Jó biznisz az olimpia, Magyarországnak is megérné
Csaknem 27 millió eurós többlettel zárt a 2024-es párizsi olimpia és paralimpia költségvetése a nyári ötkarikás játékok szervezőbizottságának elnöke szerint.
A 2021-ben első Kopasz Bálintnak és második Varga Ádámnak ezúttal is egymással és a portugál Fernando Pimentával, valamint a cseh Josef Dostállal kellett megküzdenie.
Nyitókép: Mediaworks/Csudai Sándor
***
Tokióban történelmet írt a két magyar fiú. Egy versenyszámban, Kajak egyes 1000 méteren mindketten a dobogón végeztek az olimpián. Kopasz végig vezetve nyert, és elbírta az esélyesség terhét is, amit a 2019-es, Szegeden aratott világbajnoki sikere óta cipelt vagy ki tudja, mióta. Varga Ádám hosszú húzásaival a középmezőnyből zárkózva, óriási finissel nem csak német riválisát, de a többszörös világbajnok Fernando Pimentát is megelőzte egy hajszállal. A két magyar sportszerű rivalizálása azóta is tart, váltakozó sikerrel. Közös projektjük, az 500 méteres páros viszont nem jött be (B döntő 7., összesítésben 15. hely), de arra jó volt, hogy a szerdai egyes előfutam után, amit remekül letudtak, ne ölbe tett kézzel, a ritmusból kiesve várják a szombatot.
A délelőtti első elődöntőben máris méregethette egymást Kopasz Bálint és a rendkívül gyors, erős és felettébb szimpatikus, sportszerű Fernando Pimenta. Természetesen – bár az első négy jutott tovább – az első két helyen mentek be a döntőbe: Kopasz, Pimenta sorrendben – energiatakarékos üzemmódban.
A második futamot Varga Ádám nyerte meg a meglepetésre készülő argentin, Agustin Vernice és a nagy nevű Josef Dostal előtt. A negyedikként kvalifikáló, független színekben indult Kravets is 3 perc 30 másodpercen belül ért be.
A döntőben Pimenta a 3-as, Varga a 4-es, Kopasz az 5-ös, Vernice a 6-os pályát kapta, de a német Thordsent és a kettesen megbújó Dostált sem volt szabad leírni... Persze, írhat bármit az ember, a fiú, férfiak jobban tudják, tudták a dolgukat. Felzúg a "Ria, ria, Hungária!", Milák Kristóf is a helyszínen szurkol.
Pimenta nagyon bekezd, nem szabad elengedni, mert ki is bírhatja. Élete, pályafutása talán utolsó esélye...
Dostál és Kopasz próbál közelíteni, 500 méternél Kopasz a 3., Varga a középmezőnyben. Bálint húzásról húzásra zárkózik fel. 250 méter van hátra, Dostál vezet, Kopasz a második, jön fel Varga Ádám. Az öreg, de nem vén cseh rókát azonban nem tudják beérni, sőt Varga megelőzi Kopaszt.
Biztos győzelmet arat Josef Dostál, a magyarok a három évvel ezelőttihez képest fordított sorrendben, de ugyancsak dobogós helyen érnek célba: Varga Ádám ezüstérmes, Kopasz Bálint bronzérmes a párizsi olimpián!
Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.
Nincs leállás: az elmúlt hétvégén három aranyérem volt a termés.
Kiss Péter Pál mostantól már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.
A pécsi sportoló a 200 méteres vegyesúszás SM9 kategóriájának döntőjében elsőként csapott a célba a párizsi paralimpián.