FTC–Ludogorec: fieszta az Üllői úton – magyar gólokkal ütötte ki a bolgár bajnokot, és továbbjutott a BL-ben a Fradi

A rájátszásban az azeri Qarabag vár a Ferencvárosra.

Edzőjük szerint nem volt jobb a Fradi, míg a bolgár lapok botrányos játékvezetésről írnak, és szinte már csalást kiáltanak.
Ahogyan arról beszámoltunk, a Ferencvárosi TC a bolgár Ludogorec 3–0-s legyőzésével bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójába, ahol majd az azeri Qarabaggal csap össze. A Groupama Arénában rendezett mérkőzés után a teljesség igénye nélkül megnéztük, mik voltak a reakciók Bulgáriában.
Ezt is ajánljuk a témában
A rájátszásban az azeri Qarabag vár a Ferencvárosra.
A sportal.bg így foglalta össze a mérkőzést:
A Ludogorec számára fájdalmas módon ért véget a Bajnokok Ligája, amiben a spanyol játékvezetői csapatnak is igen nagy szerepe volt.”
A cikkben úgy fogalmaztak, hogy súlyos vereséget szenvedett a gárda, noha az első félidőben jól játszott, és több nagy helyzetet is kidolgozott. Szóba hozták a Ludogorec les miatt elvett gólját is, amit a „rendkívül vitatott” jelzővel illettek. Aztán úgy látták, hogy a szünet után már nyoma sem volt a vendégek jó játékának, akik rengeteget rontottak, és a Fradi végül felülkerekedett az együttesen.
„Mindazonáltal a »Sasok« (ugyanaz a becenevük, mint a Fradinak – a szerk.) a 75. percben Ivajlo Csocsev földre vitele miatt büntetőhöz juthattak volna, de a spanyol bírók ismét a magyarok segítségére siettek. Nem sokkal később a Ferencváros meglőtte a másodikat is, amellyel teljesen megsemmisítette a Ludogorecet. A házigazdák végül megérdemelten jutottak be a rájátszáskörbe” – olvasható. Hozzátették, a sok Fradi-helyzetért a bolgár csapat védelme hibáztatható, amely nagyon sokszor hibázott.
A cikk összefoglalója alatti tudósításban bővebben foglalkoztak a vendégek meg nem adott góljával. Azt írták, hogy a VAR-nak köszönhetően mindenki láthatta, hogy rendkívül kétes ítélet született, mert úgy tűnt, hogy Ötvös beragadt. A hosszú videózás után végül nem adták meg a találatot, annak ellenére, hogy a behúzott vonalak nem voltak meggyőzőek. A 75. perc kapcsán pedig úgy fogalmaztak, hogy Stefan Gartenmann gólhelyzetet akadályozott meg a szabálytalanságával, de a játékvezető nem ítélt tizenegyest, amivel hatalmasat hibázott.
A gong.bg több cikkben is foglalkozott a meccsel. Az egyik címében Rui Mota vezetőedzőt idézték:
Mi voltunk a jobbak, érvénytelenítették a szabályos gólunkat, és nem adtak meg nekünk egy jogos büntetőt.”
A szövegben a tréner kifejtette, hogy ha megadták volna az érvényesnek érzett találatukat, akkor egy teljesen más mérkőzést láttunk volna. Mota szerint az elején jobbak voltak, de a Fradi az első helyzetéből betalált, amit nehezen emésztenek meg. Végül kitért Csocsev második játékrészbeli esetére is.
Büntetőt kellett volna kapnunk. Ugyanakkor hátul keményebbnek kell lennünk. Ez egy fájdalmas vereség, de a Ferencváros akkor sem volt jobb.”
A portál egy másik cikke külön felhívta a figyelmet Csocsev esésére, amelyben a szerző szabálytalannak titulálta a Fradi játékosának megmozdulását. Egy harmadikban pedig a 6. percben esett lesgól kapcsán a magyar kommentátort említették meg, aki szerintük elismerte, hogy szabályos volt a találat. Azt írták, hogy a partjelző, aki beintette a lest, három méterrel le volt maradva a gólszerző játékos vonalától. (Itt azért meg kell jegyezni, hogy a gólt a VAR leellenőrizte, viszont a cikk szerint a visszajátszás nem erősíti meg a les tényét.)
A spanyol bírók okozták a Ludogorec vesztét Magyarországon”
– áll a negyedik cikkük címében.
A novsport.com is hasonlóan számolt be a budapesti visszavágóról:
Botrányos: az UEFA megakadályozta a Ludogorec Bajnokok Ligájába való jutását.”
A cikkben aztán a játékvezetést ismét a botrányos jelzővel illették. Úgy fogalmaztak, hogy egyértelműen érvényes volt a találat és egyértelműen szabálytalanságot követtek el Csocsevvel szemben. Megemlítettek egy Ludogorec-lövést is, amely Szalai Gáboron megpattant, de szöglet helyett kirúgás volt az ítélet.
A gol.bg visszafogottabban elemzett, a portál cikke szerint a Ludogorec az első 30 percben nagyon erős volt, de aztán a Ferencváros átvette az irányítást. A két vitatott eset kapcsán állást nem foglalt, csak annyit jegyzett meg, hogy a bolgár klub minden bizonnyal megkérdőjelezi majd az ítéleteket.
A szemlézett cikkek közül talán a telegraph.bg-n olvasott írás fogalmazott a legkeményebben, amely a címben egyenlőtlen küzdelemről írt, az alcímében pedig ez állt:
A spanyol játékvezető lemészárolta a »Sasokat« a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-meccsen azzal, hogy nem adott meg egy gólt és egy büntetőt”
– írta a szerző, aki később az első ítéletre a fiktív les kifejezést használta.
Ezt is ajánljuk a témában
A Ferencváros duplázó csatára figyelme még nem a Qarabagon van.
A bolgár csapat drukkerei megjegyezték, hogy a kedvencek elég gyengén muzsikáltak a fordulást követően.
„Mota szerint mi teljesen lefutballoztuk őket, és ez aggaszt. Van bármi fogalma arról, hogy merre tart? Látta, hogyan játszottunk öt-tíz évvel ezelőtt?”
„A véleményem szerint a hatodik percben esett gól szabályos volt. Ha a bíró megadta volna, biztosan minden másképpen alakul a meccs.”
„Gratulálok a Ferencvárosnak, amely nagyon jól játszott. A Ludogorec egy Konferencia-ligás csapat.”
A magyar futballrajongók érthető módon más hangulatban kommentáltak.
„Öt magyarral a kezdőben, magyar gólokkal a Bl kapujában a Fradi. Gyakorlatilag sima tovabbjutás.”
„Gratula Grubernek! Hetek óta jól játszik, ma is jól szállt be a meccsbe, nagy jövő áll előtte!”
„Joseph Gruber cipőjére rá se nézhet.”
„Ez nagyon ízlett, köszönjük!”
„Gratulálok a csapatnak! Végre magyarok a pályán, akik lám, húzni is tudnak!”
Labdarúgó Bajnokok Ligája
3. Selejtezőforduló, visszavágó
Ferencvárosi TC–Ludogorec (bolgár) 3–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 19 111 néző. Vezette: Alejandro Hernández (José Naranjo, Marcos Cerdan Aguilar) – spanyolok
FTC: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Ötvös (J. Levi, 88.), Kanikovszki (Zachariassen, 88.), Tóth A., O'Dowda – Joseph (Gruber, 75.), Varga B. (Maiga, 80.). Vezetőedző: Robbie Keane
Ludogorec: Bonmann – Son Gómez (S. Ivanov, 82.), Verdon, Kurtulus, Nedjalkov – Kaloc (P. Sztanics, 64.), D. Duarte, Csocsev – Marcus (Chouiar, 64.), Bile (Tekpetey, 82.), Caio Vidal. Vezetőedző: Rui Mota
Gólszerző: Varga B. (38., 79.), Szalai G. (86.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 3–0-s összesítéssel
Fotó: ludogorets.com