Ez Ukrajna B-terve: Kijevben már arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri a választásokat

Magyar Péter ukrán kémként azonosított szimpatizánsának „biztos információja” van arról, mit fognak tenni. És ezt egy podcastban el is mondta.

Elképzelhető, hogy Babos Tímea szombaton pályafutása utolsó világbajnoki döntőjét játszotta. Orbán Viktor a közösségi oldalán üzent a magyar teniszezőnek.

Babos Tímea a brazil Luisa Stefani oldalán a múlt héten döntőt játszhatott a szaúd-arábiai Rijádban rendezett WTA-világbajnokságon. A magyar hölgy és dél-amerikai társa az első csoportmeccsét elveszítette, utána azonban két győzelemmel továbbjutott a legjobb négy közé, majd az elődöntőt is megnyerte. A szombati fináléban aztán Babosék 7:6, 6:1-re kikaptak a Veronyika Kugyermetova, Elise Mertens duótól.

A magyar játékos a mérkőzés utáni nyilatkozatában köszönetet mondott párospartnerének, akivel – mint mondta – véletlenül álltak össze, de aztán rendkívül sikeres szezont teljesítettek, s ezért nagyon hálás neki.
Viszont sajnos nem folytatjuk, nem azért, mert nem illünk össze, hanem mert úgy gondolom, jövőre nem játszom teljes szezont
– fogalmazott könnyeivel küszködve Babos Tímea. – Nem tudom, hogy jó vagy rossz trófea nélkül befejezni, de gyűjtöttem három vb-trófeát (2017-ben Andrea Hlavácková, 2018-ban és 2019-ben Kristina Mladenovic oldalán lett világbajnok – a szerk.), úgyhogy boldog vagyok, hogy ismét döntőt játszhattam.”
Beszédében Babos köszönetet mondott az elmúlt évekért az édesapjának, az édesanyjának, a vőlegényének és a családjának. „Bocsánat, hogy ilyen hosszan beszélek, de lehet, hogy ez az utolsó beszédem” – tette hozzá a 32 éves magyar teniszező, aki párosban jelenleg a 13. helyen áll a WTA világranglistáján.
Babosnak hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök is üzent a hivatalos Facebook-oldalán.
Gratulálok! Nekünk akkor is Babos Tímea a világ legjobbja!
– írta a kormányfő a közösségi médiában.
A nyitóképen: Babos Tímea és partnere, Luisa Stefani (Fotó: PHILIP FONG / AFP)