Efféle könyveket nem lehet csak úgy elolvasni. Lehet vele haladgatni persze az elejétől a vége felé, de ezzel a „normális” olvasási metódussal előbb-utóbb zsákutcába jutunk. A linearitással itt nem megyünk semmire.
Efféle könyveket nem lehet csak úgy elolvasni. Ezt elöljáróban mondom, a félreértések elkerülése végett. László András Solum Ipsum című könyve nemrég jelent meg a nyíregyházi illetőségű Kötet Kiadónál. Az igazsághoz hozzátartozik egyrészt az, hogy ez a könyv épp negyedszázada, 2000-ben jelent meg először szintén a Kötet Kiadónál, másrészt pedig az, hogy ez a második kiadás egyben bővített kiadás is, tehát nem az első kiadás változatlan utánnyomása. De a fentieken kívül még az is hozzátartozik az igazsághoz (és ki tudja, mi minden tartozik még hozzá), hogy ez a könyv valójában nem is László András könyve, holott az ő neve szerepel a borítón.
Ugyanis nem László András írta, mert nem ült le soha azzal a szándékkal az íróasztalához, hogy most írok néhány száz aforizmát vagy maximát.
A Solum Ipsum anyagát egykori tanítványa, a ma már saját jogán is jelentős esszéista és fordító Buji Ferenc szemelgette ki évtizedek alatt László András előadásaiból és a vele folytatott beszélgetésekből. Azt lehetne mondani tehát, hogy Buji Ferenc ebben az esetben sokkal inkább társzerzője, mint egyszerű szerkesztője ennek a könyvnek. Társszerzői mivolta pedig leginkább azt a kivételes figyelmet, orientációs készséget jelenti, melynek segítségével ezt a szemelgetést ilyen színvonalon képes volt végrehajtani. Mert itt nem egyszerűen arról van szó, hogy Buji egy afféle László András-breviáriumot állított volna össze, hanem sokkal inkább arról, hogy egy életmű esszenciáját alkotta meg, amely így, ebben a formában soha nem született volna meg nélküle.
Nem akármilyen munka lehetett ez, illesse tehát mindenekelőtt főhajtás Bujit azért, hogy ezt a komoly munkát elvégezte.
Efféle könyveket nem lehet csak úgy elolvasni, ezzel a mondattal kezdtem ezt az írást. Ami azt jelenti, hogy nem lehet úgy elolvasni, mint egy regényt vagy egy novelláskötetet. Lehet vele haladgatni persze az elejétől a vége felé, de ezzel a „normális” olvasási metódussal előbb-utóbb zsákutcába jutunk. A linearitással itt nem megyünk semmire. A borítón látható kép, amely egy tanka (tibeti buddhista festmény), szintén ezt erősíti. Ez a mandalaként is felfogható létkerék azt sugallja, hogy ebben a könyvben a hétköznapitól radikálisan különböző koordináták lesznek az irányadók. Aki valamelyest ismeri László András létszemléletét, vagy tágabban értve a metafizikai tradíció gondolatkörét, nyilván nem lepődik meg ezen.
Ezek az aforizmák ugyanis elsősorban abból merítik a radikalitásukat, hogy a mai világszellemtől homlokegyenest eltérő állításokat fogalmaznak meg.
Annak idején, amikor a kétezres évek elején e könyv első kiadását olvastam, alig értettem valamit belőle (és akkor még diplomatikusan fogalmaztam). De különös módon ez nem igazán zavart. Mert ez az alig, amit viszont megérteni véltem, bőven elegendő volt ahhoz, hogy egyfelől mélyen nyugtalanítson, másfelől viszont a bizonyosság érzésével ajándékozzon meg. A bizonyosság abból származott, hogy mindaz, amit felfogtam belőle, egybevágott a tapasztalataimmal. Az egészen más irányból és egészen más módon szerzett tapasztalataimmal. Mert ezek a tapasztalatok esetemben nem valamiféle koncentrált szellemi munka eredményei voltak, hanem egyszerűen az akkor már sok éve tartó intenzív erdőjárásoké. Vagy intenzív tájélményeké. Amit úgy is megfogalmazhatnék, hogy a természet felől értettem meg valamit a László András által megfogalmazott szellemiből.
„Nem csak az emberről lehet azt elmondani, hogy döntően nem természeti eredetű; lényege szerint maga a természet sem természeti eredetű.”
– ahogy László András írja a könyv 581-es számú aforizmájában. És pontosan ez volt az, amit a tájban megtapasztaltam. Arról, hogy akkoriban mindezt miféle szociális közegben éltem meg, megemlékeztem a tavaly áprilisi „nekrológomban”, ami persze minden volt, csak nem nekrológ. Szellemi emberekről tulajdonképpen képtelenség nekrológot írni, de emellett még értelmetlen is. Mert mindaz, ami egy emberben esszenciálisan szellemi, az szükségképpen múlhatatlan is. Ami nem az időbe vetett, azt miért kellene elsiratnunk?
A Solum Ipsum aforizmái a létezés minden fontos aspektusát érintik a politikától az életvezetésig, a kultúrától a valláson át a tudományig, a születéstől a halálig.
Idézgetni nem fogok többet belőle, és ezt a fenti idézetet is csak a személyes utamat megvilágítandó bátorkodtam idebiggyeszteni. Idézetekkel tele van a padlás, László András aforizmái pedig nem arra valók, hogy petárdázzunk velük. Arra viszont valók, hogy hosszasan, egy-egy aforizmához vissza-visszatérve merengjünk rajtuk. A merengéseinkből viszont könnyen következhet a nyugtalanság is, amit fentebb nem magyaráztam meg, amikor azt írtam, hogy negyedszázada ez a könyv egyfelől nyugtalanított, másfelől valamiféle bizonyossággal is megajándékozott. A nyugtalanság abból ered, hogy
ezek az aforizmák egy szinte megugorhatatlan nívót követelnek az olvasótól. Egy olyan minőséget, amit már csak hírből ismerünk, vagy legfeljebb megmagyarázhatatlan, kegyelmi pillanatokban érzünk közel magunkhoz.
Nyugtalanságunk abból is ered, hogy ezt a könyvet ebben a világban vagyunk kénytelenek olvasni, egy olyan világban, amely mindeddig példátlan módon vesz semmibe minden szellemit, minden emelkedettet, minden nemeset. A Solum Ipsum olvasása közben szinte fizikailag érzékelhetővé válik az a szakadék, amely ezt a világot a szellemtől elválasztja.
Ezt is ajánljuk a témában
Solum Ipsum című „aforizmagyűjteménye” jó ideig hátizsákom állandó tartalma volt. Magyar nyelven nincs ehhez fogható könyv, talán csak Hamvas Béla legjobb esszéihez hasonlítható. Győrffy Ákos írása.
Ezt a könyvet nem látjuk óriásplakátokon, nem születnek majd róla hozsannázó kritikák az úgynevezett mértékadó folyóiratokban, de nem is azért készült, hogy tele legyen vele a padlás.
Egy nagyszabású, konzekvens, sokakat irritáló, másokat csodálatra késztető életmű legbelső lényege tárul fel itt olyan sűrűségben, hogy tényleg csak kis adagokban érdemes olvasni
– naponta csak néhány aforizmát, nem többet. És hogy hová is „fut ki” ez az egész, arra maga László András adja meg a választ egy 1956-ról szóló beszélgetésben, amikor ezt mondja:
„a remény nagyon csekély, mégis úgy kell helytállnunk, mintha lenne.”
László András: Solum Ipsum, Kötet Kiadó, 2025.
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Az efféle járványok nem az egyén, hanem a társadalom betegségei. Jelen esetben a globális társadalom – a »globális falu« – betegségei” – mondja Buji Ferenc, a mai magyar tradicionalista gondolkodás fontos képviselője. Vallja: Európa a két világháborúval megnyomorította magát, az egyház kénytelen elfogadni a modernitás alapelveit, a tradicionalitás pedig bizonyosan nem lesz tömegek hitvallása, hiszen „amit képvisel, az homlokegyenest ellentétes a mindenkori szellemi-kulturális trendekkel”. Nagyinterjúnk!
Ezt is ajánljuk a témában
Vajon elképzelhető, hogy végső nagyságrendben minden vallás „ugyanarról szól”? Mikor indult el „a munka hanyatlása”? Léteznek még manapság szellemileg értékelhető munkafajták? Mi a szerepe a halálon való gyakori és intenzív elmélkedésnek? Szolipszista volt Hamvas Béla? A Sursum Kiadó vezetőjével beszélgettünk. Nagyinterjúnk.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Megértettem, hogy nekem nem szabad semmiféle kapcsolatot ápolnom azzal a világgal, ami úgy működik, hogy rámutat valamire és azt mondja, ez az enyém. Győrffy Ákos írása.
***
(A nyitóképen: László András)
Szabadfi Szabolcs által a Highlights of Hungary díjra jelölt könyv egyedülálló krónika. A Szőlő Jövésnek Könyve nem csupán városi dokumentum, hanem az évszázadok lenyomata.
A Nyugat soha nem érzékelte, hogy a saját kultúrája veszélyben lenne, ellentétben velünk – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter az MCC Hunyadi Szalon rendezvényén.
„A tehetség isteni áldás, de…”
Joe Bident sem kíméli az új könyvében a volt politikus.
Az elegancia nem azt jelenti, hogy észrevesznek, hanem azt, hogy emlékeznek rád – vallotta. A divatvilág legendás alakja kilencvenegy éves korában hunyt el.
„Ez minden nyugati ország számára figyelmeztetés” – válekedik Mario Nawfal.
„A tetteivel megsértett engem, és ezzel a becsületemet is.”
Menczer Tamás és Kacsoh Dániel a kötcsei pikniken beszélgetett az aktuálpolitikai helyzetről, különösen a TISZA Párt tüntetéséről, Magyar Péter stílusáról és a párt elkerülhetetlen bukásáról.
