A magyar történelemben mindig voltak hazaárulók és nemzeti szuverenisták – megjelent az új Kommentár!

Megjelent a Kommentár konzervatív folyóirat legújabb száma, melynek témája a történelmi folytonosság. A lap nyitó írásaként Timár Balázs László nemzetközikapcsolatok-elemző a hivatásrendiségről írt a 21. században. A szerző arra buzdít, hogy gondoljuk újra a hivatásrendiséget. Mint írja, a gazdasági és társadalmi rendszerek ellenállóképességének növelése nem csupán gazdaságpolitikai kérdés, hanem szorosan összefügg az államszervezés módjával is. Egy hatékonyan működő, alkalmazkodóképes gazdasági szerkezet csak akkor biztosítható hosszú távon, ha az állami szerepvállalás és a társadalmi-gazdasági szerveződés módjai is képesek a változó kihívásokhoz igazodni. Az előttünk álló kihívások ugyanis túlmutathatnak az egyes gazdasági mechanizmusok optimalizálásán, és szükségessé tehetik a modern államrend, valamint a társadalom- és gazdaságfelfogás elméleti alapjainak aktuális, helyzethez igazított újraértelmezését. Ezt támasztja alá Orbán Viktornak a Lámfalussy-konferencián tett megállapítása is, miszerint: „Az előttünk álló időszak egyik nagy versenye az államszervezési modellek közötti verseny lesz, vagy talán már most is az. 

Látni fogjuk majd, hogy melyik államszervezési modell lesz a legsikeresebb a következő tizenöt-húsz évben.”

Nádor Koppány Zsombor teológus a 21. századi kereszténydemokráciáról közölt írást. „A vallás és kultúra, vallás és társadalom két olyan dimenziót alkotnak, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, ugyanakkor viszonyuk évezredek óta problémát okoz a gondolkodó embernek. A kereszténység viszonyulása e két valósághoz egy dinamikus, állandó mozgásban lévő kapcsolatrendszer, amely az őskereszténység óta foglalkoztatja Krisztus követőit. A probléma gyökerét abban találhatjuk meg, hogy a keresztény ember hite révén, a mennyei királyság tagjaként, különállónak számít a Földön” – fogalmaz a szerző.

Turgonyi Zoltán filozófus

A fenti cím három közismert fogalom átalakítása: a tudásalapú társadalomé, a szociális piacgazdaságé és a jogállamé. E kifejezések azt sugallják, hogy civilizációnk paradigmaváltásra szorul – írja a szerző, aki arról kívánt szólni, hogy milyen jövőképet állítsunk szembe a Nyugat jelenlegi, meghaladandó állapotával.

Szilvay Gergely történész, lapunk főmunkatársa 

A szerző szerint az Orbán-kormány a nemzetet és a kereszténységet hangsúlyozva rendszerint szembekerül a nemzetet és kereszténységet a történelem szemétdombjára kívánó uniós erőkkel. „A globalizmussal szemben a lokalizmust, a nemzeti szuverenitást hangsúlyozza. De vajon nem mond-e ellent a kereszténység univerzalizmusának és a keresztény értelemben vett egyenlőségnek a nemzeti gondolat, illetve a helyi hagyományok sokszínűsége?” – teszi fel a kérdést.

Anka László történész, tápiószecsői alpolgármester a „hegemón klubpártokról” írt Magyarországon, vagyis a folytonosság hagyományáról a magyar parlamentáris kultúrában. Írásában sorra veszi a domináns kormánypártokat a dualizmus és a Horthy-korszak idején: a Szabadelvű Párttól Bethlen Egységes pártjáig.

– hangzik a szerző konklúziója.

Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója a király nélküli koronáról, azaz a Szent Korona sorsáról írt a 20. században. 

Nincs még egy olyan tárgy, amely a Szent Koronához hasonlóan végigkísérte volna történelmünk szinte összes jelentős fordulópontját, és aminek a megszerzése, birtoklása és biztonságban tudása ilyen téttel bírt volna” – írja a szerző.

Balogh Gábor történész, a Terror Háza munkatársa a természetalakítókról és ellenfeleikről írt, elsősorban a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer kapcsán. Az 1980-as években kibontakozó küzdelem, a Duna-mozgalom „az ötvenhatos forradalom egyenesági folytatása”. „A környezetvédő megmozdulás legikonikusabb szereplőjének megállapítása egyben a mozgalom 1989-ig tartó sikerének lényegét fogalmazta meg, amennyiben a vízlépcső elleni tiltakozást nem csupán környezetvédelmi, hanem politikai kérdésként is kezelte. 

 – fogalmaz Balogh.

Békés Márton történész, a XXI. Század Intézet igazgatója, a Kommentár főszerkesztője kétféle folytonosságról írt Magyarországon a Hunyadi-sorozat kapcsán:

Utóbbi ligájához csatlakozott sógora és Várnától Rigómezőn át Nándorfehérvárig tartó harcostársa, a középbirtokos Szilágyi Mihály. Hunyadi és Cillei között hol ide, hol oda állt az ország nyugati felének legnagyobb birtokosa, Erdély társvajdája és a hét főkapitány egyike, Újlaki Miklós, illetve az édesanyja révén Cillei származású nádor, Garai László. A filmsorozat igen emlékezetes párbeszédei és jelenetei voltak azok, amelyekben a Hunyadi-párt és a Cillei-párt élesen szembekerült egymással.”

Gali Máté történész, az MCC kutatótanára a politikai folytonosságról írt a két világháború között.

– vallotta Kornis Gyula piarista szerzetes tanár, a Horthy-korszak legjelentősebb hazai kultúrfilozófusa, egy időben Klebelsberg államtitkára. „Ezen megállapítás figyelembevétele mellett faragott életképes országot formátumos államférfiak sora a két világháború között a trianoni torzóból. Az embert próbáló feladat pedig bizonyosan nem sikerülhetett volna, ha nem támaszkodhattak volna mindvégig a magyar politikai és alkotmányos élet ezeréves folytonosságára, valamint annak tapasztalatiságára.”

Máthé Áron történész, a NEB elnökhelyettese az egymást gyűlölő ikerpárttól, a nyilasokról és a kommunistákról írt. „A magyar történeti tudatból már kikopott a tény, hogy

de csak egy pontban különböztek lényegesen: ez pedig a programszerűen, eszmei alapon is vallott antiszemitizmus megléte vagy annak hiánya volt – gondolhatjuk ma, a 20. század közepének borzalmas tapasztalatai után. Céljaik megvalósításához azonban ugyanolyan készségekkel rendelkező párttagokra, aktivistákra számítottak, és a választásokon is hasonló demagógiával dolgoztak. Csakhogy a valóságban az első és legfontosabb különbség a misztikum és a történelem bevonása volt a hungarista ideológiába, a magát tudományosnak hirdető és a történelmet mint a kizsákmányolás történetét megbélyegző kommunizmussal szemben. Később azután a kommunista gyakorlatban is megtörtént a szükségszerű módosítás, és Sztálin alatt visszatértek a történelemhez.”

Veszprémy László Bernát történész, lapunk munkatársa, az MCC Corvinák főszerkesztője az antikapitalizmus folytonos jelenlétéről írt a magyar politikatörténetben. „A magyar politikatörténetben kevés olyan világnézeti elem van, mely annyira konzekvensen vonult volna végig a magyar politikán a 19. század végétől a 20. századig, mint az antikapitalizmus, melyet itt nagyvonalakban a tőkeközpontú rendszer árnyoldalainak kritizálásaként definiálhatunk. Bár szokás az antikapitalizmus fellángolását az összeomláshoz és annak negatív szociális következményéhez kötni, az antikapitalista gondolkodás a magyar politikai életben voltaképpen már a dualizmus időszakában bőven jelen volt.”

Fejér Ádám, a szegedi egyetem ny. tanszékvezető docense ezen kívül a keresztény kultúrközösség egységének lehetőségéről írt Trump korában, Beke Ottó irodalomtudós Walter Tevis Sokszavú poszátájának technokritikai olvasatáról írt, Vasi Szabó János író, kritikus a tudományos-fantasztikus irodalomról írt 1957 és 1989 között, Szalay-Berzeviczy András nemzetközikapcsolatok-szakértő Tisza István leveleit elevenítette fel Berzeviczy Alberthez, s végül Illik Péter kutatótanár a Hunyadi-jelenségről közölt írást.

A lap recenziókkal is jelentkezett. Ernst Jünger A munkásának új kiadását Békés Márton kommentálta, Csejtei Dezső két új könyvét (Korszellem és emberlét, illetve Hagyomány és forradalom) Karácsony András méltatta. L. Simon László Művészi szabadság és intézményi autonómia című kötetét Szalai Zoltán, Halkó Petra Rabok legyünk vagy szabadok? című művét Sullivan Ferenc, a Molnár Attila Károly, Megadja Gábor, Gyorgyovich Miklós, Falusi Márton és Czopf Áron által szerkesztett Kulturális kereszténység Magyarországon című kötetet Szilvay Gergely, illetve a Bartha Ákos, Kiss Réka és Szekér Nóra által szerkesztett Ellenállók 1944-45 című kötetet Balogh Gábor, s végül Kötter Tamás Piaci viszonyok c. művét Hegedűs Zoltán ismertette.

***

Fotó: Kommentár Facebook-oldal