Az íróasztal Isten áldotta hely: ilyen volt Jókai Mór, az író

Jókai Mórt kezdetben a festészet izgatta, ám az írás is közel állt hozzá. Idős korban úgy emlékezett, hogy az édesapja esti meséi repítették az írás világába. Első szárnypróbálgatásai a sajtóban is megjelentek: a 9 éves Jókai betűrébuszát a Regélő, egy négysoros versét pedig a Társalkodó nyomtatta ki. A középiskolás évek alatt is alkotott, amelynek gyümölcse lett A zsidó fiú című drámája, amelyet 1842-ben vetett papírra, ám a nagy áttörés négy évvel később jött el, mikor megjelent Pesten az első regénye. 

az Életképek például azt írta, hogy bármennyire is feltűnő a szerző leíró tehetsége, a regény hullámzó színvonalú: „Mintha egyes részeket sok szeretettel s kedvvel dolgozott, de ezeket azután kedvtelenül s hirtelenkedve fércelte volna össze egésszé” – szólt a kritika. 

Jókai már idősebb korában a Hétköznapok csípős kritikájára is kitért. Mint mondta, 18 évesen írta, sok hibája volt a regénynek, ugyanakkor nem lehetett olyan rossz, ha a korszak egyik neves írója, Nagy Ignác elolvasva beajánlotta a saját kiadójánál. A kritikákra Jókai sokszor nyilvánosan adott választ, az Egy magyar nábob című regényét kritizálóknak a Pesti Hírlap hasábjain üzent: „Kérem derék műítészeimet, vegyék bonckés alá szerény művemet, s ami hibáit még én sem ismerem, legyenek szívesek felfedezni. 

A többit tudjuk. Jókai hamarjában a legnépszerűbb regényíró lett itthon, 1852-ben a Budapesti Visszhang például így harangozta be új regényét: „A jeles szerző sokkal nagyobb elismerésben és kegyben áll az olvasó közönség előtt, semhogy a mi igénytelen dicsérgetésünkre és ajánlgatásunkra szorulna.” Népszerűségére jellemző, hogy a Hölgyfutár című lap az előfizetőinek egy Jókai Mórról készült rajzzal kedveskedett. A Pesti Napló nem kevés irigységgel számolt be a hírről, hogy Barabás Miklós elkészítette az arcképet, ám a megkaparintásához előfizetés kell: „Példányokat csak a Hölgyfutár előfizetői kapnak, mit sajnálni lehet, mert bizonyosan igen sokat lesznek az előfizetőkön kívül, kik magoknak a kedvelt író arcképét meg akarnák szerezni.”

Jókai ismertségéhez és kedveltségéhez az is hozzájárult, hogy a regényeit folyatásban közölték a legnívósabb lapok, mindez pedig nemhogy csökkentette az érdeklődést, hanem csak fokozta. Az Egy magyar nábobot például a Pesti Napló hozta részenként. Jókai termékeny szerzőként szinte soha nem késett a kézirattal, 1859-ben ellenben egy betegség akadályozta meg abban, hogy Az utolsó budai basa című regényének új fejezetét megírja, így annak közlése csúszott a Vasárnapi Újságban. 

ennek jelenkén már az 1850-es években angolra, németre, franciára és románra is lefordították a könyveit, később pedig hollandra, olaszra, oroszra, csehre és törökre is. Nem véletlen, hogy 1855-ben a német sajtóban már egyenesen a világhírű francia íróhoz, Alexandre Dumas-hoz hasonlították. A népszerűségét jelzi, hogy mikor A Hon című lap szerkesztője és állandó szerzője lett, a korabeli újságok szerint csaknem hétezer előfizetője lett a lapnak. 

1875-ben, mikor az ötvenedik születésnapját ünnepelték, az ország számtalan pontjáról kapott jókívánságokkal teli táviratokat. Kaposvárról, a helyi rajongóitól például a következőt: „Száztízen ünneplik e percben ötvenéves születésnapját. 

Az újságok is kiemelték Jókai nagyságát, az egyik például megjegyezte: „Megalkotója volt a művelt magyar olvasóközönségnek, gyöngéd ápolója volt nemzetünk önmagához való bizodalmának, nemesítője ízlésének és megismertetője a művelt külföld előtt nemzetünknek.”

Jókai a saját írói pályájának kezdetéről így emlékezett az 50. születésnapján, 1875-ben: „Én tízesztendős gyermekarccal be mertem lépni abba a titokteljes szent berekbe, ahol a múzsa lakik” – fogalmazott, s arra is kitért, mit jelent számára az írás: 

Tanácsadónk, ha mindenki elhagyott. Oltárunk, ha kedélyünk fel van dúlva, uradalmunk, ha mindent elvesztettünk.” Persze a humorát sem hagyta el, amikor ugyanis felvetették, hogy nála talán nincs is termékenyebb szerző, röviden ezt válaszolta: „Ne vádoljanak engem azért, hogy olyan sokat írok: önző vagyok, magamat mulattatom.”

Kétségtelen, Jókai a magyar irodalom legnagyobb mesélőjévé és az egyik legtermékenyebb szerzőjévé vált. Már idős korában arra is választ adott, mi alapján dönti el, hogy melyik történelmi korszakból ír regényt. 

 Azt is elmondta, a regényírás előtt alaposan tanulmányozza az adott korszakot, annak szokásait, eszméit, divatját, nyelvét, gyakran a történet helyszínét is beutazza. „Belehelyezem magam az egyes alakok kedélyhangulatába: iparkodom bennük élni.” Azt is hosszan ecsetelte, miért fontos az írói magány, miért zárkózik be a dolgozószobájába reggelente, ha írni kezd. Mert „egy ajtónyitás, s az egész hangulatnak vége van. Újra kell kezdeni.”

Nyitókép: Jókai Mór egy 1861-ben készült fényképen. Fotó: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

Következik: Jókai, a kertész