Elhunyt Jesse Jackson, az amerikai közélet „bonyolult embere”

Magyar szemmel különc politikus volt: fekete baptista lelkész, abortusz-ellenes aktivista, demokrata elnökjelölt-aspiráns, Izrael-kritikus közszereplő, akit Trump is tisztelt.


Magyar szemmel különc politikus volt: fekete baptista lelkész, abortusz-ellenes aktivista, demokrata elnökjelölt-aspiráns, Izrael-kritikus közszereplő, akit Trump is tisztelt.


Délelőtti ígéretemnek megfelelően alább teszek most egy tényállítást, pontosabban egy nevet hozok nyilvánosságra.


Háromszázötven éve, 1675-ben protestáns, főleg magyar kálvinista prédikátorokat ítéltek gályarabságra a Habsburgok, ami felkavarta az európai közvéleményt. Mi vezetett idáig, és hogyan zajlott a magyar történelem egyik különleges fejezete?


A svéd lelkész megtagadta a szivárványszínű miseruha viselését, mondván, az ellentétes a liturgikus szabályokkal.


Böjte Csaba 1992 óta szolgált a dévai Nagyboldogasszony-plébánián, és nem sokkal kihelyezése után kezdett el befogadni árva, félárva, nélkülöző sorban nevelkedő gyerekeket.


Az egykori lelkész hasonlata kínos helyzetbe hozhat egy régi múltra visszatekintő, hagyományőrző közösséget.


A legendás miniszterelnök dédunokáját a diaszpórák mindennapjairól, a magyarság megéléséről és megtartásáról, valamint a geszti családi fészekbe történő hazatérésről kérdeztük. Interjúnk!


Az izraeli nagykövet kijelentette, „sosem láttam ezen a téren még ennyi Izrael-barát embert”.


A bíróság elé került volt szocialista politikust egyik korábbi alkalmazottja jelentette fel, miután elege lett a megaláztatásokból.






Interjúnk a reformációról és a „politikai kereszténységről”.




