Miért ilyen értékes Putyin számára Donyeck? – ez lehet az ára a tűzszünetnek

A nyugati Donyeck elvesztése súlyos védelmi hátrányt jelentene Ukrajnának, miközben nem lenne biztosíték a harcok leállítására.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

A nyugati Donyeck elvesztése súlyos védelmi hátrányt jelentene Ukrajnának, miközben nem lenne biztosíték a harcok leállítására.


David Lammy brit külügyminiszter és JD Vance amerikai alelnök szombaton Nagy-Britanniában egyeztettek a Trump-féle béketerv részleteiről.


Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök augusztus 15-én Alaszkában találkoznak, hogy megpróbáljanak véget vetni a három és fél éve tartó ukrajnai háborúnak. Azonban a tervezett megállapodás területi cseréket is magában foglalhat, ami komoly feszültségeket okoz Ukrajnában és annak szövetségeseiben.


Az oroszok úgy tűnik, hajlanak a megegyezésre, de tartanak a dezinformációktól. Persze, őket sem kell félteni.


A baloldali szakértő szerint az oroszoknak megérhette kirobbantani a háborút.


Az ukrán elnök az orosz-amerikai megegyezés útjába állna.


Az amerikai elnök kíméletlenül fogalmazott.


Donald Trump bejelentette a találkozó helyét és időpontját – egyik sem az, amire sokan számítottak.


Könnyen lehet, hogy az orosz elnöknek mégsem kell lemondania az elfoglalt területekről.


Már az amerikaiak is elkezdtek foglalkozni az ötlettel.
