A pedagógiai hozzáadott értékről

Dugasz János és Setényi János írása a Mandiner különszámában

Rendszeresen megfogalmazódik az OH–MCC-rangsorhoz hasonló módszertannal készülő iskolasorrendekkel szemben az a kritika, hogy a tanulók abszolút teljesítménye nem megfelelő mérőszáma az iskolai eredményességnek. A rangsorok kritikusai által javasolt mutató a pedagógiai hozzáadott érték, amely azt próbálja számszerűen jellemezni, hogy az adott iskola milyen szocioökonómiai összetételű vagy milyen előzetes tudással rendelkező tanulókkal érte el a rangsoroláshoz felhasznált eredményt. A pedagógiai hozzáadott érték számításának két jellemző képviselője a fejlesztőhatás és a hátránykompenzáló hatás.

A fejlesztőhatás számításakor az adott évfolyam minden tanulójának idei és például két évvel korábbi eredményét felhasználva meghatározzák a kiindulási teljesítménytől függő átlagos fejlesztőhatást, majd minden tanuló (tanulócsoport vagy iskola) eredményeit ehhez az átlaghoz viszonyítva vizsgálják.

A pedagógiai hozzáadott értéket (PHÉ) mutató hátránykompenzáló hatás számításakor az országos kompetenciamérés elemzését végző szakértői gárda minden iskola esetében egy úgynevezett családiháttér-indexet számít ki, majd ezen indexek, valamint az iskolai átlagteljesítmények kapcsolatát vizsgálva határozzák meg a családiháttér-indexekhez rendelhető átlagos teljesítményszinteket. Például idén az egyik magas családiháttér-indexű iskola tizedikes tanulóinak átlagos teljesítménye az egyik mérési területen 1890 képességpont volt, a családi háttér alapján várt átlagos teljesítmény pedig 1869 pont. Tehát az iskola 21 ponttal magasabb átlagos eredményt ért el, azaz a hátránykompenzáló hatása az országos átlag felett áll.

Nyitókép: ELTE BOLYAI JÁNOS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM