Schmidt Mária igazsága – a külföldről finanszírozott erők legitimálni akarják az erőszakot

Pintér Béla rálépett a Majka és Krúbi által kitaposott, nem túl becses útra.

Megint kiderült, mint korábban Novák Katalin és Varga Judit esetében: a jobboldali sikeres nők nem példát, hanem problémát jelentenek a baloldali feminizmus számára.


Bottal verik agyon az amúgy legendás Pintér Béla új darabjában Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatójának (nem) mellesleg férfi által játszott hasonmását, a mű Schanda Vera nevű szereplőjét – adták hírül a lapok (köztük a Mandiner) a múlt héten.
Pintér 32. előadása, a Kabuki nyitó jelenetében a fióknak író költő, egy bizonyos Csányi Miklós kulturális menedzser, aki a történet szerint új tájmúzeumot akar nyitni Szabadszálláson, elszavalja a síron túlról üzenő Petőfi Sándor József Attilához írt versét. Ezt követően a Schmidt Máriára erősen hasonlító, fideszes Schanda Vera felkéri a versmondót, hogy legyen a pártjuk jelöltje. Ekkor az addig társutas férfi – idézem a 444-et – „kelletlenül bevallja, hogy képtelen beállni a sorba, annyira felháborítónak tartja azt, ahogy a mártírhalált halt Alekszej Navalnijt kezeli a kormányoldal”. Ezen Schmidt Mária hasonmása kiakad a darabban, hiszen Navalnijt nem tartja semmire, és „szerinte Oroszországban a Nyugattal szemben szabad választások vannak.”
Pintér Béla új alkotása részben szomorú, részben felháborító.
Nem láttam a Pintér Béla-összest, de egy-kettőt azért igen. A Titkaink című, zseniális és nyomasztó darabot 2017-ben néztem meg, mégpedig New Yorkban. A darab a táncházmozgalom archetipikus alakjait is megjeleníti, mégpedig fantasztikus módon, kinti néptáncosokkal néztük. A főszereplő a Titkainkban egy pedofil, akit megzsarol a kommunista titkosszolgálat a pszichológusán keresztül. Miért hozom ezt fel? Mert Pintér már akkor sem bírta ki, hogy ne direkt politizáljon, a darab végén ugyanis egy kortárs jobboldali kormány kitünteti a főszereplőt.
Pintérnek tehát nem most támadt ihletproblémája, hanem már egy évtizeddel ezelőtt is volt neki – az ilyen típusú, mérges direkt politizálást nem tudom másra fogni, mint ihlethiányra, főleg egy ilyen tehetségű rendező részéről.
Vagy jellemproblémája – bocsánat, mentális problémája – van, azaz esetleges jobb késztetései ellenére a benne felgyümlett, jobboldal-ellenes frusztráció és gyűlölet abban nyilvánul meg, hogy képtelen megállni a direkt politikai utalások beleírását a darabba.
Csakhogy ezzel amúgy a saját nézőit is lenézi, mert ezek szerint úgy véli, szájba kell rágni dolgokat a rétegszínház közönsége számára. Vagy az is lehet, hogy ismeri a közönségét, és tudja, hogy értékelik az ilyesmit, tehát a Pintér-közönség is frusztrált a jobboldali kormányzás másfél évtizede miatt, és értékelik az ilyesmit? Ha így van, akkor az sokat elmond Pintér Béla törzsközönségéről.
Ugyanakkor van itt ennél nagyobb, felháborító probléma is. Ahogy Szili Katalin is jelezte:
mi van ilyenkor a női méltósággal, a női jogokkal, a nők elnyomása elleni feminista küzdelemmel?
Megint kiderült, mint korábban Novák Katalin és Varga Judit esetében, hogy a jobboldali sikeres nők nem példát, hanem problémát jelentenek a baloldali feminizmus számára, ami szerint sikeres nő nem képviselhetne jobboldali értékrendet. A sikeres jobboldali nők jelensége és személye ellentétes a baloldal női éthoszával. Schmidt Mária a jogvédő feministák szemében normatíve, erkölcsileg egyszerűen nincs nőből. Vagy lehet, hogy abból van, de inkább elfordítják a fejüket, hogy ne kelljen megküzdeni eme kognitív disszonanciával.
De igazából azt is megtehetnék, hogy kinyilvánítják a szolidaritásukat, nem kellene ehhez világnézeti engedményeket tenni – de ehhez talán túl kicsinyesek.
Pintér Béla darabja ráadásul nem a legbékésebb időkben került a nézők elé, mostanában divat a színpadon rituálisan kivégezni Orbán Viktort, Amerikában meg már több merényletet követtek el Donald Trump ellen, a Charlie Kirk elleni sikeres merényletről nem is beszélve. Pintér Béla tehát konformista, és úszik az árral. Nem kéne.
Fotó: MTI/Katona Tibor