Snyder és társai láthatóan izzadnak az erőlködéstől, hogy minél előbb felépítsék a DC filmuniverzumát, és ezt nyilván nem csinálhatják olyan megfontoltan és fokozatosan, mint anno a Marvel.
„Nagyon vicces ellenben, ahogy Zack Snyder túlkompenzál az Acélembert értkritikák hatására. Úgy csinál, mintha Superman földi apja az előző részben arra tanította volna a hőst, hogy segítsen az embereken, nem pedig arra, hogy bujkáljon a világ elől, és inkább hagyjon megdögleni egy busznyi gyereket (!), mintsem hogy felfedje magát, és valahányszor egy gigászi robbanásban összeomlik egy városnegyed, valami mellékszereplő villámgyorsan megjegyzi, hogy „hál istennek az a környék lakatlan” (!!!).
Snyder és társai láthatóan izzadnak az erőlködéstől, hogy minél előbb felépítsék a DC filmuniverzumát, és ezt nyilván nem csinálhatják olyan megfontoltan és fokozatosan, mint anno a Marvel, mert máris sokéves lemaradásban vannak, és ki tudja, meddig tart még a nagy szuperhőstrend. Csúcssebességgel kell ütniük a vasat, így viszont a cselekmény cameók és előreutalások laza láncolata mentén szerveződik (ezekhez jönnek a kötelező, hol jobban, hol rosszabbul elsütött vizuális, verbális és sztoriidézetek a The Dark Knight Returnsből), és ezzel végül saját jelentőségét, komolyan vehetőségét ássa alá.
Egyvalamiben viszont a DC végre utolérte/megelőzte a Marvelt: adott a világnak egy nagyszerű szuperhősnőt, aki elsőként kap majd saját filmet (Wonder Woman, jövő nyáron) – és ez remek hír, mert Az igazság hajnalának tényleg Gal Gadot az egyetlen fényesen ragyogó csillaga.”
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
A Batman világában játszódó Pingvin igazi oázis a képregény-feldolgozások kietlen sivatagában: bámulatos, ahogyan az HBO sorozatában egy elsőre totálisan érdektelennek tűnő karakterre építve milyen mély és emberi drámát alkottak.
Az elmúlt években bővül a piac: a szuperhős-dömpinget követően művészi vagy éppen szépirodalmat feldolgozó képregények és olyan sorozatok látnak napvilágot, amikre korábban esély sem volt.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Egy alföldi férfi több mint 200 órán át videózta az égboltot, pazar videó született.
Belegondolni is rémálom, hogy mit művelne ez a nárcisztikus, sokszor önmaga hatása alá kerülő ember, ha a hatalom közelébe kerülne.
