„Az ellenfeleink azt hitték, ennyit tudunk” – így lett világbajnok a magyar páros

Az augusztus végi, milánói kajak-kenu világbajnokság egyik legnagyobb szenzációját Nádas Bence és Kurucz Levente szállította Kopasz Bálint sporttörténelmi, harmadik vb-aranya mellett. 

A magyar páros úgy lett világbajnok K–2 500 méteren, hogy előtte csupán egyetlen hónapot edzett együtt, a döntőben pedig a kilences pályáról rajtolva sokkolta a világklasszisokkal teli mezőnyt. Eredményük értékét csak még tovább növeli, hogy az olimpiai ezüstérmes Nádas Bence ezúttal teljesen új szerepkörben tündökölt, s egyfajta „jolly jokerként” immár a harmadik különböző összeállításában ért el komoly nemzetközi sikert. Az MVM Szegedi VE 29 éves kajakosa többek között erről is beszélt a Mandinernek, de azt is elárulta: noha az előjelek több mint biztatóak voltak, a világbajnoki címre azért ők sem feltétlenül számítottak.

Mondhatjuk, hogy saját magukat is meglepték ezzel az aranyéremmel?

Egy egy hónapos felkészülés után nyilván nem reális azzal a kimondott céllal nekivágni, hogy akkor mi most világbajnokok leszünk, de a pályateszteken már olyan időeredményeket kajakoztunk, hogy az alapján sejtettem, ha az összes potenciál kijön belőlünk, bármi megtörténhet. 

Annál jobb érzés, hogy azon a döntős pályán maradéktalanul kijött a bennünk rejlő teljesítmény, úgyhogy nagyon elégedettek és boldogok vagyunk.

Azért a kilences pályáról nem mindennapi dolog világbajnoki címet nyerni: benne lehetett, hogy talán a riválisok is egy kicsit kevésbé figyeltek oda önökre?

Az biztos, hogy a középfutamban egy teljesen más taktikát próbáltunk evezni, hogy azzal hátha könnyebben befogjuk az élmezőnyt. De elmértük magunkat, és rájöttünk, hogy ez nem a mi stratégiánk. Így csak a harmadik helyen jutottunk be a fináléba – megjegyezve, a második párossal ezredre azonos időt mentünk, és a futamgyőzelemtől is csak két tizedre voltunk –, így kerültünk végül a döntőben a legszélső pályára. 

Az látszott is, hogy a portugál hajónak nem mi voltunk a fókuszában, hanem a németek, mi viszont ezt kihasználtuk: mindent kiadtunk magunkból, ami meg is hozta a gyümölcsét. Valóban ritkán nyer valaki a kilencesről indulva, üdítő, hogy pont nekünk sikerült bebizonyítanunk, a surranópályán is lehetséges a világbajnoki cím. 

És mi az ön titka? Elvégre már a harmadik párjával oktatja a mezőnyt: három éve éppen Kopasz Bálinttal nyerte meg a vébét ebben a számban, tavaly Tótka Sándor párjaként lett olimpiai ezüstérmes Párizsban, most pedig a fiatal Kurucz Leventével az oldalán világbajnok mindössze egy hónapnyi együtt gyakorlás után!

Szerintem az a kulcs, hogy az én technikám sokkal könnyebben passzol a többi versenyző mozgásához, illetve nagyon jó az alkalmazkodási képességem. Tény, hogy az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, a párosokban tudom magamból a legjobban kihozni a maximumot, hiszen az elmúlt négy évben hat világversenyes érmet szereztem, aminek köszönhetően én lettem a legeredményesebb magyar versenyző ebben a számban. Ezt óriási fegyverténynek tartom, egyben nagyon jó visszajelzés, hogy már a harmadik párostársammal tudok felérni a csúcsra – egyfajta bizonyságául fogom fel annak, hogy jó az út, amin járok, és egészen a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig ezt az irányt kell tartanom. 

Idén ráadásul új szerepkörben csillogott: most először nem elöl ment, sztrókként, hanem kipróbálta magát a hátsó beülőben – elég jól sikerült… 

Mindig is ki akartam próbálni magam hátul, amire most adódott a legjobb lehetőségem. Levente ugyanis nagyszerű sztrók: amikor úgy van, kellően pimasz tud lenni, de közben az ütemet is kiválóan adja. Így teljes mértékben rá mertem bízni az eddigi szerepemet, egyúttal kíváncsi voltam, én megállom-e a helyemet hátul. Utólag elmondhatom, 

Ilyenformán felüdülés volt az egész együttműködés – kell néha a változatosság, teljesen fel tudja tölteni az embert.

A világbajnokság előtt nem titkolta, idén szerette volna egyesben is megméretni magát. Ez a páros világbajnoki cím kárpótolta azért?

Azt mondhatom, hogy amit idén szerettem volna, azt mind elértem. A tavaszi válogatót az év legnépesebb mezőnyében, Kopasz Bálintot és Varga Ádámot is legyőzve tudtam egyenlő feltételek mellett megnyerni, azt gondolom, ez önmagáért beszél – hatalmas öröm, és megint csak jó visszajelzés volt, hogy igenis fel tudom venni a kesztyűt két ilyen ikonikus egyes versenyzővel is K–1 500-on. Ráadásul Ádámmal az ezt követő két világkupaversenyen is nagyon jót vívtunk, még ha ki is kaptam tőle, Poznanban például csak két tized volt közöttünk. Ezek után tudtam, hogy valamilyen főszerepem lesz a világbajnokságon is, csak dolgozni kell tovább keményen. Mint mondtam, végül a páros tesztek hozták meg azokat az eredményeket, amelyek előrevetítették, hogy Levi és én nagy dolgokra lehetünk képesek – szerencsére így lett. 

Messze még 2028, de körvonalazódnak már az ötkarikás tervek? Párosban, négyesben vagy akár egyesben?

Olimpián egyesben nem tervezem. De ehhez gyorsan hozzá is tenném, még mindig nincs meg a pontos kvalifikációs terv, hogy mi alapján kerülnek kiosztásra a kvóták az elkövetkezendő két évben. Annyit tudok, hogy a vébék, Eb-k, világkupák beleszámítanak majd, így 500 egyesben szeretnék elindulni minden évben a vk-versenyeken, még ha nem is én leszek a legjobb. 

(Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt)