Kabaréba illő öngóllal került hátrányba, két fejessel fordított és emberhátrányban győzött a Fradi Örményországban (VIDEÓ)

A lényeg a győzelem...

A Ferencváros vezetőedzője remek példákkal érzékeltette, miért komoly kihívás megfelelni az MLSZ új „magyarszabályának”, míg Dibusz Dénes a Mandinertől tudta meg, hogy komoly mérföldkőhöz közelít a pályafutásában – így készül a Fradi Noah elleni BL-selejtező szerdai visszavágójára.
Az örmény bajnok Noah FC elleni BL-selejtező visszavágójára készül a Ferencváros, amely 2–1-es előnyben fogadja ellenfelét szerdán a Groupama Arénában. A mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón a Mandiner arra hívta fel Dibusz Dénes figyelmét, hogy a 99. nemzetközi klubmérkőzésére készül, vagyis jövő héten már jubilálhat is valamelyik sorozatban – remélhetőleg a Bajnokok Ligájában.
Ezt is ajánljuk a témában
A lényeg a győzelem...
„Nem tartom számon, de így, hogy említette, észben fogom tartani, hogy ha minden jól megy, meglehet a századik is. Ez nagyon komoly szám, örülök neki, hogy akár el is érhetem, ráadásul a Fradival közösen. Az elmúlt években szerencsére még intenzívebben lehetett gyűjtögetni a mérkőzéseket, hiszen főtáblán, csoportkörben szerepeltünk, megértük a tavaszi folytatást is.
Bízom benne, tudom még gyarapítani a mérkőzéseim számát. A legnagyobb cél nyilván az, hogy mindez a Bajnokok Ligájában történjen.”
Arról is beszélt: lehet-e előny a vendégeknek, hogy miközben az FTC a hétvégén az MTK ellen játszott örökrangadót, addig az örmények csak erre a találkozóra készülhettek.
Ezt is ajánljuk a témában
Döntetlennel rajtolt el a különleges mezben pályára lépő Ferencváros.
„Nekünk volt bajnokink a hétvégén, az ellenfelünk ugyanakkor gyakorlatilag csak erre a mérkőzésre tudott fókuszálni. Még az idény elején vagyunk, látszott az első két találkozón, hogy van még hova fejlődnünk, ebben nagy segítségre volt ez a két meccs. Remélhetőleg már a szerdai mérkőzésen előrébb tudunk lépni ezekben. Úgyhogy én nem bánom, hogy mi játszottunk, jót tett a csapat fejlődésének. Fontos, hogy folyamatában, tétmérkőzéseken lássuk, mire vagyunk képesek.”
A Ferencváros ír vezetőedzőjét, Robbie Keane-t arról kérdezték: mekkora kihívás, hogy amíg hétvégén muszáj volt az új szabály miatt öt magyart folyamatosan a pályán tartania, addig szerdán erre nem kell figyelnie?
Nem egy jó helyzet.
Lesznek csalódott játékosok a nemzetközi meccseken és az NB I-es mérkőzéseken is. A következő hétvégén megint öt magyarral kell kiállnunk, ami nem ideális. Nem lehet mindenkinek megfelelni. Ebbe a helyzetbe kerültem, próbálok alkalmazkodni és mindent megtenni.”
Ezután példákkal érzékeltette, hogy mekkora kihívásokkal találkozik a szabály miatt a meccsek közben is.
„Például a hétvégén, amikor Varga Barnit lehoztam és Pesicset felküldtem, egy magyart is be kellett cserélnem, hogy elegen legyenek a pályán.
Vagyis két cserét kellett végrehajtanom azért, hogy egy külföldit be tudjak küldeni – ez nevetséges.
Másik példa: ha a hétvégén a középpályán játszatom Ötvös Bencét és Tóth Alexet is, és esetleg mindketten megsérülnek, akkor négy cserét kell végrehajtanom azért, hogy pótoljam őket, hiszen plusz két magyart is a pályára kell küldenem a cseréik mellett valahova. Gondolom, értik, hogy mi a problémám…”
A csapatról elmondta: sok új játékost kell beépíteniük.
„Kell egy kis idő, amíg megtanulják, hogy mit várok el tőlük, de úgy gondolom, nagyon jól haladunk.”
A találkozóval kapcsolatban tréfásan megjegyezte: kevésbé szeles mérkőzésre számít, mint Örményországban.
„Én játékosként bármilyen időjárásban szerettem játszani, eshetett eső vagy hó, de az ilyen nagy szelet sohasem szerettem. Az, hogy összesítésben vezetünk, nem jelent semmit, nem szeretnék ráfeküdni az eredményre.”
Végül kapott egy érdekes kérdést is az örmény újságíróktól Keane: a két klub büdzséje és kerete alapján, ha kiesének, az az ő kudarca lenne valamilyen szinten?
Azt gondolja, engem egy percig is érdekel valamilyen szinten a költségvetés és a játékoskeret? Én csak a csapatomra koncentrálok.”
A Ferencváros szerda este 8 órától fogadja az örmény Noah együttesét a Groupama Arénában.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert