Tényleg reményt adó futamok: az összes magyar egység ott lesz az elődöntőben

2024. augusztus 06. 15:29

Dörzsölhetjük a tenyerünket, kajak-kenusaink egymás után biztosították be továbbjutásukat.

2024. augusztus 06. 15:29

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A délelőtti előfutamok után délután a reményfutamokra került sor a párizsi olimpia kajak-kenu versenyeinek helyszínén, a vaires-sur-marne-i pályán. Az időrendnek megfelelően az 500 méteres távon előbb a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó nyerte meg a futamát a kenu kettesek versenyében, majd az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán kenu kettes, végül pedig Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra, valamint a Pupp Noémi, Fojt Sára kajak páros szerzett jogot az elődöntőre.

Ezt is ajánljuk a témában

A Kiss-Nagy szegedi páros mindkét tagja ötkarikás újonc, de júniusban együtt Európa-bajnokságot nyertek, és Franciaországba is az éremszerzés reményében érkeztek. Taktikusan építették fel a versenyüket,

a rajtban nem ők voltak a leggyorsabbak, de fokozatosan léptek előre, és magabiztosan győztek.

Ezt is ajánljuk a témában

Az Adolf-Hajdu páros tagjai mindketten voltak már olimpián, a júniusi Európa-bajnokságon pedig hajszállal maradtak le a dobogóról, a világbajnoki címvédő német duóval, Peter Kretschmerrel és Tim Heckerrel lapátoltak együtt másodszorra is, mellettük pedig kazah és cseh egység versenyzett. Csak az utolsó helyet kellett elkerülni, mert három továbbjutó volt. A németek ezúttal féltávnál már vezettek és magabiztosan nyertek, a magyarok pedig jó rajt után az élen haladtak, aztán a második helyen lapátoltak, a végén pedig a felzárkózó cseh Fuksa testvérek, Petr és Martin elől,

hajójuk berúgásával kaparintották meg a második helyet.

Ezt is ajánljuk a témában

A Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra futamgyőzelemmel, a Pupp Noémi, Fojt Sára kajak páros pedig a negyedik helyen jutott tovább a pénteki elődöntőbe. A második reményfutamban együtt szerepelt a két magyar hajó. Csipesék nagyon beragadtak a rajtban, de remek utazó sebességgel felzárkóztak, élre álltak és végül simán nyertek. Puppék jobban indultak meg, ők viszont később visszacsúsztak és a negyedik helyen értek célba, de ez éppen elég volt a folytatáshoz.

Az elődöntőt és a döntőt pénteken rendezik. Kedden tehát minden egységünk kipipálta a házi feladatát, és továbbjutott!

Ezt is ajánljuk a témában

(Mandiner/MTI)

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rugbista
2024. augusztus 06. 19:34
Még jó! 10-12 egység indul számonként, kajak kis hajókat leszámítva. Az idők viszont nem túl biztatóak. Reméljük, hogy a jó időket hajtók ellenfelekből elment egy kis energia, bár éppen a kajakban nagyon is a formát mutatják az előfutamokban elért idők.
makapaka2
2024. augusztus 06. 18:18
Hajrá lányok, fiúk!
occidolumen
2024. augusztus 06. 16:04
Elkényelmesedtek miközben följött a győzelemre éhes nemzetközi mezőny. Nem nyernek semmit tapasztalaton kívül. Talán a következő olimpián.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!