Gúnyos, cinikus megjegyzések tömkelegét találni a romos Budavári Palotáról a II. világháború utáni években megjelent kommunista újságokban. Egy újabb izgalmas cikk a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldaláról.
A háború utáni új világra és hatalomra készülő kommunisták 1945 után
A Világ című lap közvetlenül a II. világháború után tartott terepszemlét a budai Várban. József főherceg súlyosan megsérült palotáját zárva találta az újságíró, így egy közelben dolgozó munkáshoz fordult, és cinikusan kérdezte tőle: „Csak nem tér vissza József apánk, az utolsó Habsburg, hogy a cikcakkos életútját itt fejezze be?” Erre a munkás mosolyogva mutatott a romos palotára függesztett táblára, amelyen ez állt: „Lefoglalta a Kommunista Párt.”
A sérült Budavári Palota 1957-ben és egy gúnyos cikkrészlet (Fotó: Fortepan/Arcanum)
Ugyanebben az évben egy másik újság tett nyomasztó megállapítást, amely előrevetítette, mi lesz a sorsa a megsérült, csodás épületeknek:
A kommunista hatalom irtózott mindentől, ami a régi Magyarországra emlékeztette, éppen ezért egy évvel később már teóriákat is gyártottak, hogyan is kellene újjáépíteni a budai Várat. Az egyik lap odáig ment, hogy a budai Vár szerencsétlensége szerencse is volt egyben, mert a pusztítás sok olyan épületet „levetkőztetett”, amelyekről kiderült, eredetileg középkori stílusjegyeket viseltek magukon. „A századok és változó stílusok lehullt vakolata alól most kijött a házak igazi énje” – írta az újság.
A Kis Újság még rátett egy lapáttal. Szerinte a kisiparosok házikóit kell megmenteni a budai Várban, „az alkotó nép finom kis műveit. A főváros, a ragyogóra fényezett historikus máz mögött felfedezte a dolgozó népet.” És még csak 1947-et írtunk…Két évvel a háború után még sehol sem tartottak az újjáépítéssel, a romokat, kőtörmelékeket folyamatosan a Vérmezőre szállították és azzal töltötték fel a területet. Egy lap aztán bátorkodott megkérdezni a fontos embereket, hogy mikor remélhető az épületek „teljes gyógyulása?” A válasz: „Ez az általános gazdasági helyzet megszilárdulásától függ. Mindenesetre 1-2 éven belül nagyrészt már fel fog épülni…” Nem így történt.
Olyannyira nem, hogy 1950-ben lebontották a mára már újjászületett Lovardát, porig rombolták a Vöröskereszt-székházat, majd később a Főőrséget is, és felrobbantották a megmenthető palotákat. Így járt a már említett József főherceg palotája is, amelyet előbb munkásszállónak használtak, majd elbontották (idén ősszel viszont a Nemzeti Hauszmann Program keretében megkezdték a palota helyreállítását). Még ebben az esztendőben a Világ című lap
„Itt volt a várudvar. Ott, azon a roncsolt erkélyen üldögélt az öreg Ferencz József, szikkadt vállú főhercegnők és pittyedt ajkú főhercegei közepette, miközben lent a várudvaron kacagányos, rézsarkantyús urak, gőgös paripákon vonultak fel a Millennium pezsgőmámorában.”
A Kis Újság riportban számolt be a romeltakarításról. Egy kubikost is megszólaltatott: „Nagy élet volt itt uram a háború előtt, s mi csak távolról nézhettük a kivilágított palotákat, amelyekben egymást érték a fényes estélyek. Most eljött a mi időnk, csak először el kell takarítanunk utánuk az itt hagyott szemetet. De szívesen tesszük, mert most már magunknak építünk” – válaszolta az ideológiailag jól felkészített kubikos.
A Budavári Palota siralmas látványt nyújtott. A faburkolatokból, padlózatból, márványfalakból, falitükrökből nem maradt semmi.
A Habsburg-terem freskója beázott, a táncteremben ellenben még ott lógott néhány kristálycsillár, ám aztán azoknak is nyoma veszett. A nemrég átadott, újjáépített Szent István-teremből pedig a lapok szerint csupán egy kandallómaradvány maradt.
A romos Habsburg-lépcső. (Fotó: Fortepan)
A Demokrácia című újságnak a romos vár is tetszett, az már kevésbé, hogy valaki egy háború előtti kávézó után érdeklődött a Mátyás-templomnál. Rögvest jegyzetet is írt az újságíró: „A modern, vitalitástól izzó, tavaszi képbe egy fekete ruhás, idős férfi lép be. A múlt. A templom előtt napozó, sétáló és nagyrészben idegenekből álló csoportoktól, a téren messze hallható hangon érdeklődik. Nem tudják, kérem, merre van Lelbach Irén espresszója? Senki nem tudja. Az a nemzedék, amely látta ezt a várost porba sújtottan, régen leszámolt az előkelő címek kórságával.”
A Politika című lap 1949-ben aztán kimondta a lényeget, ahogy sajnos akkor gondolták: „Az ostromnak volt valami nagy eredménye is, ledőltek az idomtalan századvégi épületek, melyek ellehetetlenítették az utcákat és elriasztották innét az ihletett merengést. A 67-es korszak, a Millennium tűnő dicsőségének közepén új épületszárnyakat emelt a régi vár köré, melyek neobarokk-reneszánsz pompájukkal megülték hét emelet magasságban, óriási támfalakkal az egész hegyet.”
a vár évekkel a háború után is romokban hevert. Az egyik lap erre megjegyezte: „Kissé furcsa megállapítás, de mégis azt kell mondanom, hogy rendezett romok között sétálok a vár területén.”
Hosszú évtizedek teltek el, de most végre a romok és a szocialista újragondolások helyén újra a századfordulós épületek születnek újjá? a rombolás után ismét az építkezés időszaka jött el a Budavári Palotanegyedben.
A mérnöki tudás és a mesterséges intelligencia legjavát rakják bele Szaúd-Arábia presztízsvárosába; a 170 kilométer hosszú mesterséges városban egy Magyarországnyi lakos él és dolgozik majd.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
A bukfenckirály megint nagyot alakított.
Nem ez David Lynch legjobb és legsikeresebb vállalkozása. Ettől függetlenül az 1984-es Dűne is megérdemli, hogy a születésnapján megemlékezzünk róla.
