Németország a csőd szélén áll, munkahelyek százezrei szűnhetnek meg

2026. június 13. 19:36

Alexander Sell, AfD-s EP-képviselő arról beszélt egy interjúban, hogy a német társadalom most kezdi érezni a katasztrofális gazdasági döntések és a meggondolatlan zöldpolitika következményeit.

2026. június 13. 19:36
null

Drámai képet festett Németország gazdasági helyzetéről Alexander Sell, az Alternatíva Németországért (AfD) európai parlamenti képviselője egy, a Brussels Signalnak adott interjúban. A politikus szerint az ország ipara hanyatlik, az energiapolitika kudarcot vallott, Berlin pedig hamarosan nem lesz képes tovább viselni az Európai Unió pénzügyi terheinek jelentős részét.

A krach nem közeleg, már megérkezett

Az AfD politikusa szerint Németország súlyos gazdasági válságba sodródott. Alexander Sell úgy fogalmazott:

Németország csődben van. Az év végéig akár kétmillió feldolgozóipari munkahelyet is elveszíthetünk. Németország nem tudja tovább fizetni az Európai Unió számláját.”

A képviselő szerint az ország iparának versenyképességét elsősorban az uniós klíma- és energiapolitika rombolta le. Példaként említette

  • a belső égésű motorok fokozatos kivezetését, ami az autóipart érinti súlyosan,
  • az energiaárak emelkedését, amit valamennyi iparág megérez, valamint azt, hogy
  • nagy német vállalatok telepítik folyamatosan külföldre a termelésüket.

Sell szerint az AfD támogatottságának növekedése mögött is elsősorban ezek a gazdasági problémák állnak. A politikus azt állította, hogy az idei év első három hónapjában Németországban mintegy 480 ezer feldolgozóipari munkahely szűnt meg, és ez a tendencia csak tovább eszkalálódhat.

Ezt is ajánljuk a témában

A politikus külön bírálta a német zöldpolitikát is. Szerinte az atomerőművek és a szénerőművek leállítása stratégiai hiba volt:

Németország atomenergia és szén nélkül maradt. Vannak szélerőművek és napelemek, de ha nincs szél és nem süt a nap, akkor nincs energia.”

Az AfD megoldásként

 

Az Európai Unió jövője is veszélybe került

Sell szerint az Európai Unió jelenlegi működési modellje hosszú távon fenntarthatatlan, különösen azért, mert Németország a közösség legnagyobb nettó befizetője.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a német szövetségi költségvetés tavaly negyedét hitelből kellett finanszírozni, miközben a gazdasági lassulás miatt az adóbevételek is csökkennek.

Az Európai Uniónak azzal kell szembenéznie, hogy Németország már nem lesz a legnagyobb finanszírozó. Mi történik akkor az Európai Unióval?”

– tette fel a költői kérdést a politikus.

Az AfD EP-képviselője ugyanakkor nem az uniós együttműködés felszámolását szorgalmazza. Ehelyett egy „szuverén nemzetek Európáját” támogatná, amelyben több hatáskör kerülne vissza a tagállamokhoz, miközben a gazdasági együttműködés fennmaradna.

Rekordtámogatottság és nyugati áttörés

Az interjú jelentős részében az AfD belpolitikai helyzetéről is szó esett. Sell szerint pártja jelenleg 27–29 százalék körüli támogatottságot élvez, és több felmérésben tartósan és egyre nagyobb mértékben előzi a CDU-t.

Ezt is ajánljuk a témában

A politikus élesen bírálta azokat a törekvéseket, amelyek az AfD megfigyelését vagy esetleges betiltását szorgalmazzák:

Felháborító egy demokráciában komolyan fontolóra venni annak a pártnak a betiltását, amely jelenleg a legnagyobb társadalmi támogatottsággal rendelkezik.”

Sell szerint az AfD sikere mögött a romló gazdasági helyzet mellett

  • a magas energiaárak és
  • az ipar leépülése áll.

Míg a párt korábban elsősorban a volt NDK területén volt erős, ma már Nyugat-Németországban is egyre több szavazót tud megszólítani.

Ezt is ajánljuk a témában

A politikus szerint Kelet-Németországban sokan már régóta elégedetlenek az ország gazdasági helyzetével, mivel a rendszerváltás után számos család nem tudott jelentős vagyont felhalmozni:

Ha ezeknek az embereknek azzal jönnek, hogy Németország gazdag állam, ezért szolidaritást kell vállalniuk az Európai Unióval, a szíriai migránsokkal, az egész világgal, az egyszerűen nem meggyőző számukra. Mert a saját mindennapi életükben tapasztalják a gazdasági nehézségeket.”

Ugyanakkor úgy látja, az ország nyugati felében pedig épp most kezdik közvetlenül érzékelni azokat a gazdasági problémákat, amelyekről az AfD évek óta beszél.

Sell példaként

  • a munkahelyek megszűnését,
  • a vegyipar és az autóipar versenyképességének romlását, valamint
  • az energiaintenzív vállalatok külföldre települését említette.

Az AfD politikusa szerint a pártja már nem csupán protestszavazatokat gyűjt, hanem egyre többen tekintenek rá kormányzóképes alternatívaként. Úgy véli, előbb a keletnémet tartományokban kerülhet kormányzati pozícióba az AfD, később pedig országos szinten is megszűnhet az úgynevezett politikai „tűzfal”, vagyis a párttal való együttműködés jelenlegi politikai tilalma a mainstream pártok részéről.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Fotó: Facebook

 

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
m1nvth
2026. június 16. 18:22
"AfD MEP: "Germany Is Going Bankrupt" in interview with Alexander Sell" Kedves kanadai. Nem a Mandiner adta a címet, magad is leellenőrizhetnéd. youtube.com/watch?v=FS8G6bsG92U
Válasz erre
0
0
Canadian
2026. június 14. 14:18 Szerkesztve
A Mandi leállhatna ezekkel a buta cikkekkel. Hitelminősítés: Németország = AAA (stabil kilátások) Magyarország = Baa2 - BBB- között (negatív kilátások). Magyarország jóval közelebb van a csődhöz, mint Németország. Gondolom most majd jön az anyázás, mert érvek helyett az is megfelel.
Válasz erre
0
3
sanya55-2
2026. június 14. 11:35
Ez is azt bizonyítja jól működnek a szankciók. Nagyon drágák a kézi munkával előállított német kocsik, mint a múltszázad elején, de nagyon minőségiek a kézzel kalapált karosszéria elemek, valódi mesterművek. Megérik a pénzüket ( mármint a németek)
Válasz erre
1
0
auditorium
2026. június 14. 07:43
A német kormány és polgáraik látják ill. tudják mit rontottak el, de nem fogják beismerni és mennek a falnak. Ha új választásokat irnak ki, mert a jelenlegi koalició is gyenge, akkor megismétlik a választást: CDU-SPD és vagy a Zöldek vagy esetleg a liberálisokkal kötnek koaliciót. A cél marad: az AfD párt, mint "rechtsradikale Partei" kizárása, akkor is ha többségben lesznek. A "linksradikal" az rendben van, az antifasiszta és demokratikusan veri be a kirakatokat, mázolják össze a falakat és neki mennek a rendőrségnek. Az EU-P-ben is ott ül néhány, Hammerbande-fan miért ne ülhetne a Bundestagban? Rossz hir nekünk is, ha a német ipar gyengélkedik, az őrült gyors e-autógyártás és a hőpumpákkal (Wärmepumpe) sürgetett fűtés is fiasco volt, rájöttek, nem lehet mindenütt alkalmazni, főleg nem emeletes házakban. Visszakoznak, de nem ismerik a m e a c u l p a - t . Nagyobb szerepet játszhatnának az EU-vezetésben, de hezitálnak és most is OV-ra mutogatnak a vétók miatt. Folyt.:
Válasz erre
4
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!