„Maradjunk annyiban, a legtöbb helyen egészen más a mentalitás, mint itthon” – rémhírekről és családi titkokról is vallott a kajakkirály a Mandinernek

Engedélyezett magának egy kis pihenőt az újabb szenzációs világbajnoki címe után?

Természetesen, nem vagyok annyira elvetemült, hogy ne pihennék mindig annyit, amennyit szükségesnek érzek. Igaz, ebben az évben picivel kevesebbet edzettem, mint amikor az olimpiára készültem, de ez talán érthető. Annak külön örülök, hogy az eredményeimen ez nem látszódott, nagy szükségem volt a jó visszajelzésre. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy a sok-sok év alatt belefeccölt rengeteg munka nem fog elveszni csak azért, mert egy kicsit lassítok, de nem lankadhat a figyelmem. A volument tartjuk az edzőmmel, mi a mennyiségi-minőségi munkában hiszünk, ami alapvető szükségszerűség, főleg ezer méteren.

Jelent valamit az, hogy egy olyan sportági nagyhatalom, mint Magyarország első háromszoros világbajnoka lett a kajakos királyszámban?

Nyilván jól hangzik, meg 

Megint egy fantasztikus, már a védjegyének számító hajrával győzött a döntőben: szokás szerint ezúttal is jó előre kicentizgették, -huszonötcentizték a távot edző-édesanyjával, Demeter Irénnel?

Érdekes, mert ebben az évben pont nem volt ilyen precízen kicentizgetve, míg például egy olimpiai évben, Tokió vagy Párizs előtt igen. Akkor tényleg nagyon figyeltünk arra, hogy egy igazi „kopaszbálintos” pályát építsünk fel, aminek köszönhetően a táv végén dinamikusan, robbanékonyan ki tudok lőni. De idén úgy versenyeztem, ahogy csak belülről jött. Anya mindig mondja, hogy bennem sejtszinten ott van, hogy a végén kell megindulni, ezt hosszú-hosszú évekig gyakoroltuk is. Egyébként is küzdőtípus vagyok. Nem figyelgetem a riválisaimat verseny közben, de érzékelem őket: most a vébén a két másik dobogós közül a sokáig vezető Fernando Pimentát pont láttam, Thomas Greent viszont csak érzékeltem, hogy előttem van vagy két hajóval, nagyon erős utazótempóval. Velük ellentétben 

Abból kell-e bármiféle konzekvenciát levonni, hogy a cseh Josef Dostált, aki Párizsban borsot tört az orruk alá, ezúttal még a dobogóról is sikerült leszorítani?

Szerintem semmilyet. Most sem volt rossz, de látszott, hogy közel sincs abban a formában, mint tavaly, amikor megnyerte az olimpiát. Ő azt maximálisan arra hegyezte ki: Párizs előtt külön magaslaton készült, a testalkata is teljesen megváltozott. Ennek most nyoma sem volt, de ez abszolút érthető. Elvégre három évvel idősebb nálam, gyermeke is született, és hát lássuk be, a tavalyi királyéve után gond nélkül megtehette, hogy az ideit kicsivel lazábbra, bohémebbre veszi. 

A friss világranglistán is visszakerült az első helyre – tudom, a 2028-as olimpia messze van még, de azért ezek a kis mérföldkövek megfelelő visszajelzések, hogy jó úton jár?

Egy profi sportoló egészséges önbizalmának mindig jót tesz, ha világbajnoki címet szerez, világranglista-éllovas tud lenni – olimpiai számban főleg. Ez mindig új lendületet ad, azok után pláne, hogy a tavalyi évem nem úgy zárult, ahogy szerettem volna. A mostani vébét ceruzavonal-vastagsággal nyertem meg, de ettől függetlenül lehet és kell is még fejlődni sok téren, például az étkezés, mikrobiom területén, amik mind-mind kihatnak a teljesítményre. Folyamatosan lehet olyan természetes teljesítményfokozókat találni, amelyek még tovább kitolják az erőt, kitartást, robbanékonyságot. 

hiszen nálunk mindig az adott év májusában van a világbajnokság. Addig fel kell állítani egy olyan rendszert, hogy ne fáradjak ki idő előtt, hanem átmentsem a mostani formámat. 

A szakági világranglista első hat helyéből ötöt jelenleg magyar versenyző foglal el: az első két helyen ön és a párizsi ezüstérmes Varga Ádám áll, Dostál mögött pedig Csizmadia Kolos, Nádas Bence és Kurucz Levente. Olimpiai számban ez jó eséllyel unikum, miben látja az okát, hogy ez ennyire magyar sikerszám?

Hosszú évtizedek óta jellemző a kajak-kenu-dominanciánk, nem véletlenül az egyik sikersportágunk. Magyarországon rengeteg a kedvező vízfelület, ahol sokan tudják űzni ezt a sportot, akár már egészen fiatalkortól kezdve. Ez azért is fontos, mert belőlük szelektálódnak ki idővel a legjobbak, az igazán tehetségesek, akik profi szinten versenyeznek majd. A másik kulcsfaktor, hogy rengeteg nálunk a jó kajak-kenuedző, az ő szakmai létük rengeteget jelent. Ha csak az én példámat vesszük, nálam is mesterien állítja össze anya az edzésterveimet már egészen gyerekkorom óta, rendkívüli módon érti a dolgát. Úgy látom, ez a többi edzőre is jellemző, és szerintem ez mindennek az alapja; illetve a jó edző-versenyző kapcsolat, ami a legtöbb helyen szintén megvan. No és persze a kemény munka: 

Önnek is példaértékű a kapcsolata edző-édesanyjával, ami nyilván a közös sikerek alapja is. Mi a titkuk? Elvégre látni sajnos nagyon sok ellenpéldát is. 

Kilencéves korom óta vele készülők, apuval együtt ők voltak gyakorlatilag a nevelőedzőim is. Már egészen fiatalon együtt készítettek fel, szóval tulajdonképpen egy családi vállalkozásként is értelmezhető a mi együttműködésünk. Szerencsére nagyon jó neveltetést kaptam, ha van is probléma, mindig megoldjuk közösen, de nem jellemző. Félreértés- és viszálymentesen tudunk együtt dolgozni, amióta csak kajakozom. Az iskolás időszak nem volt egyszerű – ugye élettanilag is abban a korban kell megalapozni az állóképességet, és ez a suli mellett igen megterhelő volt –, de együtt ezt is átvészeltük. Konfliktusmentes a kapcsolatunk, ez nagyon fontos, és bízom benne, hogy így is marad. 

Sokszor elmondta, hogy mindent alárendelt a sportnak; fiatalkort, szórakozást, magánéletet. Huszonhét évesen, olimpiai, világ-, Európa-bajnokként Los Angelest még biztosan megcélozza, de mi a terve utána? Bepótolja végre, amit eddig kihagyott?

Mivel ez az év ennyire sikeres volt, és a kajaksportban akár 35-36 éves korig ott lehet lenni a csúcsközelben, ezért most azt mondom, a Los Angeles-i olimpiát még mindenképpen megcsinálom. Ha az is sikeresen zárulna, akkor pedig utána nagyon szeretnék elkezdeni kirándulni, világot látni, tehát ami eddig kimaradt, igen. Persze, sokan mondják, hogy de hát annyi helyre eljutottál a világversenyeknek, edzőtáboroknak köszönhetően – csakhogy azért az nagyon nem ugyanaz, az mindenről szól, csak a nézelődésről nem. Egy edzőtáborban kőkemény menetrend van, reggeltől estig edzés, pihenés, alvás, evés… Például most Milánóban, a vébén ki tudtam egyszer ugrani két órára körbeszaladni gyorsan a dómot, de ennyi. Szóval ezt a részét mindenképpen szeretném majd pótolni, ezen túlmenően pedig még körvonalazódik, pontosan mivel foglalkoznék szívesen az élsportot követően. Úgy érzem, maradnék valami rokonterületen, 

Azokról a felröppent kósza rémhírekről mit gondol, hogy a kajak ezret esetleg kivehetik az olimpiai programból?

Szerintem ez egy teljesen abszurd felvetés. Az ezer métert nem véletlenül nevezik a királyszámnak: itt indulnak a legtöbben – most, Milánóban is hat előfutam volt –, itt a legnehezebb aranyérmet nyerni, és ez a következő három évben csak még inkább így lesz. Ezt a nemzetközi szövetség, az ICF vezetése is látja, látnia kell, nem tartom tehát reálisnak ezeket a pletykákat. 

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt