Dibusz Dénes a gyerekkori álmokról, a Ferencváros öltözőjéről és a visszavonulásról beszélt a Mandinernek

Ferencvárosi játékosként mondhatni csak a szokásos nyár van mögöttük: július huszonkettedikétől augusztus végéig kilenc mérkőzést vívtak a hazai és a nemzetközi porondon. Kemény menet volt?
Igen, számunkra a nyár az idény egyik legfontosabb periódusa, hiszen ekkor dől el, melyik kupasorozatban folytathatjuk ősszel – válaszolta Dibusz Dénes a Mandinernek még a világbajnoki selejtezők előtt. – Erőltetett menet volt, ugyanúgy, mint a korábbi években, és remélem, az elkövetkezőkben is ugyanez vár majd ránk. Igyekeztünk a legjobban abszolválni ezt a fontos időszakot. Sajnos maradéktalanul nem lehetünk elégedettek, de összességében nem vallottunk szégyent, mert nagyon közel voltunk ahhoz, hogy bejussunk a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Kilenc meccset említettem, de ez tizenkettő is lehetett volna, mert egyet halasztottak, kétszer pedig nem Dibusz Dénessel kezdődött az FTC összeállítása a bajnokságban. Kapusként mennyire megterhelő egy ilyen sorozat? 
Ennek több aspektusa is van. Például az utazások két egymást követő idegenbeli meccsre, mint amikor Bulgária után mentünk Nyíregyházára, ez fizikálisan és mentálisan is fárasztó, ami növelheti a sérülésveszélyt, mert nincs idő maximálisan regenerálódni. Persze magában a mérkőzésben alapból benne van a sérülésveszély, ezt is próbálja a vezetőedző a pihentetéssel elkerülni. Mindemellett úgy próbál sakkozni, hogy tűzben tartsa az egész keretet. Próbálja éreztetni mindenkivel, hogy fontos tagja a csapatnak, számít rá.

Ebből a kilenc meccsből az egyik a századik volt a nemzetközi kupaporondon. Ez azért magyar futballistaként nagyon magas szám. Hasonlókról álmodozott pécsi kissrácként? 
Egyáltalán nem, elég távoli volt ez. Alapból nem volt olyan magyar csapat akkoriban a nemzetközi porondon, amelyikben ezt reálisan el lehetett volna érni. Nem volt ilyesmi a fejemben, de nagyon örülök neki, hogy összejött ez a kerek szám, és egyben nagy büszkeség is, hogy a Ferencváros játékosaként érhettem el.

Akkor miről álmodozott, netán a válogatottról?
Még arról sem! Nem voltam annyira álmodozó típus, így inkább közeli célokat tűztem ki magam elé. Azt szerettem volna, hogy győzzön a csapat, én jó teljesítményt nyújtsak, ami megnyithat egy újabb ajtót. 

De azért most büszke magára, ugye?
Nagyon sok mindent elértem, olyan helyekre jutottam el, amikre nem is gondoltam volna. De említhetném az Európa-bajnokságokat, az Európa-ligát vagy a Bajnokok Ligáját. Ez húsz-huszonöt évvel ezelőtt teljesen elképzelhetetlen volt. Egyértelműen nagyon büszke lenne erre a gyerekkori énem, de persze én is az vagyok.

Hét éve tart már a Fradival ez a sorozat, amikor minden nyarat és őszt gyakorlatilag szerda-szombat ritmusban játszanak, miközben rengeteg utaznak. Kétgyermekes apaként hogyan lehet az élsportot összeegyeztetni a családdal?
Sok lemondással és kompromisszummal jár, az biztos. Főként a feleségemnek köszönhetően tudjuk úgy menedzselni a dolgokat, hogy ne okozzon problémát. Kapunk segítséget is, mert egyedül azért nem menne. Az elmúlt években az volt a megszokott forgatókönyv, hogy egy héten két-három napot töltök otthon, de ha belevesszük az edzőtáborokat is, akkor átlagban talán annyit sem. Nagyon megterhelő időszak ez ilyenkor mindenkinek, de nyilván tudtuk jól, mire vállalkozunk. Igazából addig jó, ameddig ennyi mérkőzés van, és a legmagasabb szinten tudunk szerepelni.

Jól sejtem, hogy mindig is nagyon fontos volt önnek a család.
Jól! 

Amikor a csapattársak azt kérdezik tőlem, hogy pihenés lesz-e a program, mindig azt mondom nekik, hogy két gyerekkel olyan nincs. Viszont annyi boldogságot és élményt adnak, hogy azzal teljesen feltöltik az embert.

A mérkőzések után sokat szerepel a médiában, szinte mindegyik után megszólaltatják valamilyen platformon. Sokszor az újságírók kérik, hiszen tudják, nem közhelyeket puffogtat tőmondatokban. Mennyire kényelmes önnek ez a szerep?
Azt azért nem állítanám, hogy élvezem ezeket a szerepléseket, főleg, hogy kilencven százalékában a vesztes meccsek után is én megyek interjút adni. Nekem kell valami elfogadható választ adnom ilyenkor, hogy mi történt a pályán. Nem túl hálás szerep, de igyekszem mindig reálisan értékelni. 

Szeretem nem csak a szokásos sablonokat belevinni az interjúkba, hanem tényleg olyat mondani, ami érdekelheti az embereket.

Dibusz Dénes, a csapatkapitány

Talán emiatt is csapatkapitánya a Ferencvárosnak – meg az is számít, hogy rangidős a csapatban. Mekkora kihívás egyben tartani egy olyan öltözőt, melyben rengeteg a különböző nemzetiségű futballista?
Sok irányból érkeztek az elmúlt években játékosok, különböző kultúrák, vallások, életstílusok és világnézetek találkoznak az öltözőben. 

Ha jönnek a sikerek, akkor ez jóval könnyebb, a győzelmek mindig előrébb viszik ezeket a dolgokat. Ha pedig egy picit nehezebb időszak következik, akkor nő meg az én szerepem. Ilyenkor adott esetben azokat a labdarúgókat, akik elégedetlenebbek vagy morgolódnak, kicsit irányba állítom, kezelem a felmerülő problémáikat. Szerintem sokat léptünk előre e tekintetben az elmúlt években, most nagyon jó az öltöző, remek karakterek vannak, motiváltak a játékosok, tényleg mindenki odateszi magát. Ez jól megfigyelhető a pályán is az elmúlt időszakban, most biztosan nem lehet arról beszélni, hogy a hozzáállás miatt lenne hiányérzetük a szurkolóknak. Játékban és eredményben persze mindig van hová fejlődni, de összességében sokkal jobb képet fest ez a csapat, mint az előző évben.

Mekkora a szerepe ebben Robbie Keane-nek?
Szerintem jól egymásra talált a vezetőedző és a csapat. Nyilván az előző, tavaszi szezon első néhány hónapja ráment arra, hogy megismerkedjen velünk. Meg kellett találnia az ideális összetételt és felállást, ami passzol ehhez a kerethez – szerencsére még épp idejében sikerült. Onnantól kezdve szerintem érezhetően javult a teljesítményünk. Ha pedig jönnek a sikerek, akkor nyilván minden egyszerűbb: az edzőnek is sokkal nagyobb a hitele és a mozgástere, könnyebben tud meghozni nehezebb döntéseket is, mert elfogadják a játékosok. Egyébként egy nagyon játékospárti és modern szemléletű edző, ezt szerintem érzi és díjazza is mindenki, úgyhogy jól működik most a kémia.

Hamarosan megkezdik szereplésüket az Európa-liga főtábláján. Az ellenfelek a Plzen, a Genk, a Salzburg, a Ludogorec, a Fenerbahce, a Rangers, a Panathinaikosz és a Nottingham Forest. Mit szól ehhez a nyolcashoz?
Nem lesz egyszerű, de azt gondolom, jó esély mutatkozik a pontok gyűjtögetésére. Tavaly tizenkettőt sikerült a nyolc mérkőzés alatt – ezt szerintem kitűzhetjük célnak az idei évre is, de azért arról nem beszélhetünk, hogy egyértelmű esélyesei lennénk bármelyik mérkőzésnek. Viszont mindegyiken van reális esély a pontszerzésre, amihez jól kell működnie a csapatnak, mindenkinek jó formában kell lennie. A szurkolóinktól biztosan meg fogjuk kapni ehhez a támogatást, azzal sosincs gond. Remélem, ismét emlékezetes kupaszereplést élhetünk át közösen.

Melyik összecsapást várja a legjobban?
Érdekes lesz 

• a Fenerbahce vagy 
• a Nottingham elleni idegenbeli meccs, 

ezeken a helyszíneken biztosan különleges hangulat vár ránk. Igazán nagy sztárcsapatot most nem kaptunk az első kalapból, mint legutóbb a Tottenhamet, bár a Rangers is nagyon patinás klub, nagy dolog lesz pályára lépni ellene. Lesznek olyan találkozók is, amiken egyenlőek az esélyek, főleg azért, mert a korábbi években megvertük őket hazai pályán – ellenük a győzelem lesz a célunk. 

Bízom benne, hogy sikerülni fog, és megfelelhetünk a saját magunk és a szurkolók elvárásainak is.

Az NB I-ben is érdekes folyamatok zajlanak: az előző idényben a Puskás szorongatta meg a Fradit leginkább, ezúttal pedig úgy tűnik, a győri ETO FC fogja, miközben legősibb riválisuk, az Újpest is sokat erősödött.
 

Látszik, hogy Újpesten a tulajdonosváltás óta sokkal többet költenek, igyekeznek minél előbb odaérni a dobogóra és tényleges kihívói lenni a Ferencvárosnak. Győrben pedig nagyon jó szakmai munka folyik, látható a tudatos építkezés, és idén a nemzetközi porondon is bizonyítottak – mindenképpen oda kell rájuk figyelni. A Paks már évről évre ott van a dobogón, és közben megnehezíti a dolgunkat. A Puskásnak is olyan lehetőségei vannak, melyekkel komoly kihívás elé tud állítani minket: tavaly az utolsó fordulóig versenyben voltak a bajnoki címért. Ezek miatt is érzi úgy az ember, hogy évről évre nehezebb a címvédés.

Hat éve, azaz huszonnyolc éves kora óta folyamatosan magyar bajnoknak mondhatja magát. Most már harmincnégy esztendős, de kapusként azért még jó néhány idény van maga előtt. Tavasszal egy sajtótájékoztatón ugyanakkor arra utalt, hogy egy esetleges világbajnoki szereplés jelentheti a végállomást a válogatottban. Hány év van még Dibusz Dénesben?
Ezt majd a jövő eldönti. Novemberben leszek harmincöt, ha tényleg összejönne a világbajnoki részvétel a válogatottal, akkor azért a nemzeti csapattal sikerülne egy olyan tíz évet összehozni, mely során rengeteg mindent elértünk. Nyilvánvalóan vannak olyan fiatalok, akiknek érkezniük kell lassan a kapusposztra is – akadnak is megfelelő jelentkezők. 

A vb-szereplésben viszont nagyon bízom, mert reálisan nézve ez az utolsó lehetőségem, hogy a legnagyobb tornán védhessek.

És mennyire gondolkozik már a civil életen? Ha jól tudom, közgazdászként diplomázott.
Így van, de közgazdászként a nulláról kellene elkezdenem egy több mint tíz éves diplomával, szakmai tapasztalat nélkül – nem lennének jók az esélyeim a munkaerőpiacon. Én inkább úgy képzelem, hogy a sportban, a labdarúgásban maradok valamilyen területen, akár a diplomámat is felhasználva. Azt most nehezen látom magam előtt, hogy sporttól független életet kezdjek a visszavonulás után, hiszen minden ideköt, és itt van olyan tapasztalatom és rálátásom, amit hasznosítani tudok.

Kerek pályafutás az öné már most is – nyilván a vb-szerepléssel lehetne teljes –, de egy kicsit sem hiányolja, hogy soha nem próbálta ki magát külföldön? 
Egyáltalán nem bánom. Túl sok olyan lehetőségem nem is volt, amin komolyan el kellett volna gondolkodnom. Onnantól kezdve pedig, hogy a Fradival folyamatosan bejutottunk az európai kupasorozatok főtábláira, mindig megvolt a szakmai kihívás. Egyáltalán nincs hiányérzetem. Tényleg jól érzem itt magam, nagy meccseken szerepelünk Európában. 

Így kerek a pályafutásom.

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka