Jó biznisz az olimpia, Magyarországnak is megérné
Csaknem 27 millió eurós többlettel zárt a 2024-es párizsi olimpia és paralimpia költségvetése a nyári ötkarikás játékok szervezőbizottságának elnöke szerint.
Nádas Bence és Tótka Sándor is ezüstérmet szerzett az olimpián!
Nyitókép: Mediaworks/Csudai Sándor
***
Számos csodás magyar siker (aranyérem) született már a férfi kajakpárosok versenyében, 2012-ben Dombi Rudolf és Kökény Roland győzött - még ezer méteren. 2016-ot felejtsük el, 2021-ben Nádas Bence és Kopasz Bálint kevés közös edzéssel a negyedik lett. Nádas ezúttal barátjával, korábbi párostársával, a három éve 200 egyesben olimpiai bajnoki címet szerzett Tótkával vette célba az olimpiai dobogót.
Egyik fő ellenfelük a kétezer egyes menő, Kopasz Bálint és Varga Ádám lehetett volna, ám ők az elődöntőben elvéreztek, igazából rákészültek a szombati közös éremszerzésre - már külön hajóban, ahogy Japánban tették (Kopasz arany-, Varga ezüstérmes volt). Maradt persze bombaerős rivális Tótkáéknak, hét is!
Ám hiába a spanyolok, a portugálok vagy a Lucz Dóra férjével induló németek, a magyar fiúk, férfiak felvették a kesztyűt és a tempót. Féltávnál a harmadikok voltak, s tudtak menni még erősebben.
Nüanszokon múlt a befutó, a másik német egység (Schopf, Lemke) legyőzhetetlennek bizonyult, öldöklő küzdelemben Nádas Bence és Tótka Sándor ezüstérmes lett. Fantasztikus futam és siker!
14 századmásodperccel sikerült megelőzniük a rendkívül gyors ausztrálokat, 23-mal a spanyolokat.
Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.
Nincs leállás: az elmúlt hétvégén három aranyérem volt a termés.
Kiss Péter Pál mostantól már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.
A pécsi sportoló a 200 méteres vegyesúszás SM9 kategóriájának döntőjében elsőként csapott a célba a párizsi paralimpián.