Egyre forróbb a helyzet Szerbiában, bombariadó van országszerte

Szombaton pedig tömegtüntetés lesz Belgrádban.

Szombaton pedig tömegtüntetés lesz Belgrádban.
A járat eredetileg New York és Újdelhi között közlekedik, és a római Fiumicino repülőtéren hajtotta végre a kényszerleszállást.
Az elmúlt hetekben többször is bombariadót jelentettek az iskolákból. A történtek nemcsak a legkisebbeket, de sokszor a felnőtteket is szorongással töltötték el. Szakértő segítségével jártunk utána, hogy ezekben a krízishelyzetekben mi a helyes magatartás, illetve miként tudunk felkészülni a hasonló szituációkra.
A vendégeknek azonnal el kellett hagyniuk az épületet.
Földi László felhívta arra is a figyelmet, hogy bizonyos szervezeteknek „Magyarország szálka a szemében”, mivel az Orbán-kormány magyar érdekvédő intézkedései nemzetközi szinten nem elfogadhatók.
Bombafenyegetést kapott Tápiószele két általános iskolája hétfőn.
A KDNP-s parlamenti képviselő még a január végi bombariadók előtt kapott fenyegető üzenetet, a BRFK közleménye alapján pedig sikerült elkapni a tettest.
A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.
Ha valami tanulsága van a múlt csütörtöki ügynek, az talán ez: biztonságunk, gyermekeink biztonsága nem természetes, hanem kivételes dolog. Kincs, amit nem tehetünk kockára. Veczán Zoltán írása.
Szlovéniában 229 iskola kapott az itthonihoz hasonló bombafenyegetést, a rendőrség szerint nincs ok a pánikra.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást a fiú ellen.
A baloldali újságíró egy ironikus posztban fejtette ki a véleményét a jobboldali publicistával kapcsolatban.
„Alternatív valóságértelmezéseket közölnek és összeesküvés-elméleteket terjesztenek” – mutatott rá a Faktum tényellenőrző oldal.
A műsorvezető szerint akkoriban nagy divat volt a bombariadó.
Orbán nem fogja lebuktatni az oroszokat, el fogja hazudni Putyin felelősségét.
AA bombariadó miatt terrorveszéllyel való fenyegetés gyanújával indult nyomozás.
Nagy erőkkel folyik a nyomozás.
Korunk kihívásának sarokpontja a titkosszolgálati módszerek kiszabadulása a titkosszolgálati objektumokból.