Ilyen a legkevésbé családbarát, ám annál családcentrikusabb Amerika: egy férfi taposóaknát telepített a vízi vidámparkba, mert el akarták rontani a vakációját
2025. augusztus 31. 22:27
Vérgőzös akcióvígjáték a család, a feleség, a gyerekek és persze a nagypapa fontosságáról. Senki 2. – kritika.
Vannak a pofonegyszerű akciófilmek – például a John Wick, vagy a régi időkből a Kobra, A pusztító, a Kommandó és társaik –, amelyek nem akarnak sokat: legfeljebb egy-két gondolatot elültetni a nézőben, azon túl viszont csak annyit, hogy az ember kikapcsolódjon arra a bő másfél órára.
Ebbe a sorba illeszkedik a Senki 2. is, azzal a csavarral, hogy itt már maga a fő üzenet is felüdülés:
jó érzés nézni, ahogy egy film büszkén kiáll amellett, mennyire fontos a szerető család, az összetartás, és hogy jóban-rosszban támogatnunk kell egymást.
Senki 2. (18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akcióthriller, 89 perc, 2025. augusztus 21-től a mozikban, forgalmazza az UIP-Duna Film)
A tradicionális értékek vérgőzös védelme, avagy ezért jó a Senki 2.
Hutch (Bob Odenkirk) az első rész eseményei után ismét „eltakarítóként” dolgozik: egyrészt hogy törlessze adósságait, másrészt hogy valamelyest jobbá tegye a világot. A munka azonban egyre inkább eltávolítja feleségétől, Beccától (Connie Nielsen), és gyerekeitől, Bradytől (Gage Munroe) és Samytől (Paisley Cadorath).
Késő estig vérben gázol, közben még Brady kosármeccseiről is rendre lemarad.
Házassága és a fiával való kapcsolata válságba sodródik, ezért elhatározza, hogy kiragadja a családot – és önmagát – a mindennapok mókuskerekéből, és elviszi őket Plummerville-be, a lepukkant turistaparadicsomba.
A helyszín különösen kedves neki: gyerekkori legszebb emlékei kötődnek ide, hiszen ez volt az egyetlen közös nyaralás testvérével és apjával. Csakhogy kiderül, apjuk (Christopher Lloyd), az egykori FBI-ügynök nem véletlenül választotta ezt a helyet: Plummerville valójában az illegális kereskedelem központja, ahol a rendőrséget rég a markában tartja a bűnbirodalmat irányító csempészkirálynő, Lendina (Sharon Stone).
Ez elsőre az egyik legklisésebb filmfelütésnek tűnik – még akciókomédia-mércével is.
Ami azonban kiemeli a filmet a középszer mocsarából – és még Sharon Stone ripacskodását is feledteti –, az Bob Odenkirk karakterének hitelessége. Hutch tényleg csak egy kiégés szélén billegő családapa, akinek pokolian elege van abból, hogy állandóan választania kell család és munka között. Nem akarja veszélybe sodorni szeretteit, nem akarja elveszíteni a felesége türelmét, és mindenáron azt szeretné, hogy a gyerekei jobbak legyenek nála.
Felmegy benne a pumpa, ha a szekrényajtó méretű biztonsági őr tockost ad a kislányának – és közben csupán annyit akar, hogy végre együtt nyaralhasson a családjával.
A film a látványosan megkomponált akciójelenetek és a pofonegyszerű történet mellett rendre megáll, hogy kihangsúlyozza: igenis, a mai világban is fontos a klasszikus család – a szerető apa, a megértő, támogató feleség, és az a szülői feladat, hogy a legjobb értékeinket és tudásunkat adjuk tovább a gyerekeinknek. Ehhez társul egy szilárd morális iránytű is, amely végig a néző igazságérzetét „simogatja”: a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig megkapja a büntetését.
A Senki 2. klasszikus nyári „popcorn-mozi”: szórakoztat, megnevettet, és közben emlékeztet arra, ami igazán fontos. Néha pedig nem is kell ennél több.
A Többesélyes szerelem lehetett volna egy izgalmas, a jelen társadalmára reflektáló, okos film – sőt, az Előző életek után pontosan ezt vártuk. Ehelyett egy kliséhalmazt kapunk. Igaz, beszélgetésindítóként még így is működik.
A Tisza-párt szinte eddig is mindenben a brüsszeli elit utasításai szerint járt el. Ha nem is szavaztak meg mindent, volt, amikor tartózkodásukkal segítették Brüsszel fontos ügyeit. Nincs ez másként az adóemeléseknél sem.
Az Európai Unió vezetésének régóta szúrja a szemét a magyar egykulcsos jövedelemadó, már 2018-ban és 2022-ben is megfogalmaztak ezzel szemben kritikákat.