Egyszerre magyar és modern – Árkay Aladár építész munkásságára emlékezünk

Az építész Árkay Aladár (1868–1932) pályája az 1920-as években teljesedett ki, sőt 1926-ban vett új irányt, míg egy hirtelen betegség el nem ragadta. Építészdinasztia középső tagja volt. Német gyökerű, erdélyi díszkovács apja 1869-ben költözött a fővárosba, és olyan jeles munkákon dolgozott, mint a Nyugati pályaudvar (1877), a New York-­palota (1894), a Honvéd Főparancsnokság Dísz téri épülete (1897) és az első, díszes Erzsébet híd (1903). Árkay Aladár fia, Bertalan szintén a modern úttörője volt. Egyébként mindketten a pesti Műegyetemen végeztek, majd Párizsban és Bécsben folytatták tanulmányaikat, s festészettel is foglalkoztak. Az apa a templom-, a fiú a családiház-­építés területén alkotott kimagaslót. Bertalan felesége, Sztehlo Lili üvegfestő is hozzájárult a családi alkotómunka sikeréhez. Árkay Aladár utolsó munkáját fia fejezte be, akinek most kerek évfordulója van: 125 évvel ezelőtt született. 

Árkay Aladár mesterei Balló Ede festő és Hauszmann Alajos voltak. Első munkáin apósával, Kallina Mórral dolgozott közös irodájukban, így a már említett főparancsnoksági épületen – amelyet napjainkban építenek újjá –, a Budai Vigadó palotáján (1896) és a Szent Gellért-­emlékmű tervpályázatán. A Vigadó a maga idejében nemcsak szórakozóhely volt, de a polgárság és a Budára települt arisztokrácia életének tág színtere is. Szent-Györgyi Albert apja itt ismerte meg az orvosdinasztiából való Lenhossék lányt, a világhírű hárfás, Würtzler Arisztid apja pedig, aki a Ganz egyik igazgatója volt, gyakran szerepelt itt mint „amatőr” hegedűművész.