„Ennél kontraproduktívabb megerőszakolása a fiataloknak nincs” – kőkeményen beleszállt az MLSZ-be a szókimondó klubvezető

Dilettáns szabályok, hozzá nem értő alkotók, itthoni társadalmi és genetikai problémák.

Az FTC vezetőedzője is erősen nehezményezte, hogy a bajnoki rajt előtt néhány nappal derülnek ki kritikus módosítások az új MLSZ-ajánlásokkal kapcsolatban.
Sokan, sokféle kritikával illették már az idei MLSZ-reformokat, köztük legélesebben az úgynevezett magyarszabályt.
Ezt is ajánljuk a témában
Dilettáns szabályok, hozzá nem értő alkotók, itthoni társadalmi és genetikai problémák.
A 4+1-es ajánlás lényege ugye, hogy az MLSZ-támogatás lehívhatóságának alapfeltételeként az ezzel élni kívánó csapatoknak valamennyi bajnoki elejétől a végéig a pályán kell tartaniuk egy 2005. január 1. után született magyar fiatalt, illetve további négy tetszőleges korú magyar állampolgárságú labdarúgót. Ezt a klubvezetők nagy része kisebb-nagyobb zúgolódások árán még csak-csak lenyelte – míg mások nyíltan fittyet hánynak rá –, ám a héten a DVTK borította a bilit, jelezvén, hogy további turpisságok derültek ki alig néhány nappal az NB I-rajt előtt.
Ezt is ajánljuk a témában
A Mol-csoport beszállásával új aranykort remélő lila-fehérek amondóak, amit a réven nyertek volna, elvesztették volna a vámon, így az eredménycentrikusság jegyében figyelmen kívül hagyják az MLSZ megosztó reformajánlását.
A miskolciak közleményben tudatták, hogy hiába alakították ki a keretüket a 4+1-es ajánlásra berendezkedve, derült égből villámcsapásként érte őket a héten a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet (NSMI) ad hoc-jellegű módosítása, mely szerint a kiemelt akadémiáknak a támogatás megtartása érdekében még több, egy helyett 2-3 magyar fiatalt kellene pályára küldeni az önkényes játékperc-emelés nyomán.
Ha ez valóban közvetlenül az idényrajt előtt derült ki, jogos a felháborodás, és az érintettek közül egyre többen ki is fejezik nemtetszésüket. Legújabban az FTC vezetőedzője, Robbie Keane is beleállt a dologba: az ír szakember – Kubatov Gáborral ellentétben – eddig nem szólalt meg a témában, de most, a FradiZóna legújabb adásában ő sem fogta vissza magát. Keane egészen pontosan így fogalmazott: „Ha jön egy ilyen szabály, akkor ugyanaz vonatkozzon mindenkire.
Nekünk van akadémiánk, az Újpestnek például nincs. Ha az Újpest, vagy bármelyik csapat nem alkalmazkodik ehhez a szabályhoz, akkor annak legyenek következményei. Legyen egy szabály, ami mindenkire vonatkozik. A Premier League-ben ilyesmi biztosan nem történhetne meg, főleg nem egy-két nappal a rajt előtt.
Ez azt mutatja, nem igazán tudják, mit szeretnének, mert ha tudnák, már hat héttel ezelőtt mindenki számára teljesen tiszta lett volna.”
Hajnal Tamás FTC-sportigazgató hozzátette, noha az intézkedés nagyon nehéz helyzetbe hozza őket, a Fradi így is be fogja tartani az ajánlást, mert számukra a legfontosabb, hogy az akadémiájuk elitstátuszát meg tudjuk tartani.
Az, hogy elveszítsük az utánpótlásunkat, abszolút nem lehetséges, minden eszközzel meg akartuk akadályozni.”
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor