Drakula és édesapja középkori mércével mérve is kimagaslóan kegyetlenek lehettek, ám a havasalföldi fejedelmek lavírozása a geopolitikai realitás következménye: hasonlóan politizált később az Erdélyi Fejedelemség is. Itt a Mandiner új sorozata.
A Hunyadi című filmsorozat véget ért, ideje hát megtudnunk, ki kicsoda volt valójában: melyik alak milyen szerepet játszott a történelemben, milyen volt a személyisége, hogy sikerült a bemutatása filmvásznon. Egy cikksorozat keretében sorra vesszük a főbb szereplőket a következő hetekben, a kor legkiválóbb kutatóinak a segítségével.
Érdekesen, érthetően.
Itt olvashatóak a sorozat eddigi cikkei: Hunyadi János, Kapisztrán János.
Most a sorozat „rosszfiúi” következnek, interjúalanyunk ezúttal Horváth Richárd történész.
***
Honnan indult és hova jutott a történelem tanúsága szerint II. Vlad, Havasalföld fejedelme, a Hunyadi-sorozat cselszövője, „Drakula” apja?
II. Vlad a Havasalföldet a 14. század eleje óta irányító Basarab fejedelmi dinasztiából származott. Apja Luxemburgi Zsigmond szövetségese volt, s fia is ebben a szerepben követte.
Havasalföld ekkor a Magyar királyság fontos „puffer-állama” – hasonlatosan a Zsigmond által ugyancsak támogatott Boszniához
– az előre nyomuló oszmánok ellenében.
Vlad sokszor megfordult a budai királyi udvarban, sőt Zsigmond 1431-ben felvette a leghűségesebb támogatóinak fenntartott Sárkány Lovagrendbe is, innen ered előneve. 1436-ban került a trónra, de 1442-ben belső ellenzéke török támogatással elűzte, ám az esztendő második felében Hunyadi hadjáratot vezetett a Havasalföldre, s a magyar szövetséges II. Basarabot tette fejedelemé pár hónapra, akitől aztán Drakul visszavehette az elvesztett hatalmát.
Nyugalmasnak nem mondható uralkodása 1447-ben ért véget, amikor belső ellenzéke meggyilkoltatta.
Ezt is ajánljuk a témában
Talán nincs még egy olyan szereplője a magyar történelemnek, akinek reális értékelését annyira megnehezítené a halála óta töretlen hőskultusz, mint Hunyadi Jánosét – mondja a kutató.
Milyen ember volt II. Vlad?
A havasalföldi fejedelmekről nagyságrendekkel kevesebbet tudunk, mint magyar kortársaikról. Jellemző a források hiányára, hogy a román történetkutatás olykor még azt sem tudta meghatározni, hogy egy-egy uralkodó pontosan mettől meddig uralkodott: ezt nem ügyetlenségből, hanem a források kis száma miatt. Éppen
ezért kell kicsit óvatosan kezelni a „kegyetlenkedéseket”,
mert sokszor érdekességük miatt az ezekről tudósító kútfők nagyobb eséllyel maradtak meg az utókor számára, így a róluk kialakított kép torzulhat.
Amit azonban II. Vladról tudunk, aszerint nem bánt kesztyűs kézzel ellenfeleivel. Erőszakos halála is ennek lehet következménye.
Milyen viszonyt ápolt Hunyadival és a törökkel?
Azt, hogy egy állam és annak vezetője milyen viszonyban van szomszédaival, leginkább
a geopolitikai helyzet határozza meg.
Havasalföld a nálánál jóval nagyobb erővel bíró Oszmán Birodalom és Magyarország között fekszik, így nem tehette meg Vlad, hogy bármelyikkel is végleg szakítson. Akinek a serege éppen fenyegette, ahhoz csatlakozott.
Remek példa erre a várnai hadjárat. I. Ulászló király és Hunyadi 1444 szeptemberének végén indultak a török elleni hadjáratra. Október elején Vlad több ezres seregével csatlakozott a sereghez, s részt vettek a november 10-én zajlott tragikus végű csatában, ahol a havasalföldiek is súlyos veszteségeket szenvedtek.
Menekülés közben azonban Vlad foglyul ejtette Hunyadit,
s csak hetekkel később volt hajlandó szabadon engedni, amikor a magyar politikai elit háborúval fenyegette meg. Ráadásul mindezeket úgy tette meg, hogy egész idő alatt mindkét fiúgyermeke Murád szultán túsza volt.
Nos, most szövetséges volt vagy ellenség?
Mennyire rímelnek a történelemre II. Vlad trükközései a filmsorozatban?
Az előzőekből látszik, hogy nem lehet fekete-fehér választ adni az ügyben: Havasalföld a korszakban – de a későbbiekben is – folyamatosan lavírozott, ezt mi utólag huncut, „kétkulacsos” politikának tekintjük.
Talán nem lesz szentségtörés, ha idehozom az Erdélyi Fejedelemség példáját.
A fejedelmek is lavíroztak Isztambul és Bécs között, gondoljunk Bocskai nyugati harcaira, vagy éppen Bethlen vár-átadására a szultánnak.
A pillanatnyi erőviszonyok alapján döntöttek, a megmaradásért. Ezt utólag hősies, a magyarságért való küzdelemnek tekintjük. Varsóból vagy Bécsből ugyanakkor a korban tűnhetett „kétkulacsos” politikának. Talán ez a szempont is segít megérteni, hogy a román nemzettudatban ezek a fejedelmek miért számítanak a román túlélés és államiság letéteményeseinek.
Tényleg a szultánnál nevelkedett II. Vlad fia, III. Vlad, akit Drakulaként és Vlad Tepesként, azaz Karóbahúzó Vladként is ismerünk?
III. Vlad, azaz Drakula 1431-ben született, amikor az apja jó viszonyt ápolt Zsigmond királlyal. Őt magát is felvette az uralkodó a lovagrendbe. 1442-ben apjával és testvérével együtt oszmán fogságba kerültek, ahonnan apukat a szultán elengedte, de a két fiú túsz maradt, „biztosítva” az apa hűségét.
Tudomásunk szerint a kisázsiai Eğrigöz várában tartották őket: a kevés adat szerint, amit erről ismerünk, nem túl barátságos körülmények között. Alighanem
ez az időszak – gondoljunk bele, hogy Drakula ekkor tízegynéhány éves kiskamasz – is közrejátszott későbbi torz személyiségjegyeinek kialakulásában.
Azokat a híreket, hogy rendre megkínozták, talán túlzásnak tekinthetjük, de hogy biztosan nem voltak könnyű évek ezek, abban biztosak lehetünk, már csak az életkorukból és a szülőktől való elszakítottság miatt sem. Ugyanakkor 1448. évi elűzésekor épp török földre menekült, tehát védelmet várt és kapott.
Ezt is ajánljuk a témában
Ami mai szemmel fanatikus hozzáállásnak tűnhet, akkoriban gyakoribb jelenség volt a szakember szerint. Kapisztrán inkvizítorként is föllépett, a zsidókat is üldözte, de pozitív kép alakult ki róla.
Hogy alakult a „kis Vlad” további sorsa?
1448 őszén pár hétre vajda lett, de még maga is túl fiatal volt, hamar elűzték országából. Valódi uralkodása 1456-ban kezdődött meg, amikor magyar támogatással sikerült elfoglalnia Havasalföldet.
Úgy tűnt, hogy ez a jó kapcsolat hosszabb távon megmaradhat, ám erős török nyomás alá kerül az ország, vádolta az új uralkodót, Mátyást, hogy az befogadta egyik fejedelem elődje fiát, s Drakula maga is hamar összetűzésbe került az országában fontos kereskedelmet folytató dél erdélyi szászokkal.
A pohár alighanem akkor telt be, amikor Drakula csapatai szász kereskedőkre támadtak,
kifosztották őket és némelyiküket megkínozták. Az erről szóló panaszlevelekben rendre visszaköszönt a karóba húzás, mint kiemelt kínzás. Mátyás végül megelégelve a helyzetet, 1462 késő őszén haddal vonult Erdélybe és elfogatta Drakulát, akit először Gyulafehérváron, majd Visegrádon tartott őrizetben.
Később a kettejük közti feszültség csökkent, s
Mátyás egyik rokonát, Szilágyi Jusztinát adta hozzá feleségül, míg Drakula részt vett az uralkodó több hadjáratában is.
Arról is maradt oklevelünk, hogy Pécs főterén rendelkezett egy nagy kőházzal, melyet egy 1489. évi oklevél szerint éppen ezért „Drakwlyahaza”-nak neveztek.
Rászolgált a hírnevére Vlad Tepes? Valóban egy vérszomjas vadállat volt? Mi torzította a személyiségét?
Abban biztosak lehetünk, hogy kegyetlensége az egyébiránt általában a modern korból nézve valóban
kegyetlennek tűnő középkorban is eltért az átlagtól.
Máskülönben nem maradtak volna meg erről tudósító forrásaink.
Tudjuk, hogy előszeretettel húzta karóba haragosait, ellenfeleit. Számos legenda övezi személyét:
lenyúzott lábú foglyokról, akiknek sós sebeit kecskékkel nyalatta.
Koldusokról, akiktől megkérdezte, hogy szeretnék-e nyomoruk végét. Mivel azok igennel feleltek, bezáratta őket és rájuk gyújtatta az épületet. Több esetben hallunk emberek megnyúzásáról is vele kapcsolatban. Volt tehát alapja a híreknek.
Ugyanakkor tudni érdemes azt is, hogy
pont ez az időszak a korai „sajtó” megjelenésének ideje.
A könyvnyomtatással szinte egy időben megjelennek az első „újságok”. Ezek sokszor csak egy lapot jelentettek, amin pár „hír” volt olvasható és néhány hatásos kép, például karóba húzott törökökről. Mivel kevesen tudtak még ekkoriban olvasni, ezek a nagy nyugat-európai városokban terjedtek leginkább, itt létezett egyfajta „közvélemény”-szerűség.
Nos,
a szenzációt már akkoriban is szerették az emberek, így nem nehéz belátni, hogy Drakula kegyetlenségének híre futótűzként terjedt.
Végül pedig jött Bram Stoker 1897-es Drakula regénye és a kérdés eldőlt. Személyes tettek, politikai helyzet, „sajtóvisszhang”, utólagos megítélés-változás sajátos vegyülékének köszönhetjük azt a Drakula képet, amelyet többségünk magáénak tudhat…
Nyitókép: Képernyőmentés
Magyarország számára sem ismeretlen ez a forgatókönyv.
Váratlanul előzött a román főpolgármester.
„Ezt a háborút mi nyertük meg, nem ti, mégis ti ünnepeltek” – mondta többek között, és ez még csak a kezdet volt.
Nagy port kavart cikkünk Mátyás koponyájának valószínű beazonosításáról: az MTA számos váddal illette a koponya felismerőjét, Gábor Emesét. A szakember most nyíltan válaszol az őt ért kritikákra.
Kallixtusz a török kiűzését tűzte ki végső célnak, amelyre reális esélye nem lehetett. A Hunyadi-szériában nem kapott komoly súlyt, a történelemben annál inkább.
Vannak a fontos dolgok (XIV. Leo pápává választása), a fontosnak hitt dolgok (Gyurcsány váratlan visszavonulása) és a lényegtelenek (Magyar Péter).
MacIntyre újra meg újra a közösség, a transzcendens célszerűség mellett érvel, az üdvösség horizontját rajzolva fel azon végső összefüggésként, amelyre tekintettel a személyes és közösségei élet értelmesen formálható. Mezei Balázs megemlékezése.
