Lássuk, mi igaz abból, hogy az LMBT párok általi örökbefogadás oldaná meg az állami gondozottak bajait.
Önmagában nem lenne hírértéke annak, ha Cseh Katalin a megboldogult Momentum romjain kiposztol valamit, de mivel igen széles körben elterjedt tévhitre alapozza mondandóját, a rend kedvéért mégis küldjünk rá némi tényellenőrzést.
A kis videóból megtudhatjuk ugyanis:
a politikus találkozott a pécsi Pride-on egy barátjával, aki épp a külföldre költözést fontolgatja, méghozzá csakis azért, mert nagyon szeretne családot, de „a párja is egy srác”.
Nekik pedig a kormány nem engedélyezi, hogy „örökbe fogadhassanak gyerekeket”, méghozzá azért nem engedélyezi, mert fontosabb neki „a gyűlölet, meg a hergelés”, mint hogy állami gondozott gyermekek „azonos nemű családban” boldogan felnőhessenek. A képviselő asszony ezért kezdeményezni fogja, hogy ez megváltozzon, „mert így lehet érdemben segíteni a gyerekeknek”.
„Ez teljesen egyértelmű. Semmi nem szól ez ellen, csupán a gyűlölet, a hergelés meg az ostobaság” – zárja videóját Cseh Katalin, a lehető leghatározottabban.
Mellékszál, de kezdjük mégis a külföldre költözéssel:
ha a „srác” a választások előtt fél évvel a kormány miatt az ország elhagyását fontolgatja, akkor vagy gyanítja, hogy nem lesz itt kormányváltás, vagy biztos abban, hogy más politikusok sem engednék számára a „családalapítást”.
Izgalmas lenne tisztázni, hogy melyik eset állhat fenn, kikérve például a TISZA-vezér LMBTQ-ügyi állásfoglalását.
De ez a külföldre költözős sztori azért sem a legmeggyőzőbb, mert a memóriával rendelkezőknek azonnal beugranak róla a 2022. áprilisi hangzatos címek az influenszerről, aki „külföldre távozik párjával”, ha Magyarországon nem fogadhatnak örökbe. Az illető két évvel később (továbbra is Magyarországon élve) a HVG-nek megerősítette: „Túl vagyunk már azon, hogy csak a gyerekvállalás miatt menjünk külföldre. A hozzáállásunk ehhez nem változott, inkább csak erősödött.”
Hogy azután ugyanazon év végén szomorúan adják hírül a portálok: a tartalomgyártó és párja szakított egymással.
Lehet erre mondani, hogy elszigetelt eset, meg hogy ilyen a heteroszexuális pároknál is simán előfordul (noha a kutatások egybehangzó megállapítása szerint a leszbikus párok esetében például a válás valószínűsége kétszeres), de attól még látható, hogy eggyel bonyolultabb ez a dolog annál, mint hogy van a szőrös szívű kormány egyfelől, és csupa-csupa boldogan és stabilan együtt maradó, a neki adott gyermeknek állandóságot és érzelmi biztonságot nyújtani képes azonos nemű pár másfelől.
Különös tekintettel arra, hogy mi is a helyzet az örökbefogadással.
Olyasmi ez, mint amikor az abortuszhoz való „jog” indokolásaképpen azokra a nőkre hivatkoznak, akiket egy ismeretlen bűnöző aljas módon megerőszakolt – érvnek meggyőzően hangozhat, csakhogy a terhességmegszakítások zömének köze nincs efféle bűncselekményekhez. Hasonlóképpen az azonos nemű párok esetében megható arra hivatkozni, hogy ők örökbe fogadnák azokat a gyermekeket, akik máskülönben zord intézményekben sínylődnének –
csakhogy az azonos nemű párok nagy többsége egyáltalán nem örökbefogadással kíván gyermekhez jutni.
A Háttér Társaság 2015-ös kiadványa szerint egy 2010-es „LMBT-kutatásban” a bő kétezer válaszadó egytizede nevelt gyermeket; közülük összesen egy (1) került örökbefogadás révén a családjába. Arra a kérdésre, hogy aki a későbbiekben vállalna gyermeket, milyen módszerrel tenné ezt, az örökbefogadást leginkább az 50 év felettiek jelölték meg, míg a 20 és 40 év közötti megkérdezetteknek egynegyedét se vonzotta ez az opció. Nemekre lebontva
a leszbikus (transznemű satöbbi) nők összesen 12 százaléka állította azt, hogy örökbefogadással válna szülővé, ezzel szemben 46 százalék „mesterséges megtermékenyítés vagy béranyaság útján”,
25 százalék egy ellenkező nemű LMBT személlyel vagy párral együtt, 18 százalék pedig a rejtélyes „egyéb” módon. A férfiak esetében az örökbefogadásra való hajlandóság magasabb volt, de ott is csupán 34 százalék – pont ugyanannyi, mint amennyien a béranyás megoldást választanák. Amely béranyás verzió a létező anyátlanok-apátlanok helyzetének javítása helyett gyakorlatilag mesterségesen növeli azon gyerekek számát, akik a magzati korukat problémás körülmények között töltik, majd valamely biológiai szülőjüket (a fél családfájukkal együtt) egész életükben nélkülözni kénytelenek.
Ugyanezen 2010-es kutatásban azon kisebbségen belül, akik örökbe fogadnának, 47 százalék állította, hogy nyitott lenne roma gyermekre, és 19 százalék vállalt volna fogyatékossággal élő gyermeket –
azaz összességében a gyermekre vágyó LMBT emberek negyedének kevesebb mint a fele tudná elképzelni, hogy felnevel egy cigány kisfiút/kislányt,
míg háromnegyedük inkább összehozatna magának egy saját gyermeket valamely obskurus módon, ismeretlen donort, béranyát vagy egy másik párt vonva be a procedúrába.
Csökkenne ettől az összevissza helyzetekben nevelkedők száma, vagy netán pont nőne?
Igaz, van egy eggyel frissebb kutatás is. Abban a gyermeket vállalni tervező férfiak 38 százaléka jelölte meg elsődleges opciónak az örökbefogadást, nagyságrendileg tehát annyian, mint 2010-ben – a nők esetében az arány 24 százalékra emelkedett, ami azonban továbbra is azt jelenti, hogy bő háromnegyedük nem gondolkodik más gyerekének befogadásán. Ráadásul azok közül, akik örökbe fogadnának,
2016-ban már csak 41 százalék mondta, hogy roma gyermekre is nyitott, és csupán 13 százalék azt, hogy fogyatékossággal élőt is vállalna
– utóbbi adat érthető, persze, elvárni ilyesmit senkitől nem lehet, csak azt ne magyarázzuk ennek ismeretében, hogy LMBTQ emberek bezzeg tömegével ölelnék magukhoz a legkevésbé örökbeadható kiskorúakat.
Lásd még a médiában elő-előforduló férfipárosokat, akik nyílt örökbefogadással jutottak egészséges újszülötthöz, miután az anya kifejezetten egy „meleg” párnak kívánta adni születendő gyermekét.
Csökkent ettől az intézményekben ragadó állami gondozottak száma?
Egy felelős jogalkotó ráadásul szeret kicsit messzebbre is nézni az orránál (vagy pláne a külföldről átvett aktuális agendánál). Amikor Cseh Katalin azt szorgalmazza, hogy LMBTQIA+ pároknak is igenis lehessenek gyerekeik, kérdés, belegondolt-e abba, hogy merre halad a világ. A technológiai fejlődés például merre mutat: arra-e, hogy az azonos nemű párok a gyermek iránti vágyukat egy rizikós, szociálisan bevállalós adoptálással töltsék be, vagy netán arra, hogy az orvostudomány segítségével minél többen minél inkább „testre szabott” saját csöppséghez juthassanak?
Oregoni kutatók épp most varázsoltak bőrsejteket petesejtekké, úttörő eredményüket pedig kifejezetten azzal prezentálták, hogy ez az azonos nemű párok számára is lehetővé tenné, hogy mindkettőjük génjeit hordozó gyerekük legyen (mondhatni képződjön).
Miközben a nemzetközi emberi jogi dokumentumok értelmében továbbra is a gyermeknek van joga az apjához és az anyjához, nem pedig a felnőttnek van joga a gyerekhez jutáshoz.
Apropó saját anya és apa. 2024-ben a magyar gyermekotthonokban 7458 gyermek élt, nevelőszülőknél 15 480; közülük mindösszesen 2095 volt örökbeadható. A többiek nem.
Ha tehát Cseh Katalin valóban segíteni szeretne, talán nem a kevés örökbefogadható gyerek elenyésző százalékának LMBT párokhoz jutását kellene ambicionálnia, hanem sokkal inkább azt, hogy az alkoholizmus, drog vagy egyéb okok miatt szétcsúszott és alkalmatlanná vált, de létező szülők közül minél többen képesek legyenek (a megfelelő segítséggel) kimászni a gödörből.
Iszonyú nehéz, de annál nemesebb életcél lenne ez egy orvos végzettségű bukott politikus (Berg Dániel felesége) számára.
Ha a mostani videójára érkezett ezernyi röhögő és bosszús emodzsi helyett őszinte és egyhangú elismerésre vágyna, akkor talán érdemes lenne már ma elindulni ebbe az irányba.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Legott utasítva is lett az eddig kedvelt „Lizike”, hogy lesz szíves nem beleszólni „egy másik ország politikájába”. Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép: Magyar Nemzet / Hatlaczki Balázs)
Ezt is ajánljuk a témában
Kár, hogy a kedvezményes hiteleket nem lehet olyan különadóból fedezni, amely a Facebookon terjesztett destruktív demagógiát terhelné. Francesca Rivafinoli írása.
***
Legott utasítva is lett az eddig kedvelt „Lizike”, hogy lesz szíves nem beleszólni „egy másik ország politikájába”. Francesca Rivafinoli írása.
Nem sok minden van az életben, amiben egyet tudok érteni Dobrevvel, de speciel ebben teljesen igaza volt.
Úgy tűnik, a jogállamiság világos jelentése elillant, és valahol a fasiszta kommunizmus jellegű jelzős szerkezetek környékén foglalta el helyét a gondolkodásunkban. Ungváry Zsolt írása.
„Választást kell nyerni, és utána mindent lehet”, béta verzió. Francesca Rivafinoli írása.
„Az elmúlt év során már több mint 1200 gyermek esetében sikerült ebben előrelépnünk” – tette hozzá a kultúráért és innovációért felelős miniszter.
A volt biztos emlékeztetett: bár az ENSZ rendelkezik vallásszabadsággal foglalkozó különmegbízottal, hatásköre rendkívül korlátozott, és maga a téma sem szerepel önálló napirenden – sem az ENSZ-ben, sem az EU-ban.
Felemás érzésekről is beszélt a Miniszterelnökség vezetője.
Kossuth Lajossal ellentétben Jókai Mór a kiegyezésben látta a nemzet megmaradásának reményét. Az elvi viták ellenére az írófejedelem megható beszédet mondott Kossuth koporsója felett.
