Kallódó volt, ma kallódókat segít

Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.

„Az itteni emberek legtöbb problémájának megoldásához kevés a terápia, inkább csodára van szükség. Ha csak addiktológiai szakember lennék, sok kliensemmel kapcsolatban széttárnám a kezem, mert emberileg gyakran nincs megoldás a gondjaikra. Annyi sebből vérzik a történetük; mentális, szociális és spirituális szinten is sérültek már, kapaszkodót pedig nem találunk sem a múltban, sem a jövőben. Nagy kincs, hogy hívő emberként tudok feléjük fordulni és bízni a változásban” – mondja Erdős Eszter. Számára a hit és a pszichológia jól megfér egymás mellett: az emberi segítségnyújtás, a tudomány határán túl számos alkalommal látta Isten gyógyító erejét megnyilvánulni.

Eszter 1984 óta foglalkozik szerhasználókkal. A nyolcvanas évek elején nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista Magyarországon is gondot okoz a drog, így az állam az egyházhoz fordult segítségért. Hároméves előkészítés után, 1987 februárjában nyitotta meg kapuit Ráckeresztúron a református egyház drogmissziós intézménye. Esztert választották ki a munkafolyamatok egyik vezetőjének: jól ismerte ezt a világot, fiatalkorában, még megtérése és teológiai tanulmányai előtt az átlagosnál jobban elmerült benne. „Magam is kallódó fiatal voltam, négy gimnáziumba jártam, elszöktem otthonról, csöveztem, országos körözés volt ellenem. Drogosok között is sok időt töltöttem, bár sosem használtam semmilyen tudatmódosítót. Egyszerűen szorongó voltam, és a periférián élők között jobban éreztem magam. Nem véletlenül vagyok itt, ahogyan a kollégáim se: mind kötődünk valamilyen módon ehhez a világhoz, és ez így van jól.”

Az eltelt több mint harminc évben az anyagot használók közössége és a divatos kábítószerek is megváltoztak. 
„A nyolcvanas években a bejövőknek az a »picike problémájuk« volt, hogy drogfüggők, ma viszont megfejeli ezt a mindenféle pszichiátriai kórkép, amit a fű és a dizájnerdrogok aktivizálnak az arra érzékenyeknél. Szomorú az, amikor megszűnik a droghatás, de a pszichés probléma megmarad – mondja a szakember. – A drogozásnak a hetvenes­-nyolcvanas években volt egy értelmiségi-­ellenzéki feelingje; a szerhasználók Dosztojevszkij-kötetekkel mászkáltak a Fiatal Művészek Klubjában. A hippikultúra szele meghatározó volt, legalábbis érzés szintjén. A rendszerváltással ez is megváltozott, bejöttek a klasszikus kemény drogok, amelyek szélesebb rétegekhez jutottak el, így hamar lecsúszott ez a szubkultúra a Harlem szintjére. Súlyos bűncselekményekkel, erőszakkal teli világ a mai napig.”