Minden hit jó, csak megtartsátok: ilyen volt Jókai, a református

Jókai Mór tősgyökeres református családban látta meg a napvilágot 1825 februárjában, és azt is tudni lehet, hogy két nappal a születése után keresztelte meg Csépy Mihály komáromi református lelkész. Vallásos nevelést kapott, ennek jegyében a komáromi református gimnáziumba járt, majd Pápára, a nagy hírű református kollégiumba és a kecskeméti református főiskolára. 

Hitről, vallásról ritkábban írt. 1854-ben a Vasárnapi Újságban megjelent Hinni és nem hinni című elbeszélésében azonban azoknak üzent, akik árkot ástak a különböző felekezetek között. 

A történetben szereplő fiú reformátusnak született, szereleme viszont katolikusnak. Családjaik hallatni sem akartak a kapcsolatról, csak abban az esetben, ha átkeresztelkednek. A fiatalok így is tettek, a fiú immár katolikus lett, a lány pedig református, de, mint ahogy Jókai írja: „Eszerint megint ott voltak, ahol azelőtt, csak hogy megfordítva.” Az író aztán a tanulságot is levonja: „Tanulság pedig ebből az: hogy a hit dolgairól vitatkozni nem laikus embernek való. Minden hit jó, csak megtartsátok, s legyen mindenki tisztelettel a másik iránt. A teremtő egyik embernek is olyan édesatyja, mint a másiknak,

1884-ben a hitről szólva a következőket mondta: „Az én feleségem katolikus hithű, magam meg református, s harminchat esztendő óta jó egyetértésben élünk”, majd hozzátette, szerinte nem a hitkülönbség fenyegeti a világot, hanem az egyre növekvő hitetlenség.

JÓKAI, A LEGMAGYARABB ÍRÓ | Jókai és a gasztronómia

Jókai, a legmagyarabb író. Ő mesélt a legszebben hazáról, szerelemről, szabadságról, hitről – mindenről, amiről az emberi élet valójában szól. Regényei és írásai szórakoztattak, építették a nemzeti öntudatot, erősítették a hazaszeretetet. A Kertész Imre Intézet, Jókai, a legmagyarabb író címmel készült videósorozatában elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén indul filmes sétára, a kétszáz éve született írófejedelem előtt tisztelegve. Jókai és a gasztronómia című epizódjukból egyebek között kiderül, milyen étkű volt a híres író, melyek voltak a kedvenc ételei, valamint, hogy Jókai nyelvi kifinomultsága hogyan mutatkozott meg a konyhaművészet és az étkezés szókincsében.

1893-ban vetett papírra egy elgondolkoztató írást Morvay Ferenc református lelkész a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban, mint kifejtette, a református egyháznak nagyobb hálával kellene fordulnia Jókaihoz. 

 Nagyobb oszlopemberünk ő, mint akárhány más összevéve: ki nemcsak a magyar nemzet, hanem közelebb, a református vallásnak szívében is érccel maradandóbb emléket emelt magának…” 

Morvay úgy gondolta, a puritán, vallásos, kálvinista szellem, amelyet Jókai otthon sajátított el, tetten érhető későbbi regényeiben: 

A református lelkész szerint mindezért nagyobb megbecsüléssel kellene lennie az egyháznak Jókai felé. Morvay szerint, ahogy Arany Jánost, úgy Jókai Mórt sem méltatja az egyház érdemei szerint. Jókai Mór a vallása miatt került célkeresztbe 1900-ban, és le is mondott a Magyar Béke Egylet elnöki székéről, mert úgy látta, személye és legfőképpen református vallása miatt nem akar az egyletnek adakozni a katolikus egyház. „Inkább lemondott, csak az eszme győzzön” – méltatta Zempléni Árpád költő-műfordító Jókait az Egyenlőség című újságban.

Jókai Mór 1904-ben hunyt el. Temetésére Pápáról is érkezett küldöttség, a református iskola mellett a Jókai-kör tagjai is fejet hajtottak a koporsójánál. A Magyar Nemzeti Múzeumnál ravatalozták fel, a Múzeumkertbe pedig csak jeggyel lehetett bemenni, olyan sokat érdeklődtek. A lapok szerint, amikor a közeli templom órája háromnegyed hármat ütött, akkor érkeztek meg a református egyház képviselői. A Kerepesi úti temetőben aztán 

Nem sokkal Jókai temetése után tartották Pápán az Országos Református Tanáregyesület közgyűlését, ahol szintén megemlékeztek Jókairól. Dóczi Imre, az egyesület elnöke elmondta: Jókai volt az, aki a református iskolát mint magyar iskolatípust követendőnek állította a világ elé. 

Az Isten előtti egyenlőségről A leghátulsó pad című visszaemlékezésében írt 1900-ban. A családi történetet Jókai saját bevallása szerint még az édesapjától hallotta kisgyermekként. Neki állított emléket az írással, és fájdalmasan mesélte, hogy csupán 12 éves volt, mikor az apja elhunyt: „Sajna arcképe nem maradt. Én még akkor, amikor ő meghalt, rajzolni nem tudtam, csak tizenkét éves voltam.” A visszaemlékezésben Jókai így fogalmazott: 

Az elbeszélés szerint, mikor édesapja feleségül vette édesanyját, Komáromba vitte, és természetesen a következő vasárnap a templomba is elmentek. 

Jókay József a szokásoknak megfelelően a férfiak padsorában ült, Pulay Mária a nők közé telepedett volna, de nem engedték leülni, az írás szerint azért, mert szegény sorból származott. Végül a női padsorok végén, egy oszlop mellett állva hallgatta végig az Istentiszteletet. Jókay József aztán véget vetett a megaláztatásnak, csináltatott egy díszes, pompás padot, és oda tette, ahol a felesége állni kényszerült a templomban. Jókai a megható írás végén így fogalmazott: 

Nyitókép: Jókai Mór sokat tett a hazai reformátusokért. Fotó: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

Következik: Jókai Mór és Feszty Masa