Magyar katasztrófa a Don-kanyarban: 83 éve nyelte el a jeges pokol a magyar királyi 2. honvéd hadsereget
„Fájdalommal emlékezünk az elesett és eltűnt bajtársainkra. Helytálltak és harcoltak, mert úgy hozta a sors.”
Uzsok oroszlánja: Szurmay Sándor, a katonabáró élete
2026. január 30. 11:47
Hogyan élt az első világháború egyik leghíresebb tábornoka, aki megmentette Magyarországot a hadszíntérré válástól?
2026. január 30. 11:47
Januárban rendszerint a második világháborús doni katasztrófára koncentrál a nemzeti emlékezet. Nem is csoda, hiszen az időben hozzánk közel álló háborús vereség sebeit és veszteségeit a mai napig is hordozza a magyar társadalom, így érthető, ha kegyelettel adózunk a szomorú emlék előtt. Az év fordulója azonban egy távolibb, de nem kevésbé véres eseménysort is felidézhet a történelem szerelmeseinek emlékezetében: az első világháború kezdetén dúló kárpáti ütközetek embert próbáló, de hősies helytállásait.
A Magyar Királyság területére betörő cári seregek ellen az égbenyúló bércek jeges labirintusában, farkasordító fagyban verekedő magyar honvédek forgatagából pedig egy magyar katona, a későbbi honvédelmi miniszter emelkedik ki ellentmondást nem tűrő történelmi felkiáltójelként: vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor gyalogsági tábornok.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Ez a realitás: kimondták, hogy a Fidesz vagy a Tisza esélyesebb a választási győzelemre
A modern magyar katonaeszmény egyik megtestesítője 166 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, pályafutása és elévülhetetlen érdemei pedig kétségtelenül érdemessé teszik arra, hogy emlékezzünk rá.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ifjú Szurmay a pálya elején
Szurmay Sándor 1860. január 19-én született egy kis bánsági faluban, Boksánbányán, Krassó-Szörény vármegyében, abban a korban, amikor a katonai pálya nemcsak hivatás, hanem társadalmi felemelkedés egyik lehetséges módja is volt. Származása ugyanis nem predesztinálta arra a fényes karrierre, amit végül befutott. Édesapja, Szurmay Mihály és édesanyja, Shäffer Jozefa egy jól jövedelmező kalapos műhelyt üzemeltettek otthonukban, ami ugyan tisztes jólétet biztosított a családnak, de messze esett a társadalmi ranglétra csúcsaitól. Ráadásul az iparos-polgári család semmiféle katonai háttérrel nem rendelkezett.
A fiatal Sándor Szegeden, a főreáltanodában kezdte meg tanulmányait, ahol műszaki és természettudományos alapműveltséget szerzett, ám már ekkor tudta, hogy az iskolapad nem neki való: 1875-ben megszakította tanulmányait, és jelentkezett az Osztrák–Magyar Államvasút-Társasághoz, ahol gyakornokként, később hivatalnokként alkalmazták Resicabányán.
A békeidők katonája
1882-ben váratlanul határozta el, hogy katonai pályára lép. A magyar királyi 18. lugosi honvéd zászlóaljnál kapott újonckiképzést, ahol már ekkor kitűnt fegyelmével és szervezőkészségével. Egy 1938-as szegedi ünnepi beszédében így fogalmazott ezzel kapcsolatban egykori iskolájában:
„Sosem gondoltam volna, hogy katona leszek. A véletlen sodort erre a pályára oly módon, hogy 22 éves koromban a 3. korosztályban soroztak be, a régi véderőtörvény értelmében a honvédséghez, és nyolcheti kiképzés után a Ludovika Akadémia két évig tartó tisztképző tanfolyamára vezényeltek. A két év leteltével rögtön hadnaggyá neveztek ki, és tanáraim rábeszélésére a Magyar Királyi Honvédség tényleges állományában maradtam.”
(M. Tóth György: A katonabáró – Szurmay Sándor: a Monarchia magyar hadvezére. MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, Budapest, 2017. 29. o.)
1884-re évfolyamelsőként végezte el a tisztképző tanfolyamot, majd hadnaggyá avatták a 18-asoknál. 1886–87-ben a Ludovika egyéves felsőbb tiszti tanfolyamán tanult, majd – szintén évfolyamelsőként – a bécsi Hadiiskola növendéke lett. 1899-ben ezt a képzést is a legkiválóbb minősítéssel végezte el. Ettől kezdve vezérkarhoz beosztott tisztként tevékenykedett, és csapatszolgálatra vezényelték Pozsonyba, a magyar királyi 13. honvéd gyalog féldandár 1. zászlóaljához.
Gyorsan haladt a katonai ranglétrán:
- 1888-ban főhadnaggyá,
- 1893-ban századossá léptették elő.
Ebben a rendfokozatban már a Honvédelmi Minisztériumban is szolgálatot teljesített, ahol szervezési és kiképzési ügyekkel foglalkozott, és itt szerzett alapos ismereteket a közös hadseregen belül különálló egységet alkotó magyar honvédség struktúrájáról.
Jellemrajza szerint itt is kitűnt a kiváló szervezőkészségével, nem tartozott a hangoskodó, teátrális parancsnokok közé, sokkal inkább a csendes, megfontolt vezetés híve volt. Beosztottjai körében ez tiszteletet és bizalmat ébresztett, ami a későbbi válsághelyzetekben különösképp a hasznára vált.
1890-től folyamatosan jelentek meg hadtörténeti és hadászati tanulmányai és könyvei. 1895-ben vette feleségül Szenóner Ernesztinát, akivel hamarosan két lányuk született: Edit és Blanka.
A századfordulót követően Szurmay pályája egyre határozottabban ívelt felfelé:
- 1900-ban őrnaggyá, majd
- 1905-ben alezredessé léptették elő.
Ezekben az években már több alakulatnál szolgált parancsnoki beosztásban, miközben továbbra is rendszeresen alkalmazták vezérkari feladatokra.
1908-ban megkapta az ezredesi rendfokozatot, ami egyben azt is jelentette, hogy alkalmasnak ítélték nagyobb kötelékek önálló irányítására. Honvéd gyalogezredek élén szolgált, és ekkor alakult ki az a parancsnoki stílusa, amely később a világháborúban is jellemezte:
szigorú fegyelem, de emberséges bánásmód és a csapatok ellátására, harci szellemére fordított szüntelen figyelem.
A világháború hajnalán
1913-ban Szurmayt a békeidőben megszerezhető összes katonai tudás és tapasztalat birtokában léptették elő vezérőrnaggyá, majd röviddel később altábornaggyá, és a Honvédelmi Minisztériumban kapott államtitkári beosztást. Innen hívták be 1914 novemberében aktív frontszolgálatra, amikor a Kárpátokban kialakult katasztrofális hadi helyzet miatt félő volt, hogy az orosz csapatok elözönlik az országot. 1940-ben megjelent visszaemlékezésében így írt a 83 Ung vármegyei települést elfoglaló orosz betörésről:
Teltek-múltak a hetek, már novemberben voltunk. Az oroszok félelmetesen nyertek tért. Nemcsak az Ung völgyébe törtek be már másodszor, hanem a Kárpátok egész vonalát erősen szorongatták. Már Homonnáig lejutottak, és Csernovic felé törtek.”
(Vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor: A magyar katona a Kárpátokban. Szentendre, Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2022. 44. o.)
Arról pedig, hogy mi is forgott kockán valójában ezekben a napokban – amelynek súlyát sok kortársa nem volt képes felmérni és helyén kezelni -, arról Szurmay a következőket jegyezte le:
„Aki látta az Ung völgyét és Galíciát az első orosz invázió után, aki megszemlélhette azt a pusztítást és szenvedést, ami az orosz sereg és különösen a kozákok nyomában maradt, csak az tudja teljes valójában elképzelni Magyarország helyzetét ezen eshetőség bekövetkezésekor. Még elgondolni is rettenetes, hogy az ország felét lakó 10 millió magyar mint földönfutó végigélje a menekülés minden szenvedését és nyomorát, elgondolni, hogy a virágzó városokat és községeket hogyan rabolja ki és perzseli fel az ellenség, a tűzvonalba esőket pedig, így Budapestet is rommá lövi, esetleg hosszabb harc után a föld színével teszi egyenlővé. A későbbi román megszállás Magyarországon minden kellemetlenségével és mérhetetlen kárával ehhez képest csak gyermekjáték volt, mert ellenállásra nem is talált, és így a háború igazi képét kísérő rettentő jelenségeivel nem is nyújthatta.
(...)
Aminek következménye pedig az egész magyar földnek, tehát a Dunántúlnak is megszállása lett volna mindaddig, míg a németek háborúja tart. Hogy ez hosszabb időn át mit jelent, azt, sajnos, Magyarországon minden ember gyakorlatilag már tapasztalhatta.”
(Vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor: A magyar katona a Kárpátokban. Szentendre, Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2022. 60–61. o.)
Báró Hazai Samu honvédelmi miniszter november 22-én ajánlotta fel neki, hogy vegye át a 38. honvéd gyaloghadosztály megürült parancsnoki állását, és a november 24-ei nap már a harcéren találta Szurmay Sándort.
A Kárpátok őrangyala
Megérkezése után azonban már nem is csak a hadosztály, hanem rögtön az úgynevezett Ung-völgyi hadseregcsoport (később: Szurmay-csoport) vezetését kellett átvennie. Erről így emlékezett meg:
„November 25-én hajnali fél háromkor vettem át a parancsnokságot Nagybereznán. E nap reggelén kimentem a Szinna vidékén lévő balcsoporthoz, délután a cirókaófalvi középcsoporthoz, másnap reggel pedig páncélvonaton az Ung-völgybe. Amit mindenütt láttam, az igazán nem volt biztató. Sok csapat a papíron, de igen kicsiny létszámmal, és igen kevés igazi érték.”
(Vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor: A magyar katona a Kárpátokban. Szentendre, Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2022. 47. o.)
Ahogy losonczi Szakall Kálmán, a Szurmay-csoport vezérkari főnöke Uzsok hősei című visszaemlékezéséből tudjuk, az újdonsült parancsok már rögtön frontszolgálata legelején, az első vonalak bejárásakor megtapasztalhatta, milyen harcra is számíthat:
„Ugyancsak alkalma volt belátni az 56. hadosztály szervezeti hiányosságaiba is. Ezt a parancsnokságot harcállásán, a Kiskolontól északra fekvő magaslaton találtuk meg. Rendkívül kedvezőtlen fekvésű pont volt. Mi semmit se láttunk a teljesen erdővel borított harcterületből, ezzel szemben az ellenséges tüzérség azonnal észrevett, és kiadós tűz alá vett bennünket. Szurmay Sándor báró altábornagy itt kapta meg frontszolgálata legelső órájában a tűzkeresztséget.”
(Losonczi Szakall Kálmán: Uzsok hősei. Budapest, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Rt., 1940. 26. o.)
A Szurmay vezette kötelék a Svetozar Borojević gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló császári és királyi 3. hadsereg alárendeltségében működött, és feladata a stratégiai fontosságú Duklai-, Vereckei- és Uzsoki-hágók térségének védelme, vagyis a Magyar Királyság közvetlen határának biztosítása volt.
A csoport összetétele folyamatosan változott, de magját az alábbi alakulatok alkották:
- a 7. honvéd gyaloghadosztály,
- a 40. honvéd gyaloghadosztály,
- honvéd népfelkelő egységek, valamint
- időszakosan közös hadseregbeli és német csapatok.
A körülmények rendkívül mostohák voltak voltak: -20–25 °C-os hideg, mély hó, járhatatlan hegyi utak, csalóka, veszélyekkel teli terep, hiányos téli felszerelés tették pokollá az egyébként is kemény ellenféllel szemben álló honvédek életét. Szurmay parancsnoksága alatt a hangsúly nem az azonnali áttörésre, hanem a vonal megtartására, a csapatok fizikai túlélésére és harcképességének megőrzésére helyeződött.
Ez a szemlélet gyökeresen eltért Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök sokszor mereven offenzív felfogásától, ami nem kevés konfliktust is eredményezett Szurmay és a felső vezetés között, de az új parancsnok hajthatatlan maradt, ha az emberei jóllétéről volt szó.
A természet erejétől azonban még a rendíthetetlen parancsnok sem tudta megvédeni az embereket. A kárpáti harctér lehetetlen körülményeiről többek között így írt Szurmay:
„A kárpáti harcokban katonáim egyszerű lövészgödrökben órákon át mellig érő olvadó hó vizében védték határainkat. Kitartottak ily helyzetekben szakadatlan ellenséges tűzben, még a nap lenyugtával befagyott vízben is, mindaddig, míg a sötétség beálltával meggémberedve kiemelhették őket. A gödör vizét kimerítették, a katona helyét más foglalta el, akinek másnap ugyanaz a sors jutott. Megtörtént az is, hogy hófúvásban a vihar 10-20 perc alatt betemette a védelmi állást az abban kitartó csatárokkal együtt, s másoknak kellett őket kiásni, egy némelyiket már megfulladva vagy meggémberedve.”
(Vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor: A magyar katona a Kárpátokban. Szentendre, Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2022. 164. o.)
Az első csapás
Szurmay Sándor nem tétlenkedett sokáig. Miután a lehető legjobban ráncba szedte az alakulatait, november 25. és december 4. között, állandó oldaltámadásokkal, a bekerítéssel fenyegetve, sikeresen visszaszorította az országba befurakodott ellenséget, és ideiglenesen elfoglalta az Uzsoki-hágótól északra és délre eső magaslatokat is.
Ekkor azonban sürgőssé vált, hogy az ő csapatai is beavatkozzanak a limanovai harcokba, és december 9-én már Újszandec felé törtek előre az átcsoportosított egységek. 12-én végül, szívós harcok árán, sikeresen elfoglalták a várost, ezzel meghátrálásra késztetve a Krakkó felé előretörni készülő, a limanovai ütközetben a magyar huszárok hősies önfeláldozásával feltartóztatott orosz főerőket, amelyeket december 19-éig üldöztek.
Ezt is ajánljuk a témában
Hogyan harcolt Prónay Pál a nagy háborúban? – szemelvények egy elveszett naplóból
A magyar történelem egyik legmegosztóbb és talán egyik legérdekesebb alakjának életútja a mai napig tele van fehér foltokkal. Ízelítő Prónay Pál első világháborús szerepléséből.
A hegyek között azonban továbbra sem tágítottak az oroszok, akiknek a magyar főváros mielőbbi elfoglalását adta parancsba a cári hadvezetés. December 18. és január 19. között ennek az erőfeszítésnek a keretében került sor a kárpáti karácsonyi csatára, amelynek keretében magyar erők sikerrel tartották a frontot.
Apor Viktor tartalékos honvéd főhadnagy így emlékezett vissza erre az időszakra:
„Ezekben a napokban törtek be az oroszok az uzsoki hágón keresztül Magyarországba s az ellenük harcoló 22-es ezred egy zászlóalját, Csermák [Mihály] ezredes parancsnokkal együtt teljesen megsemmisítették. Hős katonáinak az élen Csermák ezredes is elesett a harcokban. A hadvezetőség e szomorú hír vétele után azonnal kivonta az erdélyi honvédezredeket a rajvonalból, bevagoníroztak, s Kassáig ezek a vonatok meg sem állottak. Azonnal támadásra sorakoztunk fel, és megkezdődött a kárpáti csaták egyik legelkeseredettebb harca, melyet mi, a gyászoló honvédezred a legbosszúállóbb lelkesedéssel vittünk keresztül. A támadósnak éppen ezért óriási, átütő ereje volt, melynek súlya alatt a magát már Budapesten képzelő, tízszer nagyobb muszka sereg megtorpant, óriási veszteségeinek hátrahagyásával menekült ki a magyar területről és a Kárpátok mögött húzta meg magát. Itt sem sokáig hagytuk nyugodni, s nehéz harcok után sikerült teljesen megtörni.”
(Apor Viktor: Háborús és ellenforradalmi emlékek. Budapest, Stádium Nyomda, 1937. 35. o.)
Az uzsoki oroszlán megvillantja karmait
Szurmay csak 1915 januárjában került vissza a 3. hadsereg kötelékébe, 22–23-ától pedig részt vett a Monarchia ekkor induló általános téli offenzívájában, amelyből a március 18-áig elhúzódó kárpáti téli csata kerekedett. Apor szavaival:
„A központi hatalmak fővezérségének, mint tudjuk az volt a terve, hogy Gorlicével egyidejűleg mindkét orosz szárny ellen támadásba megy. Az általános támadás január 23-án vette kezdetét, de velünk egy időben az oroszok is felkészültek, s Nyikolajevics orosz nagyherceg, az orosz seregek főparancsnoka hatalmas tömegeket dobott a Kárpátokra, s Ivanov tábornok óriási erővel vetette magát az összes kárpáti átjárókra. Az oroszok az Alföld elfoglalásával akarták kierőszakolni a végleges győzelmet. Ezzel az akarattal szemben a mi feladatunk az volt, hogy ezeket a támadásokat felmorzsoljuk és Przemyśl irányában az orosz frontot áttörjük. Támadó seregünk jobb szárnyán a mi csoportunk, Szurmay altábornagy csoportja állott.”
(Apor Viktor: Háborús és ellenforradalmi emlékek. Budapest, Stádium Nyomda, 1937. 36. o.)
A hadművelet egyik fő célja tehát Przemyśl bekerített erődvárosának felmentése volt, illetve az, hogy a határhavasokból végleg kivessék az ellenséges csapatokat. Szurmay emberei kulcsszerepet kaptak az Uzsoki-hágó térségében. A hadművelet során a Szurmay-csoport:
- január 26-án elfoglalta az Uzsoki-hágót,
- majd az ezt követő napokban sikeresen verte vissza a többszörös túlerőben lévő oroszok ellentámadásait.
A győztes manőverért azonban igen magas árat fizetett a továbbra is embertelen körülmények között harcoló hadsereg. A veszteségek jelentős része nem harci érintkezésből, hanem fagyásból, kimerültségből és betegségekből adódott. Szurmay jelentéseiben rendszeresen hangsúlyozta, hogy a csapatok fizikai állapota elérte a teljesítőképesség határát, mégis sikerült megakadályozni az orosz áttörést a magyar határon.
A Szurmay-csoport a március 20. és április eleje-közepe között dühöngő kárpáti húsvéti csatában állta ki a legnagyobb tűzpróbákat. A hadvezér előnytelen védelmi pozícióban sem volt hajlandó arra, hogy visszavonuljon, és kedvezőbbnek mondható állásokat foglaljon a magyar határon belül, ahogy azt a hadvezetés követelte tőle:
nem volt hajlandó feladni a súlyos véráldozatokkal megvédelmezett hazai rögöt.
Április második felére a front nagy nehezen megszilárdult, a az altábornagy embereinek pedig végre akadt némi lehetősége az állások megerősítésére.
Fehér holló az arcvonalban: a gondoskodó hadvezér
Szurmay parancsnoki módszere tudatosan különbözött sok pályatársa merev, rideg, a veszteségek iránt érzéketlen vezénylésétől. Minden körülmények között nagy hangsúlyt fektetett
- az ellátás megszervezésére,
- a csapatok váltására és
- a tisztek önálló döntési jogának bővítésére, az öntevékenység ösztönzésére.
Ezek az elvek a gyakorlatban is eredményt hoztak. A csapatai által védett arcvonal 1915 tavaszáig nem omlott össze, noha a környező frontszakaszokon többször is súlyos visszavonulásokra került sor. A mérhetetlen szenvedés, amit emberei kénytelenek voltak kiállni, a parancsnoknak is jelentős lelki megpróbáltatásokat okozott, és ahol csak tudta, próbálta elviselhetőbbé tenni emberei számára a hadi helyzet farkastörvényei által megkövetelt erőfeszítéseket.
Kortársai – köztük Boroević tábornok – elismeréssel nyilatkoztak teljesítményéről, és ekkor ragadt rá az „uzsoki oroszlán” elnevezés.
Móricz Zsigmond haditudósítóként járt a Szurmay-csoportnál, és így örökítette meg a tábornaggyal kapcsolatos benyomásait:
„Mi az, ki az, akire legjobban emlékezem első utam után a fronton?
(...)
Valamennyiük fölött ott áll az egésznek feje, égszínszürke blúzában, aranygallérja is szürkével behúzva, fehérült hajú, vidám, eleven, egészséges, kicsattanó erejű, pompás magyar: Szurmay.
Ahogy ott ül íróasztalánál, s két öklét az asztalra teszi, előre hajlik, szinte ugrásra készen, mint egy vidám, acélszürke tigris, s a pozitív emberek egyszerű bátorsága, a tevők, a cselekvők, a mindent megcsinálók legdrágább életkészsége sugárzik róla; ahogy fejjel előre, azonnal bele, mindig a legtalpraesettebben s mindig szerencse jegyében dobban bele a szóba, a tettbe, s még a fejével is felvág, mint a nemes paripa indulás előtt, ez az igazi magyar. Minden katonáját látta. Egy honvéd nem kerül elébe, hogy meg ne szólítsa; egy emberének nem szabad fázni, éhezni, egy hőstett nem marad előtte titokban, a tenyerén viszi nekik a Vitézségi Érmet, a zsebébe nyúl, mikor az első vonalban, a helyszínen referálnak neki:
– Nesze fiam, most nincs különb nálam!
S a mellére tűzi az ezüstöt. Autón éjjel vágtat ki egy haldokló tüzérhez, akinek hősi tettéről telefonon értesítik, s ott, a végső percében fogja el a honvéd tüzér magyar hálásan édes végső pillantását. Így kell a magyarnak a magyarral bánni. Hogy ne dolgozzon sötétben a hős, tudva, hogy nincs ki észre vegye, ez kell, hogy az érdemnek mindjárt jöjjön a megismerése. Mert a magyart a siker a legvégső erőfeszítésre bírja, a közöny tunyává teszi. Szurmay kell nekünk vezérnek, akinek híres az Arméban a konyhája, akinek a lövészárkában olyan az élet, hogy én ilyen jóllakottnak, rendesnek és megbékéltnek bizony békében nem láttam a magyar »szegény embert«. Szurmay, akiről ha ki visszakerül hozzá, úgy örvend, hogy »végre hazajöttem!« Szurmay bizony, aki mikor a legborzalmasabb harcok folynak a Dnyeszter-vonalon, azt kérdi kedves honvédjeitől:
– Mit ennétek gyerekek? – Friss gyümölcsöt! – mondják a magyarok.S Szurmay a miniszterét, a gazdáját kurírral, álmából vezeti fel májusban, hogy rögtön egy vagon narancsot! Vaskemény energiájú és érckalapács mozgású ember, tele élettel, tele friss erővel, még húsz esztendeig elharcolgatna alatta a honvéd, meg ő is velük.
(...)
És most legyen szabad a história számára följegyeznem, hogy Szurmay tábornok, egy évi harc után, egy évi csodálatos és gigászi küzdelem után a következőképpen szólt a magyar honvédről:
– Nekem soha diszpozíciót megváltoztatnom nem kellett! Ahova én az embereimet állítottam, azok ott mindig megállottak! Ahova küldtem, mindig oda mentek! Ha tíz ember ért is oda, de az a tíz odaért! Soha, egy esetben sem kellett azon aggódnom, hogy félmunkát, félteljesítményt kapok. Így lehetett, csak így, hogy a magam csoportjával mindenkor megállottam a nagy célból, a nagy feladatból rám eső pozícióban.”
(Pesti Hírlap, 1915. december 21., Budapest, 8. o.)
A kárpáti harcok során tanúsított helytállásáért Szurmayt
- 1915-ben Alexander von Linsingen német gyalogsági tábornok kitüntette a II. osztályú Német Vaskereszttel;
- 1917-ben megkapta a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét, a Monarchia legmagasabb katonai kitüntetését;
- ezzel együtt a magyar bárói rangot nyert, és jogosulttá vált az uzsoki előnév használatára.
A rend elnyerése Szurmayt a hadsereg legszűkebb elitjébe emelte, és egyértelműen jelezte, hogy a vezetés a továbbiakban is kulcsszerepet szán neki. Az sem mellékes, hogy azoknak a tiszteknek a sorát is gyarapította, akik saját érdemeik jogán emelkedtek nemesi sorba.
Hadműveletek sodrában
1915 májusában Szurmay hadcsoportja bekapcsolódott a gorlicei áttörésbe, amely a keleti front fordulópontját jelentette. Tarnównál döntő győzelmet aratott a túlerőben lévő orosz erők felett, majd további sikeres harcokat vívott a cári csapatok ellen. Ezek a hadműveletek hozzájárultak ahhoz, hogy az orosz csapatokat kiszorítsák a Kárpátok előteréből, és Magyarország közvetlen fenyegetettsége megszűnjön.
1916 nyarán, Volhíniában Szurmay hadteste a Bruszilov-offenzíva egyik fő csapásirányába került. Az orosz tüzérségi előkészítés és a lucki áttörés következtében állásai összeomlottak, balszárnya fedezet nélkül maradt, és hadteste súlyos veszteségek árán kényszerült visszavonulásra. A napokon át tartó hátrálás során Szurmay megőrizte az egység maradványainak szervezettségét, amit a hadvezetés is elismert; a kudarcért nem őt, hanem a 4. hadsereg parancsnokságát tették felelőssé.
1916 őszén a Bug forrásvidékén és Luck térségében hadteste továbbra is erős orosz nyomás alatt állt, mígnem német erősítések érkeztek, amelyekkel sikerült az arcvonalat stabilizálni. A feltöltött és megerősített alakulat novemberre megszilárdította állásait. Szurmay 1917 februárjáig maradt a róla elnevezett hadtest parancsnoka, majd szolgálaton kívüli állományba helyezték.
A miniszteri bársonyszékben
A kárpáti harcok során szerzett tekintélye, valamint a honvédség szervezeti kérdéseiben meglévő mély ismereteire való tekintettel IV. Károly király 1917. február 19-én a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium élére nevezte ki az újdonsült bárót, aki formálisan továbbra is az aktív állomány kötelékébe tartozott. Augusztus 10-én pedig gyalogsági tábornokká léptették elő.
Feladata, ha lehet, még nehezebb volt, illetve több kihívást tartogatott, mint a harctéri helytállás. Ekkorra ugyanis Magyarország hadereje
- súlyos emberveszteségeket szenvedett,
- az utánpótlás egyre gyengébb minőségű volt,
- a Monarchia gazdasági és politikai mozgástere pedig még a saját szövetségi rendszerén belül is folyamatosan szűkült.
Szurmay minisztériumi működésének egyik fő célja az volt, hogy a honvédség önálló jellegét megerősítse, és a magyar alakulatok szervezeti és személyi érdekeit hatékonyabban képviselje a közös hadseregen belül. Ez a törekvés gyakran ütközött a császári és királyi hadvezetés, valamint a bécsi udvari körök magyarellenes elképzeléseivel, idejétmúlt rigolyáival és paranoiájával.
Az ekkor már 57 éves katona következetesen fellépett
- a magyar honvéd alakulatok szétszórása ellen,
- a honvéd tisztképzés önállóságáért, valamint
- a magyar vezényleti nyelv és ügyintézés megőrzéséért.
Ezek az álláspontok politikai értelemben sem voltak semlegesek. Bár Szurmay nem tartozott egyik párthoz sem – annak ellenére sem, hogy sok dologban gróf Tisza István miniszterelnök szövetségesének számított -, de világosan magyar állami szempontból gondolkodott, és ezt a háború végéhez közeledve egyre nehezebben tudta érvényesíteni. Reformtörekvései csak részben valósulhattak meg, a parlamentben pedig folyamatos támadások érték a Károlyi Mihály gróf vezetése alatt álló ellenzék részéről, akik már ekkor háborús bűnösnek bélyegezték, és igyekeztek ellene heccelni a közhangulatot.
Összeomlás és fogság
1918 őszére az Osztrák–Magyar Monarchia katonailag és politikailag is szétesett. A Károlyi-féle őszirózsás puccs idején Szurmay még hivatalban volt, de mozgástere minimálisra csökkent, és ő is tehetetlenül sodródott az árral, akár csak a tisztek és politikusok nagy része. A népköztársasági kormány 1918. október 31-én az első között menesztette a miniszteri tisztségéből. Ezzel egy időben megszűnt az a politikai háttér, amelyre addig támaszkodhatott, és a világ jól ismert rendjét az ő lába alól is kirántotta a káosz.
A harctéren szerzett súlyos reumájával küzdő egykori hadügyminiszter a Károlyi-rezsim szemében a „régi rendszer” egyik legmagasabb rangú katonai képviselőjének és „bűnös népnyúzónak” számított, még akkor is, ha nem lépett fel aktívan az őszirózsás puccs ellen.
1919. január 1-jén nyugdíjazták, február 25-én pedig a népköztársasági kormány utasítására letartóztatták és internálták. Báró Szterényi József korábbi kereskedelemügyi miniszterre együtt a szentgotthárdi cisztercita kolostorba vitték, ahonnan nem sokkal a proletárdiktatúra kitörése után, március 25-én ismét a fővárosba hurcolták. Itt ugyan a gyűjtőfogház rabkórházába került, de fűtetlen cellában, köztörvényes bűnözők között, a gyógykezelést tőle hónapokig megtagadva tartották.
Egy visszaemlékezésében így írt erről:
Kun Béla e kérdésben ugyanazt a követ fújta, mint Károlyi Mihály és kormánya, valamint a ponyvairodalom egyes hősei, akik az ellenem való izgatást már az elfogatásomat megelőző hónapokban megkezdették. Így maradtam én végig, vagyis a tanácsrendszer bukásáig, augusztus 3-ig a rabkórházban.”
(Vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor: A magyar katona a Kárpátokban. Szentendre, Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2022. 243. o.)
Életét csak nemzetközi hírnevének, szívós szervezetének és végső soron a szerencsének köszönhette.
Az utolsó visszavonulás
A Tanácsköztársaság bukása után Szurmay rövid időn belül szabadult. A román megszállás és a nemzeti erők hatalomra kerülése után helyzete ismét egyenesbe jött, de világossá vált számára, hogy aktív katonai vagy politikai szerepre többé nem térhet vissza.
A Horthy-korszak elején
- újra elismerték katonai rendfokozatát,
- visszakapta a kitüntetéseit,
- 1921-es nyugdíjazása után pedig az első között lett a Vitézi Rend tagja.
Az ekkor már 61 éves hadvezér a két világháború közötti időszakban Budapesten élt, szerény anyagi körülmények között. Nem vállalt pártpolitikai szerepet, nem lett országgyűlési képviselő és nem kapcsolódott be az új katonai elit mindennapjaiba sem. Kapcsolatot tartott egykori bajtársaival, különösen azokkal a tisztekkel, akik a kárpáti harcokban szolgáltak alatta, és akik számára az ő személye jelentette a magyar hazafiság egyik kidönthetetlen oszlopát.
Forrás: Facebook
A katonai gondolkodó
Ugyanakkor a '20-as, '30-as években Szurmay nem tűnt el teljesen a nyilvánosságból. Írásaiban és visszaemlékezéseiben – amelyek részben kéziratban, részben szűk körben jelentek meg – következetesen azt hangsúlyozta, hogy az első világháború keleti frontján nem a látványos offenzívák, hanem a kitartó védelem döntötte el Magyarország sorsát.
Szurmay értelmezésében a Kárpátokban 1914–15-ben
- valós, közvetlen veszélyben volt a Magyar Királyság területi integritása,
- az orosz áttörés megakadályozása nem hadászati mellékszál, hanem stratégiai főfeladat volt,
- amelyben a honvéd alakulatok szerepe jóval nagyobb volt, mint ahogyan azt később a nemzeti és a nemzetközi emlékezet elismerte.
Bár megírta a világháborús hadi cselekményeiről készült részletes feljegyzéseit, kikötötte, hogy azokat haláláig zárolni kell. Eredetileg ódzkodott tőle, de hosszas töprengés után, illetve barátai rábeszélésére 1940-ben nyilvánosságra hozta emlékiratait A magyar katona a Kárpátokban címmel. Ez az írás – a naplószerű feljegyzéseivel ellentétben – nem annyira a világháborús események krónikájaként, hanem inkább az általános tapasztalatok levonására, az egyéni hősiesség és a magyar honvédek emberfeletti teljesítményeinek ismertetésére szolgált, illetve a kárpáti téli harcokhoz kapcsolódó, a laikusok körében makacsul élő téveszméket hivatott eloszlatni. De szó esett benne az 1918-as eseményekről, valamint a trianoni békediktátum hatásairól is.
Emellett Szurmay, amikor csak tudott, legnagyobb szenvedélyeinek, a horgászatnak és a vadászatnak hódolt. 1937-ben a hazai vadászirodalmat is gazdagította Vadászemlékek, horgászélmények című könyvével.
1941 augusztusában nyugállományú vezérezredessé nevezték ki, szeretett feleségét pedig 1943-ban veszítette el.
Lehull a katonacsillag
Szurmay Sándor 1945. március 24-én, Budapesten adta vissza a lelkét a Teremtőnek, a második világháború utolsó heteiben; a Fiumei úti sírkertben, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.
Forrás: Tari Tamás
A gondviselés azt a kegyetlen sorsot mérte rá, hogy meg kellett élnie azt a kataklizmát, amelytől 1914–15-ben meg tudta kímélni az országot:
hőn szeretett hazája hadszíntérré változott és romokban hevert, népét kifosztották, meggyalázták és halomra gyilkolták.
Emlékét a kommunista rendszer és történetírás igyekezett bemocskolni és elfeledtetni. Tetteit, műveit csak a rendszerváltás után fedezhette fel ismét a nemzeti emlékezet, nevét pedig sajnos korántsem ismerik olyan széles körben, mint az illő volna. 1940-es munkáját legutóbb, számos kiadatlan írással és interjúval kiegészítve, 2022-ben jelentette meg a Mandiner-díjas Erdélyi Szalon Könyvkiadó.
Példaadó életútja és munkássága ma azért is fontos, mert rávilágít arra, hogy az első világháború magyar szempontból sem kizárólag vereségek és összeomlások sorozata volt, és a magyar katonák semmivel sem maradtak el érdemekben, mint más nemzetek fiai. A Kárpátokban folytatott harcok, az uzsoki védelmi vonal megtartása és a honvédség helytállása reális alternatívát jelentett az orosz betöréssel szemben, és egyike volt a magyar hadtörténet legragyogóbb fegyvertényeinek.
Felhasznált irodalom:
- Apor Viktor: Háborús és ellenforradalmi emlékek. Budapest, Stádium Nyomda, 1937.
- M. Tóth György: A katonabáró – Szurmay Sándor: a Monarchia magyar hadvezére. MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, Budapest, 2017.
- Pap Krisztián: Oroszlánok a Kárpátokban – 1914–1915. Szentendre, Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2022.
- Losonczi Szakall Kálmán: Uzsok hősei. Budapest, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Rt., 1940.
- Vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor: A magyar katona a Kárpátokban. Szentendre, Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2022.
***
Fotó: Mesterséges intelligencia
Ez a realitás: kimondták, hogy a Fidesz vagy a Tisza esélyesebb a választási győzelemre
„Ha egy lépés távolságból nézzük, akkor érzi mindenki” – fogalmazott a szakértő.
Arad világos és sötét napjai
A Bánság kapujában, a Maros völgyében fekvő Arad vidéke a magyar történelem sűrű fordulatainak emlékeit őrzi. Folytatódik 64 régi vármegyénk örökségét bemutató sorozatunk.
Botrány: ellopták a románok történelmét!
Külföld
Valós történelmi forrásokat hézagosan vagy torzan tartalmazó, tudománytalan, ellenségképgyártó mesével kábítják a romániai diákokat a mai napig – vallja Köő Artúr történész, tanár, aki a jelenkori romániai tankönyvek vizsgálata után megdöbbentő dolgokat tárt fel.
Kényszermunkára hurcolták a Szovjetunióba – mire hazatért, a családját kitelepítették
A hazaszerető magyarországi németek egy népes mozgalma szembeszállt a náci Németországgal. Sajnos ez sem volt elég, hogy megússzák a kényszermunkát és a kitelepítést.
Villanások a huszadik századból – Csóti György új könyvének bemutatója a VERITAS Intézetben
Múlt, jelen és jövő között képez hidat Csóti György.
Demeter Szilárd: Új korszak jön – de nem globális világháborúval, hanem örökös peremháborúk képében
Külföld
Ma már nem a tank a módi — ha nagyon ugrálsz, akkor szabotázzsal tesznek tönkre. Ha érvelni merészelsz a saját érdekedben, akkor a „jogállamisági bunkósbottal” csapnak le.
Visszavonták a vörös kódot: jelesre vizsgázott a szociális ellátórendszer
„Ilyenkor egyetlen cél van: az élet védelme” – hangsúlyozta a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Térfoglalás: egy olasz városban a muszlimok egy műanyag malac miatt balhéznak
Padovában egy élelmiszerbolt kirakata borzolja az új olaszok kedélyeit.
Gáspár Evelin is felbukkant Orbán Viktor oldalán – erről folyt a beszélgetés
Az országjárás részleteit egyeztette a miniszterelnök a Szijjártó-csapattal.
Összesen 7 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
socialismo-e-muerte
2026. január 30. 12:44
Az ilyen hősökről kellene filmet készíteni mint vitéz uzsoki báró Szurmay.
Garantált siker lenne.
Nem pedig giccses Hunyadi filmekre pancsolni a pénzt utána szivarfüstös mozikban megnézni együtt a kisantant elitjével...
Válasz erre
0
0
rezeda-kazmer
2026. január 30. 12:35
A szívem szakad meg, hogy a rengeteg hősies helytállást és véráldozatot semmivé foszlatták azok a budapesti politikusok és zugfirkászok, akiknek halvány sejtelmük nem volt, milyen a háború közelről, és mekkora áldozatot hozott már addig is Magyarország. Hiába volt a végigküzdött 4 év, ha a végén az országot harc nélkül feladtuk.
Válasz erre
0
0
elcapo-2
2026. január 30. 12:32
Nagyon jó cikk, megemléklezés. Érdemes elolvasni. ( és Itt nem a hazaáruló szektásokra gondoltam )
Válasz erre
0
0
socialismo-e-muerte
2026. január 30. 12:30
Ajánlom Bartha Albert (Kolozsvár, 1877. augusztus 12. – New York, 1960. december 2.) életútját is.
1901-ben részt vett a dél-afrikai angol-búr háborúban. Az első világháború alatt 1917-től a balkáni 11. hadsereg vezérkari főnöke, majd az erdélyi 2. hadsereg vezérkari főnöke volt. 1918-ban Temesváron teljesített szolgálatot, s neki kellett a Bánság ellen várhatóan bekövetkező szerb-francia támadást meggátolni, ami Szerbiának a térségre vonatkozó igényeit elégítette volna ki. Rövidesen a szerb egyesülést ellenző vezetők kikiáltották a Bánáti Köztársaságot, amelynek fegyveres erejét továbbra is Bartha irányította, és a honvédelmi ügyek intézésével Róth Ottó, a köztársaság elnöke őt bízta meg. A rövidesen bekövetkező szerb-francia együttes támadást Bartha kis létszámú és gyengén felszerelt csapatai nem tudták feltartóztatni, így az állam megsemmisült. A trianoni békekötés után Bartha az új Nemzeti Hadseregben tevékenykedett tovább.
Válasz erre
0
0