A gyerek ne szánkózzon a városszéli réten, mert az „fáj a fűnek” – a behemót urbánus vaddisznó viszont hadd semmisítse meg a virágoskertet, olyan édi!

Korábban némi borzongással, de mégis egzotikumként szemlélte az ember, milyen abszurd helyzeteket eredményez az, amikor túl jól megy egy népnek vagy népcsoportnak – ilyenkor jött mindig az a kritika, hogy mit hanyatlónyugatozunk mi, foglalkozzunk a magunk dolgával. Ezért szinte praktikus, hogy már nem kell a jóléti vadhajtásokért a szomszédba menni:

Amióta a korábbi kerületvezetés rendbe tette és felfejlesztette a Normafát, aminek köszönhetően például újra megjelent és vígan éldegél arrafelé a vörös listán szereplő havasi cincér, minden télen érkezett a háborgás: segítség, holmi egészséges életmód, diáksport és vidám közösségi hangulat kedvéért hidegben hóágyúzzák az Anna-rétet!

Mit keres ott a szánkózó kisiskolás, illetve a szuperegészséges sífutással ismerkedő kamasz, középkorú vagy nyugdíjas a 2020-as években, éghajlatváltozás idején, ahelyett, hogy felfogná, a havas teleknek vége? Üljön inkább be a kocsijába és utazzon jó sok benzin elfogyasztásával, jó drágán külföldre, vagy még inkább maradjon otthon és viselje el lehetőségeinek beszűkülését. (A füvet tessék szívni, nem pedig fagyasztott csapadékvízzel ágyúzni, kvázi.) Mázli, hogy mostanra sikerült megsemmisíttetni az engedélyt,

Mindezek után most, hogy már iskolaidőben, fényes nappal is vaddisznókondák grasszálnak a kerület utcáin és főútvonalán – szerencsére legalább jóllakottan, tekintve, hogy az éjjeleket a kertek és parkok szisztematikus szétrombolásával töltik, felzabálva virághagymát, legyalulva védett növényt, megtépve házőrző kutyát, felizgatva hipertóniás nagymamát – most hirtelen mi a meglátás Zöldéknél?

az ember pedig tűrje el, hogy ingatlanján osztoznia kell más élőlényekkel, tegye kevésbé vonzóvá a kertjét (a faltól-falig térkövezés valószínűleg hatékony módszer lehet), és húzzon fel bombabiztos kerítést (azokon a klassz kétméteres tájidegen betonfalakon bezzeg, amelyekből nyáron csak úgy süt a hő, nem tudnak átjutni a vadak; az okos olyat húz fel a zöldövezetben, nem ilyen klímabarát drótkerítéses élősövényt).

Az Anna-rét füvének jár a korábbi állapot helyreállítása és a maradéktalan háborítatlanság; a magyar adófizető viszont lesz szíves elviselni, hogy mostantól már nem csak ő használja a drága magántulajdonát. Majrézás helyett pedig tanulja meg kezelni a szűk utcájában rohangáló vadkan miatti diszkomfortérzetét.

Az elhaladó ratrak, majd a végre a szabad levegőn mozgó túlsúlyos gyermek szánkója ránehezedik a vastag hóval fedett fűszálra: rossz;

Ember használja az emberemlékezet óta agyonhasznált erdőszéli rétet: „ne használja, mert az a hely a természeté”; 400–500 vaddisznó használja a korábban legfeljebb egy-egy rókát látott belterületi utcákat és ingatlanokat, az erdőktől több kilométerre is: „hadd használják, hiszen az ember tolakodott be az ő élőhelyükre”. Csak remélni lehet, hogy ezek a következetes polgártársaink a szúnyogot sem vetik meg a hálószobájukban: a 66–145 millió évvel ezelőtti kréta időszak óta léteznek a kis állatkák, 50 közülük kifejezetten őshonos errefelé, magyar nevük is ótörök eredetű, tehát semmi nem indokolja, hogy zavarjuk őket a békés csipkelődésben.

Miközben egyébként az sem egészen stimmel, hogy ezek a vaddisznók előbb lettek volna ott, mint akár a Jókai-villa – hozzáértők szerint a hegyvidéki játszótereken csatangoló és a kitett kukákat borogató kondák genetikailag is különböznek az erdeiektől. Kifejezetten belterületen élnek és ott szaporodnak, természetes ellenségek nélkül, vadászoktól nem veszélyeztetve, kényelmesen, egyfajta feltétel nélküli alapjövedelmet élvezve – halványan olyasféle különbség látszik itt kirajzolódni, mint egyfelől a menekült és másfelől a szociális segélyekkel visszaélő migráns klántag között.

Csak odáig ne jussunk el, hogy akár „csak” egy közlekedési baleset után a sztenderd német szörnyülködést is halljuk, hogyaszondja: „Rettenetes, felfoghatatlan; érthetetlen, hogyan történhetett”.

Értem én, persze, a vadvilág iránti vonzalmat, hogy ne érteném, sőt – ha Greta Thunberg meglátná a hatáskörömbe tartozó zöldterületeket, aszfalthoz szokott szemei tán még kápráznának is attól a klímabarát, befogadó biodiverzitástól.

Száz decibeles benzines lombfúvó vagy sztahanovista robotfűnyíró gyilkolja a magánkertek faunáját, marcangolja a kicsike sündisznót és/vagy teszi egysíkúvá a flórát: néma csönd. Polgárok mentenék valamiképpen a méhbarát virágágyásaikat és gyalogos közlekedéshez, illetve esti-hajnali testmozgáshoz való jogukat a betolakodó vadkancsordákkal szemben:

Még jó, hogy ebben a helyzetben a kerületet irányító Kutyapárt kellő időben, kellő határozottsággal lépett fel és a megfelelő helyre csatornázta be a kreatív problémamegoldó energiáit: a minap például jókora műtojásokat applikált a Turul-szobor farokrésze alá,

– öltönyös vadkant láthatunk a csomagoláson, vörös rózsával a kezében, ahogy épp vár egy agancsos(!) szőke leányra, aki pedig egy békés tigris mellett heverészik.

A sört pénzért lehet megvásárolni (a sörfőzde áraiból kiindulva 0,33 litert ezer-kétezer forintért), fel se merül, hogy ingyen lenne – de ez legyen a legnagyobb baj; az örök életet sem a Kutyapárttól várja az épeszű polgár.

Berlin esetében ilyenkor szokás mondani, hogy ki milyet szakít, olyat szagol – egy budapesti kerület vonatkozásában viszont mégis nagyobb az emberben a részvét; pláne tudván, hány tisztességes konzervatív őslakost sújt méltatlanul a jelenlegi helyzet.

és a könnyű idők kitermelte gyenge emberek utáni erős és okosan természetbarát budai polgárok felemelkedését; addig pedig azt, hogy a helyzet elodázhatatlan rendezésével nemhogy nekik, de a hosszú évek-évtizedek óta ápolt-gondozott kertjeiknek se kelljen többé napi szinten érezniük a gátlástalan urbánus vaddisznók érintését.

***

(Nyitókép: Magyar Nemzet / Kurucz Árpád)

***