„Az ír tévé választotta meg” – a magyar válogatott legjobbja nem ért egyet a szövetségi kapitánnyal

2025. szeptember 08. 05:37

Styles Callum szerint a magyar öltözőben mindenki csalódott volt a lefújást követően, a dublini döntetlen vereséggel ért fel számukra. A kezdőcsapatba hosszú idő után visszatérő játékos nem osztja az írek izlandi edzőjének a véleményét, mert ő is úgy érezte, hogy egy nagyon fizikális meccs volt, amit a piros lap döntött el.

2025. szeptember 08. 05:37
null

Varga Barnabás és Sallai Roland góljával repülőrajtot vett Dublinban a magyar labdarúgó-válogatott, amely negyedóra játékot követően kétgólos előnyre tett szert Írország ellen a világbajnoki selejtezősorozat első fordulójának szombati mérkőzésén. 

A mieink akár harmadszor is bevehették volna az írek kapuját, de a később a meccs főszereplőjévé előlépő Sallai az első félidő végén nem tudta elpasszolni a labdát a kapujából jól kimozduló Caoimhín Kelleher mellett. 

A szünetben tehát elsősorban azon bosszankodhattunk, hogy nem zártuk le már az első játékrészben az összecsapást, a fordulás után pedig azon, hogy Evan Ferguson korai szépítő találatát megelőzően a Vargát gyanús körülmények között „eltüntető” Nathan Collins megmozdulását miért nem vizsgálta tüzetesebben a VAR.

Ír–magyar: a piros lap mindent megváltoztatott

Sallai Roland esetében ugyanakkor nem volt szükség rá, Harm Osmers nagyon határozottan mutatta fel a piros lapot az 52. percben, így nemzeti együttesünk emberhátrányban volt kénytelen letudni a hátralevő mintegy 40 percet. Bár Bolla Bendegúz révén így is akadtak helyzeteink, a találkozó negyedik gólját mégsem mi szereztük, hanem a mindent egy lapra feltéve rohamozó írek, akik az első két fordulóban legalább négy pont megszerzését tűzték ki célul maguknak. 

Tényleg nem láttam, hogy mi történt, így nem tudok, és nem is akarok véleményt formálni a piros lap jogosságáról. Egy azonban biztos, utána egy újabb mérkőzés vette kezdetét. Az öltözőben mindenki csalódott volt a lefújást követően, a döntetlen vereséggel ért fel számunkra” 

– mondta Styles Callum, aki hosszú idő után volt kezdő a válogatottban. 

Az angliai születésű, és az ottani másodosztályú West Bromwich Albionban szereplő védő-középpályás meghálálta a bizalmat: már a második percben gólpasszt adott Vargának, majd a folytatásban is sokat volt játékban, Bollát két alkalommal is ziccerbe hozta, de emellett rengeteget futott, harcolt, szerelt, és nem fogta vissza magát a párharcok során sem. 

„Jól érzem magam, nem panaszkodhatok a formámra. Most is mindent beleadtam, úgy érzem, nem is ment rosszul, de a címerért, az országért küzdöttem, ahogy a többiek is, a kapitány mindig ezt kéri tőlünk. Az első félidő után azt éreztük, dominálunk, irányítunk, és ha így folytatjuk, meglesz a győzelem. Fölényben futballoztunk egészen a kiállításig, az viszont teljesen megváltoztatta a játék képét. Nagyon ránk jöttek ezután, folyamatosan ívelgették fel a labdákat” – tette hozzá Styles, aki a Mandiner kérdésére azt felelte, nem ért egyet az írek szövetségi kapitányával, Heimir Hallgrímssonnal, és Marco Rossihoz hasonlóan ő is úgy érezte, fizikális meccs volt, bár azt elismerte, mindkét fél sajnálhatja, hogy nem szerezte meg végül a három pontot. „Hasonlított azokhoz a mérkőzésekhez, amilyenek a Championshipben vannak, bár a színvonal azért itt magasabb. A végén váltottam néhány szót a klubtársammal, barátommal, Mikey Johnstonnal, akinek sokkal többet kellene játszania az íreknél, mert remek futballista.”

Ezt is ajánljuk a témában

Styles Callumnak nem jelentett extra motivációt, hogy az angolok egyik legnagyobb riválisának számító írek ellen futballozhatott, de azért odaszúrt egyet nekik, amikor helyi újságírók arról faggatták, szerinte jobban megérdemelte-e volna a meccs embere címet, mint Kelleher. 

Tényleg ő lett az? Az ír tévé választotta meg, valószínűleg azért.

Stylest egyébként a különböző elemzőoldalak is a magyar válogatott legjobbjának látták, az eredmenyek.com például 8-as, a sofascore 7,8-as osztályzattal értékelte a dublini teljesítményét. A statisztikai adatok alapján főleg az utolsó harmadban nyújtott kiemelkedőt, ahol 10-ből 9-szer pontosan játszotta meg a labdát. A hosszú passzai is „ültek” (75 százalékos hatékonyság), miközben

  • 6-ból 4 légipárbajt megnyert, és volt 
  • 1 sikeres szerelése, 
  • 2 labdaszerzése, valamint 
  • 4 tisztázása. 

Végezetül arról beszélt, hogy majd novemberben visszavágunk Írországnak Budapesten, de addig is még kétszer-kétszer játszunk Portugáliával és Örményországgal, előbbivel ráadásul már kedden, a Puskás Arénában. 

Fotó: LLUIS GENE / AFP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2025. szeptember 08. 09:34
Egy aljas bíró!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!