Darvas Iván Gálffi László alakjában beszél hozzánk azért, hogy Gálffi az ő szavain keresztül beszélhessen mindannyiunkhoz. Az Örkényben bemutatott A Darvas szerelmes levél nőkhöz, színházhoz, élethez.
„Na, színházi évadkezdésnek ez nem is volt rossz”, mondja az egyik néző mellettem a partnerének Gálffi László Darvas-estje után. Mi pedig hozzátennénk, hogy A Darvas címmel mostantól az Örkény Stúdióban futó, nagyjából másfél órás előadás nemhogy évadkezdésnek nem rossz, évad közepi bemutatóként is pont ilyen remek volna. Köszönhetően egyrészt a kiváló alapanyagnak, másrészt nem kevésbé kiváló előadójának; sőt Darvas Iván Lábjegyzetek című önéletrajzi könyvéből maga Gálffi László válogatta a részleteket. A kötetben Darvas nemcsak a művészi pályáját rajzolta meg, hanem „egy egész korszak történelmi és személyes tapasztalataira nézett vissza önkímélet nélküli őszinteséggel és öniróniával”. Színésztársa pedig hasonló őszinteséggel és önreflexív humorral áll most elénk, hogy végül már ne is nagyon tudjuk, hol végződik a Darvas, és hol kezdődik a Gálffi.
És miközben a tisztelet maximálisan megmarad az éppen száz éve született példakép iránt, ott a nyomában az életről valószínűleg hasonlóan gondolkodó két ember cinkos összekacsintása is: a túlélés záloga, ha sem magunkat, sem a környezetünket nem vesszük halálosan komolyan. Még olyan finoman szólva is döcögős korszakokban sem, mint amilyenek Darvasnak is kijutottak. 1945, 1956 és a rendszerváltás évei; a dramaturgiailag tökéletes ívet húzó írásrészek ezek köré a mindig újat – de nem mindig jobbat hozó – csomópontok köré szerveződnek, az előadás csúcspillanatainak egyike fegyőr és rab macska-egér játékának egyszerre megrendítő és szórakoztató felidézése. És persze az egész hátterében kis magánélet, felvillanások egy későn érő férfi nagy és még nagyobb szerelmeiből, csak egyszer komorodik el igazán a kép, amikor úgy tűnik, örökre vége a dalnak – „maga magyar színpadra többé nem léphet”.
Így Gálffi László visszafogottságában is ezerszínű, jelmezeket, díszleteket vagy egyéb külső támasztékot nem igénylő meséje során egyszerre egy új réteg is előbújik: mintha Darvassal közösen írnának egy színháznak szóló, évődő szerelmes levelet. Amiről utóbbi éppen a Lábjegyzetekben így beszélt: „A színház az emberi lét ünnepe. A színház a múló pillanat varázslója. A színház az a hely, ahol rövid időre értelmet nyer az egyébként értelmetlennek tűnő lét. A színház a legemberszabásúbb, az ember korlátait és lehetőségeit egyaránt legpregnánsabban megjelenítő intézmény. A színház az ember legméltóbb teremtménye. Persze tudjuk – a történelem elég gyakran bizonyította –, mindez korántsem nélkülözhetetlen: lehet élni játék nélkül, színház nélkül, méltóság nélkül is. Kérdés, érdemes-e?”
A Darvas. Előadja Gálffi László. Örkény István Színház
Nyitókép: Örkény Színház/Horváth Judit
A „nemzet csalogánya” vándorolva nőtt fel, hatása Kossuthéhoz mérhető, a magyar nyelv terjedésében fontos szerepe volt. Mindent elért, amit színésznő elérhet, de máig nem tudjuk, kibe volt szerelmes.
Fülöp Péter lerántja a leplet a baloldali média színházi támogatásokkal kapcsolatos manipulációjáról.
A színész szerint a hazai kultúra ma olyan, „mint egy útszéli kóró, ami az életéért küzd”.
A Recirquel a világon egyedülálló produkcióra készül: Vági Bence társulata a Millenáris Nagycsarnokában kelti új életre az antik mítoszokat, középpontban Dido és Aeneas szerelmi tragédiájával.
Az ismert református zsoltár az egyik építőköve a Komáromi Jókai Színház új bemutatójának. Az elátkozott család a Jókai-bicentenárium apropóján került színre, a jelenben is érvényes látványvilággal, és ami még fontosabb, soha el nem évülő tanulságokkal.
Ismét felelevenítették a szabadrúgásgólját.
Nagy rendőrségi művelet indult kedden este Bécs Leopoldstadt nevű kerületében.
Két uniós ország jelenti a legnagyobb akadályt a terv véghezvitelében.
