A kard napja, a vér napja jő Bosznia ellen – a válogatott legfontosabb estéje következik

Szoboszlai nem felejtett el futballozni, Rossi nem felejtett el taktikázni, de mindannyian tudjuk, érezzük: amit Németország ellen és Svájc ellen az első félidőben láttunk, az több kettő félresikerült performansznál, hiszen tendencia kezd körvonalazódni: 

amit a jó öreg megalázottság érzésével vezettek le a hármas sípszó után. Ne térjünk vissza ezekbe az időkbe! 

Igen, tudom, a csapat egyre több minőségi játékossal rendelkezik, meg kell tanulnunk dominálni, magasabban presszingelni, akár klasszis csapat ellen is, ami veszélyekkel jár: a zsenikkel fölálló Németországgal szemben akár ötgólos veszéllyel, a megnyíló üres területek viszonylatában. Tudom, nincs sok időnk az új stílust gyakorolni, tudom, hogy bátornak kell lenni, tudom, hogy látszólag nem veszítettünk semmit: végső soron mindegy, hogy öt vagy kettő. 

Közben meg nem, dehogyis mindegy! Épp a sötét idők reflexei miatt, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak.

Egy dolog nem fér a fejembe, a Mester iránti legmélyebb tiszteletem ellenére: miért nem lehet a magasan kivitelezett, letámadásos játékunkat a szintünkön lévők, avagy nálunk gyengébbek ellen gyakorolni, és 

betonvédekezés, hősies karakter, megindulások. Így kaptuk el az angolokat, a németeket, a franciákat, meg a többieket. 

Igen, ismerem a szakmai érveket, amellett viszont bizonyosan nem szólhatnak szakmai érvek, hogy lefocizzanak minket azok, akiket más taktikával annyiszor megszorongattunk már: mert rosszabbak nem lettünk, sőt, a németek ellen kiálló válogatott egyéni képességek tekintetében az elmúlt évtizedek talán legkiemelkedőbb csapata volt! A véleményem: az 5:0-hoz taktikai hibák és mentális gyengeség együttese vezetett. Az sem bizonyult jó ötletnek, hogy egy az egyben ráengedtük a világ legjobb támadóhármasát az összeszokatlan Balogh–Dárdai-védelemre az említett presszing miatt – a megnyíló térben szinte lubickoltak a német csatárok.

Aztán összeomlottunk.

De miért omlottunk össze? És miért nem segített a kispad? 

Miért nincs erre policy? Valaki elüvölti magát: piros fény, és visszaállunk piócába. Vagy ez lehetetlen? Vagy az öltözőben bomlott meg a kémia? Nem tudjuk, de fölösleges tűnődni, most nem is szabad.

A jó hír, hogy azonnal javíthatunk, az összes dühünket átcsatornázhatjuk egy általános robbanásba. Ebbe kell beletenni mindent, mert nem, a bosnyákok elleni nem csak egy meccs lesz a sok közül. Lássuk most azt, amit sokszor láttunk, lássuk újra, amiért beleszerettünk ebbe a csodálatos válogatottba hosszú évekkel ezelőtt. Állítsuk vissza az egységet, küldjük vissza a sötét idők démonait a felejtésbe.

A szurkoló szempontjából csakis így tudom fölfogni: 

amikor Sallai megcsinálja a cselt a kapu előtt, Varga a pipába fejel, a hátvédsorunk Terminátort játszik, a középpályásaink meg acéltüdejű patás ördögöt. Nincs menekülőjárat, ez egyirányú út.

Amennyiben a bizalom helyreállítása elkezdődik, megakadályozzuk a repedések kialakulását. Szóval ne repedezzünk, miért is tennénk? Adott milliók imádata, adott a játékosaink tehetsége, adott Rossi személye. De újra mondom: most nem gondolkodni kell, hanem fölszántani a Puskás gyepét keresztbe, hosszába, gólokat lőni, kettéharapni a bosnyákokat, aztán elboronálni a földet. Helyre kell állítani a bizalmat, 

Ria, ria!