A Demokrácia című újságnak a romos vár is tetszett, az már kevésbé, hogy valaki egy háború előtti kávézó után érdeklődött a Mátyás-templomnál. Rögvest jegyzetet is írt az újságíró: „A modern, vitalitástól izzó, tavaszi képbe egy fekete ruhás, idős férfi lép be. A múlt. A templom előtt napozó, sétáló és nagyrészben idegenekből álló csoportoktól, a téren messze hallható hangon érdeklődik. Nem tudják, kérem, merre van Lelbach Irén espresszója? Senki nem tudja. Az a nemzedék, amely látta ezt a várost porba sújtottan, régen leszámolt az előkelő címek kórságával.”
A Politika című lap 1949-ben aztán kimondta a lényeget, ahogy sajnos akkor gondolták: „Az ostromnak volt valami nagy eredménye is, ledőltek az idomtalan századvégi épületek, melyek ellehetetlenítették az utcákat és elriasztották innét az ihletett merengést. A 67-es korszak, a Millennium tűnő dicsőségének közepén új épületszárnyakat emelt a régi vár köré, melyek neobarokk-reneszánsz pompájukkal megülték hét emelet magasságban, óriási támfalakkal az egész hegyet.”
Aztán azzal is kezdeni kellett valamit, hogy nem haladtak a helyreállításokkal,