Idén ősszel ünnepli tizedik születésnapját a világ fine dining turistáinak egyik kedvenc budapesti helye. A belvárosi Costes Downtown túlélésének titka a rugalmasság, ami most formabontó koncepcióban ölt testet: a városi dzsungelben képzőművészet és gasztronómia egyenrangúan kacsint össze.
Mindig van abban valami megható, amikor felnőtt emberek szinte gyermeki örömmel, játékossággal, kíváncsisággal képesek lelkesedni valamiért. Ezeket a pozitív érzéseket is szeretnék előcsalogatni a hozzájuk betérőkből a Costes Downtown munkatársai, akiknek persze nincs könnyű dolguk, hiszen az éttermi piacon, beleértve a csúcsgasztronómiai szegletet is,
egyre kisebb tortát kell egyre több szeletre vágni.
Arról nem beszélve, hogy a mai, minden tekintetben ingergazdag közegben nem biztos, hogy egy akármilyen magas minőségű alapanyagokból és módon elkészített ételsor önmagában elég az elkápráztatáshoz.
Ezt ismerték fel a Costes Downtownban is, ahol az egység idei, tizedik születésnapja jó apropót szolgáltatott rá, hogy ne csupán a menüsor essen át némi ráncfelvarráson, hanem az összélményt nem kevésbé meghatározó enteriőr is. Így született meg az a sajátos városi dzsungel (urban jungle) környezet, ahol az élő növényfalakra kifejezetten urbánus témájú és megfogalmazású képzőművészeti alkotások felelnek. A nagy részben Barakonyi Zsombor festőművész képei közvetítette laza, lüktető, időtlen metropoliszhangulat pedig a Hack Barnabás séf álmodta tányérokon is markánsan visszaköszön.
„Nálunk a képzőművészet nem pusztán díszlet, hanem a koncepció maga, ami köré egy komplett világot építettünk úgy, hogy az ételeknek megvan az erre rímelő, saját esztétikája” – fogalmazza meg a lényeget a számos más érdekeltséggel bíró Costes Group kortárs műgyűjtőként ugyancsak jól ismert tulajdonosa, Gerendai Károly. Felidézve azt a nem mindig sima utat is, amin eljutottak idáig a Costes Downtown 2015 júniusi megnyitása óta. Akkor az volt a cél, hogy a magyarországi fine dining éttermek sorát egy olyan kuriózummal bővítsék, amely azokhoz hasonló csúcsminőséget nyújt,
de a szélesebb közönségnek is megfizethető áron, illetve kevésbé feszengős környezetben.
Az elképzelés helyességét nemcsak a közönség, hanem a szakma is villámgyorsan visszaigazolta; alig telt egy év, és megkapták a Michelin-csillagot. A nyitó csapatot Miguel Vieira irányította, és hogy azóta is milyen értékes műhelymunka folyik itt, igazolják az őt követő nevek – Tiago Sabarigo, Kaszás Kornél vagy Szántó István is a „Costes-istállóból” nőttek ki.
„Ezért is ért minket hideg zuhanyként három éve, amikor minden előzetes jel és figyelmeztetés nélkül elvesztettük a csillagunkat. Mivel az okokat nem igazán értettük, komoly mélypont következett, aminek az aljára érve döntenünk kellett: bezárjuk az egészet, vagy megyünk teljes gőzzel tovább. Teljes egyetértésben döntöttünk a folytatás mellett, megegyezve abban is, hogy ha kitartunk a fine dining vonal mellett, a jövőben nem elsősorban a csillag, hanem a vendégek visszaszerzésére kell hajtanunk. A korábbiakhoz képest megváltoztatott keretrendszerben, annál is inkább, mert a fine dining iránti elvárások szintén nagyon megváltoztak mostanra. Az órákig tartó degusztációs menük helyett
a többség spontaneitásra, vibráló ötletekre, impulzív találkozásokra, passzivitás helyett aktivitásra vágyik”
– világítja meg Gerendai Károly a struktúraváltás más szempontból is szükségszerű okait.
A lassú újraépítkezés pedig úgy tűnik, sikerrel járt, hiszen 2025 tavaszára ismét a csillag elvesztése előtti csúcsidőszak vendégforgalmát produkálták. Ez idő tájt született meg a már említett urban jungle – mint identitásképző, -erősítő elem – ötlete is a magát Budapest-rajongónak valló Hack Barnabás jóvoltából. A séf Barakonyi Zsombor festményeit, amelyek graffitiszerű stílusa jól illeszkedik ehhez az elgondoláshoz, végül sok fejtörés és kísérletezés után a megszokottól jóval ellépő formában transzponálta ételekbe. Azaz nem csupán műalkotásnak is beillő, fotogén fogások megálmodására törekedett, amelyeket történetesen valódi műalkotások között fogyaszthatunk el.
Hanem mindezt harmóniába szervezve arra is kiemelten figyelt, hogy a falakon lógó festmények hangulata, színei, formái, sőt akár konkrét részletei megjelenjenek végül a tányérokon – közelebb hozva ezzel a vendégek számára a kortárs képzőművészet izgalmas valóságát is.
A menüsor pedig valóban alkalmas rá, hogy felébressze az ember ez irányú felfedezőkedvét. Az előétélhez – remek házi bagett és ugyancsak házi olívaolaj – való háromféle vajat például egy festőpalettát formázó tálkán kínálják, az élénksárga kukoricapolentával és szósszal körített báránygerincnél pedig egy pipetta és némi petrezselyemolaj segítségével
magunk pöttyözhetjük, csíkozhatjuk vagy akár kockázhatjuk zöldre a tányérunkat.
A korona mindenen azonban kétségkívül az elképesztően finom kecsketejfagyis-cseresznyés-rozsos desszert, piros porral beszórt, ehető fehércsokoládé-lapkával a tetején. Meglepetésre egy ecsetet is szervíroznak mellé, amellyel ha a finom port óvatosan arrébb söprögetjük, Barakonyi Zsombor egyik, rögtön szemügyre is vehető festményének kicsinyített mása bukkan elő.
Nyitókép és fotók: Costes Downtown
A fesztivál alapítója szerint a politikában nem számít, lesz-e Sziget, vagy sem, csak az számít, ki mit tud üzenni ennek kapcsán a választóinak.
Az üzletember szerint a megvásárlás lehetősége „nyomasztó, de elkerülhetetlen felelősség” volt számára.
Úgy tűnik, eldőlt a Sziget Fesztivál sorsa.
Albert Camus, néhány láda őrizetlen pénz és az olasz Lazio futballcsapat himnusza – 1956 nem csak a magyar lelkekben hagyott örök nyomot. Farkas Anita írása.
A lap szerint Magyar Péter azért hátrált meg, mert Gerendai kész helyzet elé állította.
A Sziget Fesztivál jövőjének kérdése egész héten lázban tartotta a magyar közbeszédet.
Elemzésünkben megvizsgáljuk, hogy az LNG-gázzal és az atomenergiával kapcsolatos megállapodások milyen célokat szolgálhatnak a magyar gazdaságban.
„Lengyelország sem migránsokat nem fogad be, sem pénzügyi hozzájárulást nem fizet” – tette világossá a miniszterelnök.
