Ez a háború jövője: tanulságok Ukrajnából

„Három tanulság vonható le Ukrajnából” – írja David Petraeus a Wall Street Journalban. „Először is, a tömeg számít. A hadviselés jövője nem a kisszámú, kifinomult és egyre sebezhetőbb fegyverrendszerben rejlik, hanem a megfizethető, pilóta nélküli eszközök hatalmas számában. Ukrajna évente milliószámra gyárt és alkalmaz pilóta nélküli rendszereket; a gyártók az idei évre hétmillió pilóta nélküli rendszer gyártását jósolják. Az Egyesült Államok közelíti meg ezt a nagyságrendet.”

Másodszor, írja a tábornok: az alkalmazkodás sebessége számít. Ukrajnában, mint sok háborúban, az az oldal élvez előnyt, amelyik a leggyorsabban tanul és alkalmazkodik – aminek a támogatására a hagyományos beszerzési rendszerek alkalmatlanok.

Harmadszor, az ellenálló képesség a zavaros környezetben elengedhetetlen. A rendszereknek a zavarás, a romló kommunikáció és a letiltások ellenére is működniük kell.

Petraeus tábornok szerint az ukrajnai csatatér – a Donbaszban lévő lövészárkoktól és a Fekete-tenger vitatott vizeitől Ukrajna és Oroszország feletti égig – sokkal összetettebb, mint az Öböl-menti hadviselés. Az ukrajnai háború távirányítású rendszereket, elektronikus hadviselést, rétegzett légvédelmet és könyörtelen alkalmazkodást foglal magában. A drónok zavarhatók (azaz kommunikációjuk vagy navigációjuk blokkolható), hamisíthatók (eltéríthetők vagy átirányíthatók), megsemmisíthetők és gyorsan lecserélhetők. 

Az amerikai tábornok úgy látja: ez nyilvánvaló a tengeren, a levegőben és a frontvonalakon. Bár Ukrajnának nincs olyan haditengerészete, amit az Egyesült Államok hagyományos haditengerészetnek tekintene, Kijev tengeri drónokat használt az orosz fekete-tengeri flotta jelentős részének megrongálására, működésképtelenné tételére vagy elsüllyesztésére; és a fennmaradó hadihajókat arra kényszerítette, hogy Ukrajnától távoli kikötőkbe helyezzék át a hajókat. Ez azt mutatja, hogy az olcsó, pilóta nélküli tengeri rendszerek kihívást jelenthetnek a hagyományos haditengerészeti erők számára.

Ugyanez igaz a levegőben is. Ukrajna és Oroszország is hatalmas számú pilóta nélküli rendszert és rakétát használ a frontvonalakon lévő katonai célpontok, valamint a egymás belső területein mélyen fekvő stratégiai infrastruktúra elleni támadásokra.

Az izraeli és amerikai erők kiváló ellenőrizték az elektromágneses spektrumot – rádiófrekvenciák, GPS-jelek és radarsávok –, amelyeken a kommunikáció, a navigáció és a célzás működik. Az ellenségnek korlátozott lehetőségei voltak arra, hogy nagy léptékben megküzdjön a több területen zajló műveletekkel. Míg az iráni rakétacsapások és drónműveletek jelentős károkat okoztak, az Perzsa-öböl nem szembesült ugyanolyan tartós, nagyszabású, több területet érintő, folyamatosan alkalmazkodó bombázással, mint ami az ukrajnai háborút jellemzi.

Petraeus tábornok leszögezi: az amerikai katonai szolgálatoknak gyors, átfogó változásokra van szükségük, amelyeket a hadviselés új koncepciói vezérelnek minden területen. „Ezeknek a koncepcióknak át kell alakítaniuk a szervezésünket, a kiképzésünket, a működésünket, az oktatásunkat és a beszerzésünket. Gyorsabban kell tanulnunk, hogy felkészüljünk a legigényesebb forgatókönyvekre. Az Öböl-konfliktus megmutatja, hogy mit érhetnek el az amerikai erők egy erőpozícióból. Ukrajna megmutatta, hogyan néz ki a háború egy sebezhetőbb pozícióból, amikor ezt az erőt nagy léptékben kezdik ki. Erőink teljesítményének bizalmat kell keltenie. Ukrajna tanulságainak sürgősséget kell kelteniük. Mindkettőre szükségünk lesz” – írja a Wall Street Journal cikkében.

Fotó: DIEGO HERRERA CARCEDO / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP