Sokk Párizsban: több emblematikus helyszínen rendeltek el azonnali evakuálást bombafenyegetés miatt

2026. február 20. 22:41

Több, robbantással fenyegető üzenet érkezett péntek este a francia főváros hatóságaihoz. Bombariadó miatt ikonikus épületeket ürítettek ki Párizsban, köztük a Montparnasse tornyot és a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetét is. A rendőrség több helyszínen kezdett ellenőrzést.

2026. február 20. 22:41
null

A Le Parisien – a BFMTV értesülését megerősítve – arról számolt be, hogy pénteken 18 óra körül robbanószerkezet elhelyezéséről szóló bejelentések érkeztek Párizs több pontjával kapcsolatban. A hatóságok azonnal megkezdték az úgynevezett „kizáró ellenőrzést”, vagyis a riasztások valóságtartalmának felmérését.

Az érintett helyszínek között szerepelt a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete és a felújítás alatt álló Montparnasse torony. A politikatudományi intézetet teljesen kiürítették, az átvizsgálás során semmi rendelleneset nem állapítottak meg. A toronyban dolgozó munkásokat evakuálták, az ellenőrzések este 21:45 körül még tartottak. A Montparnasse pályaudvar nem volt érintett, azt nem ürítették ki.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Párizsi bombariadó több helyszínen

A 20 Minutes azt írta, hogy a jelzések lehetséges robbanószerkezetek jelenlétéről szóltak, és több párizsi helyszínt érintettek. A beavatkozások a szokásos ellenőrzési eljárás keretében zajlottak, és nem tártak fel semmilyen gyanús elemet és semmilyen valós fenyegetést. A BFMTV szerint az Eiffel-torony is a célpontok között szerepelt, de azt végül nem ürítették ki. Az intézkedések átmeneti fennakadásokat okoztak a forgalmas környékeken.

A Mirror beszámolója alapján több e-mailt is küldtek különböző hatóságoknak, amelyek különböző párizsi helyszínek felrobbantásával fenyegettek. A rendőrség robbanóanyag-kereső kutyákat vetett be, a Montparnasse torony környékét lezárták, és arra kérték a lakosságot, hogy kerüljék el a 15. kerületet. A párizsi rendőrség a Le Figarónak megerősítette: legalább egy bejelentés közvetlenül 18 óra előtt érkezett, és több városi helyszínt érintett. Egy rendőrségi forrás úgy nyilatkozott:

 Biztonsági intézkedésként egyes intézmények kérték a kiürítést és az ellenőrzési eljárást.

A Le Parisien felidézte, hogy az ilyen riasztások nem számítanak ritkának a francia fővárosban. Szerdán az Engedetlen Franciaország párt párizsi székházát is kiürítették bombafenyegetés miatt. A párt nemzeti koordinátora, Manuel Bompard az X-en azt írta: 

A párt országos székházát épp most ürítették ki egy bombafenyegetést követően. A rendőrségi szolgálatok a helyszínen vannak. Minden alkalmazott és aktivista biztonságban van.

A rendőrség akkor egy olyan e-mailt kapott, amelyben az illető azt állította, hogy robbanóanyagokat helyezett el, és azt akarja, hogy százszorosan megfizessenek Quentin Deranque meggyilkolásáért. A 23 éves férfi Lyonban, legalább hat antifa-aktivista által elkövetett támadás során szenvedett súlyos agysérülést, és később meghalt.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Jeff PACHOUD / AFP

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ergit
2026. február 21. 08:29
Este sötét van. Ilyenkor a legkönnyebb egy jól sikerült álcában bejutni ezekbe az épületekbe....
Válasz erre
0
0
wadcutter
2026. február 21. 07:04
ha egy inga kilendül balra, utána jobbra is ugyanannyit fog kilendülni, ha a rendőrség nem tud rendet tartani, az utca népe fog igazságot szolgáltatni
Válasz erre
1
0
survivor
2026. február 21. 04:04 Szerkesztve
Ha " parisien " lennek ,minden reggel golyóalló mellenyt vennek fel. Level IV.
Válasz erre
0
0
tapir32
2026. február 21. 03:36
Mi a gazdasági racionalitása az orosz nyersanyagokról és energia hordozókról való leválásnak? Semmi. Kapitány és Orbán Anita nem a gazdasági racionalitást képviselik, hanem politikai propagandisták. A diverzifikálás éppen nem a lehetséges beszerzési lehetőségek csökkentését jelenti. A diverzifikálásért sokat tett a kormány ez nem jelenti az orosz gázról és olajról való lemondást. Kapitány és Orbán Anita a diverzifikálást mondanak, de ellene vannak. Le akarnak válni az orosz olajról. Irracionális elképzelés. Ballibsi propagandisták ezek és nem szakemberek. A magyar nép ellenségei.
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!