Elhunyt a salföldi Kis Nyomda tulajdonosa, Charles Whitehouse

Önkéntelenül adódik a párhuzam: Lázár Veronika, aki szüleivel 1956-os menekültként került Svájcba, úgy hozta Magyarországra Charles Whitehouse-t, ahogy az 1830-as évek második felében Wesselényi Polixéna John Pagetet. Mindkét angol úr otthonának választotta hazánkat: John Paget az erdélyi-medencei Aranyosgyérest, Charles Whitehouse a káli-medencei Salföldet. Bár a 19. és a 20–21. század természetesen más körülményeket és lehetőségeket kínált nekik, Whitehouse törekvése és munkássága méltó arra, hogy neves elődjére, a reformkori Erdélyt és Magyarországot bemutató kiváló útikönyv szerzőjére, a korszerűen gazdálkodó birtokosra, szőlőtermelőre és borászra hivatkozva emlékezzünk rá. 

Charles Whitehouse Londonban született, és a Cambridge-i Egyetem történelem szakán szerzett diplomát. Az egyetem elvégzése után egy londoni könyvkiadónál helyezkedett el, ahol munkaköri feladata volt, hogy végigkísérje egy-egy könyv útját a kézirat kiadóba érkezésétől kezdve a nyomdai munkákon keresztül egészen a terjesztésig. Ez volt az az időszak, amikor a gyorsaságot és olcsó előállítást biztosító technológia rohamosan kiszorította a kézi szedést, és az ólombetűk fölöslegessé váltak. A fiatal munkatárs főnökétől két láda betűkészletet kapott, s vásárolt magának egy kis asztali nyomdát. Szabadidejében pedig a kiadó melletti könyvtár nyomdatörténeti munkáit bújta. Ekkor találkozott az erdélyi betűmetsző és nyomdász, Misztótfalusi Kis Miklós nevével. Whitehouse szakmai körökben nemegyszer szóvá tette, hogy a letisztult formájú, arányos Janson betűket, amelyeket 1954-ig a holland Anton Janson munkájának tartottak, legalább Kis–Janson betűknek illene nevezni – utólagos jóvátételként is a tragikus sorsú magyar betűmetsző és polihisztor emlékére. 

1978-ban magyar feleségével Svájcban telepedett le. Művészeti vezetőként, szerkesztőként továbbra is könyvkiadóknál dolgozott, de Zürichben két 19. század közepén készült nyomdagéppel hamarosan berendezte saját nyomdáját. Olasz megrendelésre kétszáz példányban itt nyomtatta ki Albrecht Dürer németalföldi naplóját, elsőként együtt a hozzá tartozó rajzsorozattal. Vásárolt még két nyomdagépet, a míves kiadványokból azonban nem lehetett megélni. Egészen nyugdíjba vonulásáig csak hobbi maradhatott a „történelmi nyomdászat”, de munkáit kiállításokon így is bemutatták Svájcban, Németországban, az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban is. 

Charles Whitehouse 2012-ben felesége hazáját választotta otthonául, de az előző évtizedekben is többször járt Magyarországon. Salföldön egy szépen felújított parasztporta egykori pajtájában rendezte be Misztótfalusi Kis Miklósról elnevezett nyomdáját, a Kis Nyomdát négy géppel. Ezek tipikus angol öntöttvas nyomdagépek: három Albion az 1844 és 1855 közötti évekből és egy Imperial 1840-ből. Festéket az Egyesült Királyságból rendelt, kézzel merített papírt többek között a szentendrei Vincze-műhelytől vásárolt. Háromtonnányi betűkészletével csak angol, német és francia nyelvű szövegekkel tudott dolgozni addig, amíg be nem szerzett egy magyar betűket is tartalmazó sorozatot. 

A salföldi március tizenötödikék különleges ünnepek voltak. Mint egykor Petőfiék, mi is lefoglaltuk a nyomdát, ahol várt bennünket kézzel merített papírra kinyomtatva hol egy Kossuth-idézet, hol a Verbungos dal, hol az 1849. április 14-ei Függetlenségi nyilatkozat angol fordításának pár sora. Aztán átvonultunk a Pilvaxként szolgáló Pajta Galériába, ahol Török László fotóművész, elhunyta után pedig felesége vendégei lehettünk. A falut és a templomot mecénásként is támogató Whitehouse házaspár nemcsak március 15-én nyitotta meg a Kis Nyomda ajtaját, az máskor is nyitva állt az érdeklődők előtt. A betegség azonban, amellyel éveken keresztül elszántan küzdött, végül legyűrte. 

Az angol úr, a fehér vászoninget viselő, egyenes tartású, magas, ősz férfi hiányozni fog a kiállításmegnyitókról, falunapokról, a karácsonyi ebédekről, a kilátóhoz induló szilveszteri túrákról. Üresen marad állandó helye a templomban. A Káli-medencébe mégis visszatér. Úgy rendelkezett, hogy végső nyughelye a salföldi temetőben legyen, és erdélyi mesterek faragta kopjafa vigyázza álmát.

Nyitókép: Facebook