Olimpikon, mérnök, antifasiszta és antikommunista – ő volt a Városmajor embermentő királya

Kádár János és Grósz Károly küzdelme után hogyan került a képbe a nagyközönség számára jóval ismeretlenebb Libik György mint könyvtéma? 

Úgy, hogy vágytam egy kicsit könnyedebb, mégis ugyanolyan érdekes témára. Miután éveket töltöttem azzal, hogy Grósz Károly személyes és politikai életútját, illetve Kádár Jánossal való kapcsolatát kutassam, és mindezt a lehető legobjektívebben, számos tanulmányban és két könyvben is bemutassam, úgy éreztem, egy kis időre elég volt a fekete öves kommunisták rideg valóságából. Történész vagyok, de ember is: jót tett a lelkemnek, hogy egy hétköznapibb, főleg szerethetőbb karakterrel foglalkozhatok. 

A hétköznapival azért vitatkoznék. 

Úgy értem, hogy Libik György nem mindenki számára ismert politikus, művész vagy tudós volt, hanem egyszerű, közülünk való mérnökember. Még akkor is, ha a kivételesen izgalmas személyisége és az a tény, hogy Szent-Györgyi Albert lányát vette feleségül, valamennyire kiemeli őt a tömegből. 

Ön is utóbbi miatt ismerte a nevét? 

Igen, és ezen kívül csak annyit tudtam róla, hogy Szent-Györgyi Nellivel együtt jó barátja volt az embermentő Karig Sárának. Pedig Szegeden élek, dolgozom, és tanítok az egyetemen is, ahol nagy Szent-Györgyi-kultusz van. Nem olyan régen, a 2020-as évek elején egyébként készült Libikről egy kétrészes dokumentumfilm: Bubryák István Radó Gyula és Albert Mária a kilencvenes években egy játékfilm reményében összegyűjtött anyagait, interjúit használta fel hozzá. Amikor megnéztem, lenyűgözött nemcsak a főszereplő elképesztően izgalmas karaktere, de az a sok, szinte hihetetlennek hangzó kaland is, ami megesett vele. És arra gondoltam, miként fordulhat elő, hogy ha ennek csak a fele valós, ezt az embert nemhogy nem emlegetjük nemzeti hősünkként, de szinte semmit nem is tudunk róla. 

Vagyis ez lett cél: Libik György nevét beemelni a köztudatba? 

Igen. Bér eredetileg a Kádár–Grósz-vonal folytatását terveztem a rendszerváltozás időszakának vizsgálatával a kommunista politikusok testvérharcain, majd a társadalom mindennapjain keresztül, ezt a tervet egy időre félretettem, annyira elkapott a Libik-szenvedély. És a nyomában persze a történészi kétkedés: tényleg? Lehetséges, hogy ennyi minden belefér egyetlen életbe? 

És lehetséges? 

A források alapján ma már biztosan állíthatom, hogy igen. És azért is, mert a kommunista történeti szereplőkkel kötött közeli „barátságaim” okán – a visszaemlékezéseiket tanulmányozva – azt hiszem, most már egész jól felismerem a hazugságok technikáját és mintázatát. Távol álljon tőlem, hogy Grósz Károlyt pozitív színben akarjam feltüntetni, de a rengeteg egyéb kortársi memoárt, naplót, interjút, levéltári és egyéb hivatalos adatokat, történészi tanulmányokat összevetve az derült ki, hogy ő például utólag nem kozmetikázott, hazudott. És Libik Györgynél hasonló volt a helyzet. Amikor a vele és a barátaival, ismerőseivel készült elképesztő beszélgetéseket összevetettem többek között a kádárista állambiztonsági iratokkal – paradox módon éppen ezek jelentették a legfőbb bizonyító erőt –, rájöttem, hogy ha nagyon akarnám, sem tudnám lebuktatni ezt a már-már mesebeli alakot. 

Ezért inkább úgy döntött, hogy könyvet ír az elképesztő kalandjairól. 

Mert megérdemli! Már csak azt kellett lépésről lépésre kitalálnom, mi legyen a fókusz. Hamar kirajzolódott, hogy az életrajzi csomópontokon kívül markánsan meg kell jelennie a Szent-Györgyi- vonalnak is. Nem csupán a Nobel-díjas tudós személye, hanem a Nelli-szerelem miatt is. Bár az amerikai életrajzírók egy része ezt elkönyvelte politikai indíttatású kapcsolatként, én éppen az ellenkezőjéről győződtem meg, sőt a 20. század egyik legnagyobb, legfantasztikusabb szerelmi története rajzolódott ki előttem. Ami egy decens úrinő és egy vagány, a megfelelési kényszerrel és a külvilág elvárásaival mit sem törődő srác között szövődött a magasságok mellett nagy mélységekkel; előbb a háború szörnyűségei, az illegalitásban töltött hetek-hónapok, majd a politika, illetve az emigráció szétválasztották őket. Közel húsz évig éltek külön, itt is új házasság lett, ott is, gyerekeik születtek, ám amikor 1965-ben összetalálkoztak – Libik 1956 után Svédországba menekült –, ismét tűz lett a folyamatosan izzó parázsból. Ám mivel Nelli súlyosan megbetegedett, csak négy év jutott nekik a titkos boldogságból. Ez szerintem önmagában regénybe vagy filmre kívánkozik. 

Az meg pláne, hogy Libik György összetett alakjában és kacskaringós sorsában mintha az euró­pai, közelebbről a magyar 20. század egésze köszönne vissza afféle sűrítményként. 

Valahogy így. Az élete valóban széttartó szerepek és identitások hálózatából állt. Fiatalként a „Városmajor királyaként” ismerték Budapest-szerte, sikeres sportoló is volt, többszörös magyar bajnok síelőként kijutott például az 1948-as olimpiára. A nyilas uralom idején Raoul Wallenberg és az ugyancsak svéd diplomata Per Anger mellett hamis iratokkal vakmerő mentőakciókat vezetett, mérnökként részt vett a Szabadság híd újjáépítésében, majd miután szembefordult a Rákosi- és Kádár-rendszerrel, és Nagy Imre oldalán exponálta magát 1956-ban, emigrált, és sikeres vállalkozó lett Svédországban. Bármit tett és bárhol is élt, a lényeg nem változott: a gyengék, elnyomottak, elesettek cselekvő védelme mindennél előbbre való volt számára. 

A kommunistáknak is ezért fordított hátat? 

Igen, ő minden körülmények között az emberséget választotta a hatalomnak való behódolás helyett, rettenthetetlenül, nem törődve a következményekkel. Amikor a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején a barátait sorra üldözni kezdték, és megkezdődtek a koncepciós perek, ugyanúgy igyekezett gyorsan és hatékonyan cselekedni, mint 1944-ben, egy másfajta rémuralom idején. Fennmaradt róla egy legendás történet, miszerint 1949-ben motorral elébük vágva megakasztotta a rettegett ÁVH-vezér, a vészkorszakban általa bújtatott Péter Gábor konvoját a Szilágyi Erzsébet fasoron, hogy kieszközölje a Rajk-ügybe valahogy belekevert két fiatal mérnök barátjának kiengedését a börtönből – és akármilyen hihetetlen, sikerrel járt. A már említett Karig Sára érdekében is megpróbált megtenni mindent, igazán nem ő tehet róla, hogy az 1947-es kékcédulás választás csalásait leleplező és emiatt letartóztatott szociáldemokrata aktivistát, akit aztán a szovjetek Vorkutába hurcoltak, nem tudta megvédeni. A könyvben sok hasonló történetet felidézek, azt is, hogy már a svéd emigráció idején hogyan próbálta Libiket a kádári titkosszolgálat beszervezni egy régi jó barátja révén, amit ő természetesen visszautasított, vállalva, hogy soha többé nem teheti be a lábát a hazájába. Végül 1989-ben, Nagy Imre újratemetésekor jött haza, de sajnos nem maradt sok ideje élvezni a helyzetet, mert 1995-ben Budapesten elhunyt. Látszólag egész jó fizikai állapotban volt, úgyhogy némileg váratlanul halt meg, pláne ahhoz képest, hány életveszélyes szituációba keveredett a születésétől fogva. 

Az emberség mellett a leggyakrabban a kalandorság szót említi ön is és mások is vele kapcsolatban. A családjának nem állt égnek a haja a sok vakmerő vállalkozástól? 

Talán azért nem, mert a Libik famíliában bőven akadt példa hasonlókra. Öccse, a tavaly kilencvenhárom évesen meghalt filmrendező, producer Libik André kedélyes, sokat látott és tapasztalt figura volt, bár ő a kalandvágyát inkább a filmes világban és a magánéletében kamatoztatta. Az édesapjuk, Albert ugyancsak nyughatatlan, szoknyabolond ember hírében állt, és egy izgága 1848-as honvéd őst is büszkén számontartottak. A nagyfokú szociális érzék viszont, legalábbis az elmesélések alapján, inkább anyai örökség lehetett. 

Akinek a tragikus története szintén lehetne a kor tükre. 

Igen. A zsidó Berger Hajnal a magyar–német származású férje miatt mentesült a zsidótörvények alól, ám miután az ő édesanyját elhurcolták, 1944 májusában negyvennégy évesen sok sorstársához hasonlóan az öngyilkosságot látta az egyetlen kiútnak a szorongató, depresszív, bizonytalan, reményvesztett helyzetből. 

Andrénak pedig a haláláig ott állt Hajnalnak, ennek a gyönyörű fiatalasszonynak a fotója az íróasztalán. A szülők tulajdonságai viszont összességben elég jó kombinációban álltak össze a két fiúban, különösen Györgyben, aki ha bárhol is kicsi jogtalanságot tapasztalt, azonnal nekiállt felszámolni. 

Minden rendszer igazságtalan valaki számára; van lét- jogosultsága az ilyesfajta örök ellenállásnak? 

Az ő életében abszolút volt, mert őszintén, belülről, a személyiségéből fakadt. Elkényeztetett, de nagyon is talpraesett, zsivány budai úrifiúként egyébként sokáig nem foglalkozott társadalmi kérdésekkel, ám amikor megismerkedett Szentgyörgyiékkel és az általuk képviselt humanista gondolkodással, bekapcsolt az otthonról hozott érzékenysége, és 

E szempontból vizsgálta a Horthy-korszakot, vett részt a nemzeti ellenállásban, fordított hátat a kommunistáknak és állt Nagy Imre, illetve 1956 ügye mellé. Svédországban már viszonylagos jólétben élt, mégis rendszeresen szót emelt a kapitalizmus okozta egyenlőtlenségeket tapasztalván. És hogy ne csak a kissé félrevivő kalandorságról legyen mindig szó, nem árt hangsúlyozni Libik Györgynek azt a rendkívüli és okos fegyelmezettségét is, amely például a sikeres embermentésekhez kellett. Megesett például, hogy üzletember apja kapcsolatai révén német rendszámú autóval mentett meg a biztos haláltól zsidó polgárokat. Ebből is kitűnik, hogy a vakmerősége ellenére bármiféle ész nélküli radikalizmus – így a szélsőséges kommunista gondolkodás is – meglehetősen távol állt tőle. Amennyire sikerült feltérképeznem a lelkivilágát, talán az angol polgári demokrácia eszméje lehetett hozzá a legközelebb. 

Ma, amikor mindenki minden irányból hangosan kiabál, meghallhatók még az efféle hangok? 

Remélem. Rám biztosan hatással volt – történészként és magán- emberként –, hogy 

Ehhez hozzátartozott, hogy adott esetben általa nagyon nem kedvelt, valódi gazember sztálinisták bőrét is mentette; az emberi nagyság egyik értékmérője, hogy ha valaki olyan van bajban, akit nem szeretek, akkor is feltétel nélkül segítek neki. És hozzátartozott az is, hogy a hazatérte után nem tagadta meg az SZDSZ-essé vált régi barátait, de óriási tisztelettel beszélt Antall Józsefről is; az irodájában többek között a Tovariscsi konyec! feliratú MDF-plakát lógott. Szembeszállt a nyilasokkal, sokszor kicselezte és megfricskázta a kádári államhatalmat, nyilván eszébe sem jutott más út, mint hogy felülemelkedjen a kisszerű napi csatározásokon.

Libik György életei

Nyitókép: Mandiner-archív