tudom, milyen minőséget képviselek.”

NB I, 11. forduló
Puskás Akadémia–MTK Budapest 1–1 (1–0)
Gól: Kern (17.) ill., Átrok (71.)
Kiállítva: Markgráf (6.)
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás