„Ahogy korosodni kezdtem, úgy értettem meg, mit jelent a magyarság” – Tisza Ilona grófnő a Mandinernek

A magyar kultúra napja alkalmából rendhagyó kerekasztal-beszélgetésnek adott otthont a geszti Tisza-kastély. Gróf Tisza Ilona, Tisza István egykori miniszterelnök dédunokája, valamint férje, Nitsch Gábor református lelkész beszélt az egybegyűlteknek arról, hogy miként alakult a legendás család tagjainak élete az emigrációt követően.

Tisza Istvánnak két gyermeke volt, István és Júlia, a lány azonban kisgyermekkorában elhunyt. Ifjabb Tisza István három csemetéje közül a legidősebb volt a grófnő édesapja, Tisza Lajos Kálmán. 1949-ben Ilona volt az első az öt gyermekből, aki Argentínában született, két bátyja még Magyarországon látta meg a napvilágot. Édesanyja, Brennert Gréta Észtországból származott, de a Buenos Aires-i magyar kolóniában megtanult magyarul. A gyermekeknek a kezdetektől magyarul is kellett tanulniuk, mert a Mami leszögezte: 

Később a bolíviai határhoz költöztek, majd, amikor Ilona 11 éves lett, átmentek Kolumbiába, mert édesapját az egyik neves egyetemre hívták zoológiát és agrártudományokat tanítani. A grófnő 14 éves koráig nem is tudta, hogy nemesi család sarja, és ezután is arra nevelték, hogy ne a nevéből, hanem a saját tudásával és erejéből boldoguljon. Végül az észtországi kapcsolataiknak köszönhetően jutottak be Észak-Amerikába, mivel Ilona édesapját New Yorkba hívták egyetemi tanárnak. Amikor odaértek, akkor tudták meg, hogy az egyetemi állás anyagi okok miatt megszűnt.

Ilona ekkor már gimnazista volt, Minnesotába küldték tanulni.

1974. augusztus 23-án a családfő, Tisza Lajos Kálmán elhunyt. Érdekes egybeesés, hogy a grófnő későbbi férje, a szintén nemesi származású, Izraelt is megjárt Nitsch Gábor repülőgépe ugyanezen a napon landolt New Yorkban. A református lelkész először akkor találkozott későbbi felesége családjával, amikor azok az édesapát búcsúztatták a New York-i magyar református gyülekezet templomában. 

A kastély házigazdái felidézték, hogy bár nem kerülőutak nélkül találtak egymásra, de

Tisza Ilonát a diaszpórák mindennapjairól, a magyarság megéléséről és megtartásáról, valamint a geszti családi fészekbe történő hazatérésről kérdeztem az említett kerekasztal-beszélgetést követően.

***

Milyen érzés volt meglátni a Tiszák valósággal újjászületett családi fészkét, amikor a kastély átadása előtt hazatértek Gesztre?  
Hatalmas meglepetés és élmény. Amikor utoljára láttuk, borzasztó állapotban volt, de tavaly májusban már elámultunk a legkisebb öcsémmel, Györggyel, látva az épület és a park csodás átalakulását. 

Mi volt az a tárgy, amit a megnyitón átadott Orbán Viktor miniszterelnöknek?

Bár több cikkben is bicskaként emlegették, és zavaromban – lévén nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy miniszterelnökökkel beszélgessek – jómagam is bicskaként hivatkoztam rá.

A késre rá is vésték az „Ilona” nevet.

Mikor kapta meg a felkérést, hogy legyen a kastély háziasszonya?

Eredetileg úgy terveztük, hogy 3 hónapot töltünk Magyarországon. Amikor a kastélyt megnyitották a nagyközönség előtt, feltették a kérdést a férjemnek, Nitsch Gábornak, aki református lelkész, hogy vezetné-e a geszti református gyülekezetet, mivel már 15 éve nem volt saját lelkésze a falunak. Egy időre ez feledésbe is merült, a hazautazásunk előtt 2 héttel azonban kaptunk egy minisztériumi meghívást Budapestre. Megkérdezték, hogy maradnánk-e két évet Geszten: 

Végül erre igent mondtunk. Felhívtuk a fiainkat – akik egymástól alig tíz percre, Kentuckyban és Ohioban élnek –, közöltük velük a fejleményeket. Hazarepültünk, elintéztük, amit el kellett, és október 20-a óta itt élünk Geszten, a parókián.

Milyen érzés volt hazatérni az ősei otthonába?

Gyerekként nem foglalkoztam azzal különösebben, hogy magyar vagyok. Ahogy korosodni kezdtem, úgy értettem meg, hogy mit jelent a magyarság. Sok év kellett ahhoz, hogy becsülni tudjam a magyarságom. 

Sőt, otthon érzem magam itt! Vélhetően az is segít, hogy beszélek magyarul, még ha nem is tökéletesen. Egész életemben annyit hallottam Gesztről és Magyarországról, hogy ki merem jelenteni:

Ott az utóbbi időben már nem lehetett nyugodtan kimenni az utcára, ugyanakkor Geszten a sötétben is biztonságban érzem magam, eszembe sem jut, hogy féljek.
Amit még szoknom kell, az a magyar beszéd gyorsasága. 

Hogy fogadták Önöket a gesztiek?

A helyiek mindig is nagyon kedvesen fogadtak minket, akármikor is látogattunk haza. Egy korábbi látogatásunk során pedig abban is részünk volt, hogy egy kivetítőn megtekintsük a családunk történetét: a gesztiek mindent tudtak rólunk! Papi [Tisza Lajos Kálmán, Tisza István egykori miniszterelnök unokája, a grófnő édesapja – szerk.] folyamatosan tartotta a kapcsolatot az itt maradt családtagokkal. Leveleket, fényképeket küldött haza. Napjainkban is érezzük a helyiek szeretetét, hiszen hol sütőtökkel, hol süteménnyel, hol disznótoros kóstolóval kedveskednek nekünk. Itt nagyon jól, boldognak érezzük magunkat! A férjemmel együtt nagyon élvezzük a falusi létet olyan nagyvárosok után, mint New York, Miami, Montreal. 

Ez a változás még az egészségemre is jó hatással volt. Mióta itt élünk, nem jött elő az ekcémám.

Hogy látja, leginkább mi tartja életben a magyarságtudatot a külföldre szakadt magyar közösségekben, a fiatalokban?
A cserkészet, a magyar nyelvet is használó egyházak, valamint maga a magyar nyelv használata. Azt is tapasztaltam, hogy

De fontos volt a családok felkeresése is. Talán érdemes lenne erről Magyarországon is példát venni! Az pedig csak további érdekesség, hogy a táncházmozgalmat Amerikából az óhazába látogató magyar cserkész néptánccsoportok honosították meg idehaza. Ennek egyik legnagyobb úttörője Magyar Kálmán volt.

(Képek forrása: Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.) 

***