Egy kicsit sem fogok csodálkozni, ha úgy tíz-húsz év múlva felbukkan pár színész és rendező, aki azt mondja majd, hogy azért választotta a filmszakmát, mert gyerekkorában látta a moziban a Wonder Womant.
„Azt most hagyjuk, hogy ez az első hollywoodi megafilm, amely egy női szuperhős köré épül – ez nagyon szép és jó, de még csak a látszatát is el akarom kerülni annak, hogy a dicséret pusztán e rég esedékes fejleménynek jár. A DCU kőseggfej Batmanje és szürke, unalmas, fintorgó Supermanje után Wonder Woman végre tényleg egy tökéletesen realizált, jól átgondolt karakter (ami annyira nem meglepő, hiszen már a Batman V Supermanben is egyedül ő volt értékelhető). Tudod, honnan jön, hová tart, mi hajtja, a játékidő során érik és változik, érzed az erejét és az ártatlanságát, a sziklaszilárd akaratát és a bájos naivitását, és legfőképpen az óriási szívét, amely rendíthetetlenül ver mindenkiért – adott esetben még az ellenségeiért is. Ami pedig Gadot-t illeti, hajlandó vagyok eskü alatt vallani, hogy erre a szerepre született.
Továbbá nagyon jók a mellékszereplők (Chris Pine-nal az élen), helyükön vannak a korszak konzervatív, férfiuralmú társadalmának kiosztott feminista fricskák meg az emberi természet sosem szűnő sötét oldalát megpiszkáló motívumok, és még egy valamirevaló, mi több, a sztori grandiózusságát egy magasabb szintre emelő főgonoszt is sikerült keríteni – bár erről többet nem mondhatok.
Mielőtt teljesen elragad a lelkesedés, amiért a DC végre kimászott a maga ásta szutykos gödörből, azért gyorsan megjegyzem, hogy tudnék min fanyalogni, ha akarnék. A cselekményvezetés néha darabos és nehézkes, akad nem egy hektikus, elkapkodott jelenetváltás, a CGI itt-ott meglepően ócska (a nagy finálénak pedig ezt leszámítva is akadnak gyenge momentumai), a jelenkori prológus és epilógus teljesen felesleges, és a komoly téteknek meg a háborús borzalmaknak kontrasztot állító kellemes-kalandos hangvétel ellenére a képek Themyscira szigetének elhagyása után megint kékes-szürkés maszattá mosódnak. Pedig ennek a filmnek végre tényleg nagyon jót tett volna egy kicsit élénkebb színvilág. De a Wonder Woman mindezzel együtt is egy nagy, nem is, hatalmas előrelépés a DC számára. Olyannyira, hogy a Marvel végre kénytelen lesz tényleg felkötni a gatyáját. (Persze aki már eleve unja a szuperhősműfajt, akárhonnan érkezzen is, annak ez a film sem lesz megváltás.) ”
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Az elmúlt években bővül a piac: a szuperhős-dömpinget követően művészi vagy éppen szépirodalmat feldolgozó képregények és olyan sorozatok látnak napvilágot, amikre korábban esély sem volt.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
