Ezzel párhuzamosan az al-Kaidához köthető Dzsámaat Nuszrat al-Iszlám val-Muszlimín (JNIM) több ponton is csapást mért a kormányerőkre. Az FLA szóvivője, Mohamed Elmaouloud Ramadane a közösségi médiában azt állította, hogy erőik átvették az ellenőrzést Kidal felett, és már Gao központjában is jelen vannak.
Állításai alátámasztására videófelvételeket is közzétett, amelyeken a mali hadsereg és orosz zsoldosok által használt kidali katonai tábor elfoglalása látható, valamint egy Gao közelében lelőtt katonai helikopter is feltűnik. Ezeket az információkat független forrásból egyelőre nem erősítették meg.
A mali hadsereg hivatalos közleményében „azonosítatlan terrorista csoportokkal” folyó harcokról számolt be, és azt közölte, hogy a helyzetet ellenőrzés alatt tartják, miközben egyes jelentések szerint a harcok továbbra is zajlanak.