Erre aligha számított Putyin: a Kreml pénzügyi tartalékai hamarabb kimerülhetnek, mint azt bárki gondolta

Mindez annak ellenére történhet, hogy az elnök stabilnak nevezte az orosz költségvetést.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Mindez annak ellenére történhet, hogy az elnök stabilnak nevezte az orosz költségvetést.


Az új világrend kialakulásában fontos szerepe volt az ukrajnai háborúnak.


Zelenszkij közölte: ha feladja Kelet-Ukrajnát, akkor Oroszország Európát fogja megtámadni.


Az észak-koreai vezető és az orosz elnök megerősítette a két ország szövetségét Pekingben.


SCO-csúcs és kínai katonai szemle üzeni: vagy erős, bölcs és a pályán látó vezetőket választ a Nyugat, vagy bajban leszünk. Nagy bajban. Kohán Mátyás írása.


Donald Trump világosan elmagyarázta a helyzetet.


Még Szijjártó Pétert is figyelmeztette.


Az orosz elnök nem zárta ki a párbeszéd lehetőségét.


Egy nyálkás és szemölcsös állathoz hasonlította az Európai Uniót a szlovák miniszterelnök.


Szlovákia miniszterelnöke leszögezte, beszélni akar az ukrán elnökkel a kőolajvezetékre mért támadásokról.
