Régóta várt erre a napra: karrierje legnagyobb győzelmét aratta a magyar játékos

Egyéniben így összesen öt magyar résztvevője lesz a főtáblának.

Piros Zsombor pályafutása során először jutott főtáblára egy Grand Slam-tornán.
Ahogy arról a Mandiner beszámolt, Piros Zsombor pályafutása során először főtáblára jutott egy Grand Slam-tornán, miután pénteken győzött az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének utolsó fordulójában. A 25 éves magyar játékosra az elitmezőnybe jutásért a selejtezőben ötödik helyen kiemelt ausztrál James Duckworth (107.) várt rá, aki korábban 46. is volt a világranglistán.
Ezt is ajánljuk a témában
Egyéniben így összesen öt magyar résztvevője lesz a főtáblának.
Piros remekül kezdett, az első játszmát két brékkel, kevesebb mint fél óra alatt „söpörte be”, de a 33 éves ellenfél az öt fogadósikert hozó második szettre feljavult, több nyerőt ütött és ellenfelénél kevesebbet rontott, így 47 perc alatt egalizált. A magyar játékos nem tört össze attól, hogy a rivális kiegyenlített, s a harmadik, döntő felvonásban ismét ellentmondást nem tűrően teniszezett:
szórta a nyerőket, alig hibázott, így 1 óra 52 perc után ünnepelhette pályafutása egyik legnagyobb győzelmét,
amely után hosszú percekig sírt:
Egyéniben így összesen öt magyar résztvevője lesz a főtáblának: a férfiaknál Piros mellett Marozsán Fábián és a Winston-Salemben döntős Fucsovics Márton, míg a nőknél Bondár Anna és a kvalifikációból feljutott Gálfi Dalma lesz érdekelt.
Ezt is ajánljuk a témában
Holland vagy kínai rivális vár majd rá a fináléban.
Marozsán Fábián a francia Ugo Blanchet ellen játszik a US Open első fordulójában, Gálfi Dalmára pedig a 21. helyen kiemelt cseh Linda Nosková vár. A világranglista 53. helyén álló Marozsán Fábián vasárnap – magyar idő szerint – várhatóan 19 óra után kezdi mérkőzését Blanchet (184.) ellen.
A pénteki sorsoláson az is eldőlt, hogy Piros Zsombor (156.) ellenfele az amerikai Zachary Svajda (143.) lesz,
aki hozzá hasonlóan a selejtezőből került a főtáblára. Az már korábban biztos volt, hogy Fucsovics Mártonra a 27. helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalov vár az első körben, a nőknél Bondár Anna pedig az ukrán Jelina Szvitolinát kapta. A selejtezőből továbbjutott Gálfi Dalma a 21. kiemelt cseh Linda Nosková ellen lép pályára, valószínűleg hétfőn.
(MTI/Mandiner)
Ezt is ajánljuk a témában
Kiderült, ki lesz ott a főtáblán.
Nyitókép: Brad Penner/USTA