Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Szergej Lavrov orosz és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter telefonon tárgyaltak.

A közel-keleti válságról tárgyalt telefonon Szergej Lavrov orosz és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter – közölte kedden a moszkvai diplomáciai tárca.
A felek megvitatták a régióban kialakult helyzetet, amely a Moszkvában kiadott közlemény szerint „az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított, ki nem provokált fegyveres agresszió következtében alakult ki”. Hangsúlyozták, hogy az ilyen cselekmények aláássák a nemzetközi jog alapvető normáit, és súlyos következményekkel járnak az egész Közel-Keletre nézve. Ezt az álláspontot Oroszország állandó képviselője egyértelműen megerősítette az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén.

Lavrov megerősítette, hogy Moszkva kiáll a feszültség csökkentése, az erőszak elutasítása és a konfliktus politikai-diplomáciai rendezése mellett, és Oroszország kész mindent megtenni ennek érdekében.
Hangsúlyozta, hogy prioritást kell kapniuk a békés lakosság és a polgári infrastruktúra biztonságát biztosító intézkedések meghozatalának.
Az ukrajnai háború a második világháború óta a legnagyobb fegyveres konfliktus Európában, amely ráadásul egy Magyarországgal szomszédos államban zajlik, már több mint négy éve.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője szerint azonban nem kell félni tőle. Miközben a napokban újabb konfliktus robbant ki, ezúttal az USA, Izrael és Irán között, a Magyar Péter-vezette Tisza Párt továbbra is azzal kampányol, hogy a „háborúval riogatás” fideszes propaganda, a háborús veszély pedig puszta félelemkeltés.
Noha Magyar Péterék szerint nincs mitől félni, immár két háború hatását érezhetjük a saját bőrünkön.
Ukrajna politikai nyomásgyakorlás céljából hetekkel ezelőtt leállította a kőolajszállítást Magyarországra a Barátság vezetéken keresztül. Ebben az olajblokádban Magyar Péter és pártja az ukránok oldalán állnak. Most pedig, az iráni konfliktus következtében bizonytalanná vált a tengeri olajszállítás is, ezáltal még jobban felértékelődik Magyarország energiaellátása szempontjából a Barátság kőolajvezeték jelentősége.
(MTI / Mandiner)
Nyitókép: Pavel Bednyakov / POOL / AFP