Lázár Ervin-utánérzésű mese a Négyszögletű Keurópai Unióból.
Gyerekként alig vártam, hogy az esti meséhez érjünk, abba a birodalomba lépve át, ahol a megbillenő rend a végén mindig helyreáll, a jó elnyeri megérdemelt jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését.
Aztán az ember – legkésőbb kamaszkorának kezdetén, az eszmélet első jeleinek jelentkezésével – fokozatosan rájön, hogy a világ ennél egynéhány fokkal bonyolultabb.
Az illúziók elvesztésével tudatunkba bekúszik, majd beépül a valóság, vele a szürke ötvennél is sokkal több árnyalata és a gyermek által még elképzelni se bírt tragikus életérzés – a világ dolgaiban való kiigazodás pedig ezzel párhuzamosan válik egyre bonyolultabbá és nehezebbé.
Ettől függetlenül – vagy talán éppen ezért – felnőttként is jó újra és újra belépni a mesebirodalomba, „gyönge szívbe sejtelmeket oltva” az épp saját gyerekkorukat élő, eljövendő generációkat felkészítendő-kalauzolandó. Az immár beszélőként újraélt mesevilág és az emberben időközben felhalmozódó személyes tudás hordalékának elegyedése pedig érdekes tájakra tudja vezetni az analógiákat, összecsengéseket tudatosan és tudattalanul is kutató emberi elmét.
Valahogy így jártam a minap, mesélőként a Négyszögletű Kerek Erdőben.
Ahogy haladtunk előre Maminti történetében, úgy váltak egyre érdekesebbé, beszédesebbé a megszemélyesülő figurák, akiknek mintha még a dialógusai is pont korunk szomorú valóságával rendeződnének össze keserédes rímekbe.
Az alábbi átirat linkjeinek segítségével megpróbálom felidézni a fejben pörgő „felnőtt verziót”.
Érdeklődők és ínyencek az eredeti befejezéssel való összevetést itt vagy itt végezhetik el.
S hogy miért pont a címszereplő nincs megszemélyesítve? Nos, azért, mert ő tényleg csak a mesében létezik. Természetesen első ránézésre ez a többi karakterre is egytől egyig igaz, ugyanakkor az ő cselekedeteik, az általuk előidezett szituációk, problémák nagyon is valóságosak, emberiek.
A felbolydult rendet egy pillanat alatt, varázsütésre helyreállító megoldás – különösen annak perszonifikációja – viszont tényleg csak a mesevilágban képzelhető el.
Miért fontos mégis maga a szerep a mese világán túlmenően is? Erre a választ ennek az írásnak a végén találja a kedves Olvasó.
Ezt is ajánljuk a témában
Efféle könyveket nem lehet csak úgy elolvasni. Lehet vele haladgatni persze az elejétől a vége felé, de ezzel a „normális” olvasási metódussal előbb-utóbb zsákutcába jutunk. A linearitással itt nem megyünk semmire. Győrffy Ákos írása.
Maminti, a kicsi zöld tündér (átirat a XXI. századra)
Hommage à Lázár Ervin
– Ma fát vágni megyünk – mondta Mikkamakka. – Csak erősek jelentkezzenek. Egér Elek, ne nyújtogasd az ujjad! Gyenge vagy.
– Ezt rám mondja! – méltatlankodott Egér Elek a szomszédjának, és fél kézzel kinyomott egy fenyőtobozt. – Tapintsd meg a muszklimat!
Történetesen Ló Szerafin, a kék paripa állt mellette. Szégyenlősen lenézett, tekintetével megkereste a szürke avarban szürkéllő egeret, s reszketeg hangon mondta:
– Nem merlek megtapintani, mert belehalsz. Különben tényleg pompás izmaid vannak.
– Na ugye! – mondta Egér Elek, és rátartian beballagott az erdőbe. Mert mégis… favágás.
Azért persze összegyűlt a favágó brigád. Mikkamakka mint brigádvezető és faügyi szakértő, Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót, Bruckner Szigfrid, a nagyhangú, öreg oroszlán, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl; a fent említett kék színű Ló Szerafin, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa és a szűkszavú Dömdödöm. Meg persze Vacskamati, aki nem volt ugyan erős. de azt mondta, hogy valakinek a finom szellemet is képviselni kell a társaságban, s ki lenne erre őnála alkalmasabb!
A brigádvezető válaszra sem méltatta. Szörnyeteg Lajos tátott szájjal nézte (sosem látott még eleven finom szellemet), Bruckner Szigfrid megvetően elhúzta a száját, Aromo a térdét csapkodta nevettében (még hogy nála finomabb szellemet, ki hallott ilyet?!), Ló Szerafin azon tépelődött, hogy vajon mit kezdenek favágás közben a finom szellemmel, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa a fejét csóválta, Dömdödöm csak annyit mondott: „döm”, majd kis szünet után enyhe gúnnyal hozzátette: „dödöm”.
De azért magukkal vitték Vacskamatit: Persze. Természetesen. Mert titokban mindnyájan szerették. Ezt titokban Vacskamati is tudta.
Az erdő mélyén Mikkamakka kiválasztotta az alkalmas fát. Egy szibériai fenyőt.
– Ebből lesz a legjobb hajó – mondta.
– De hiszen tegnap még repülőt akartál építeni – kotyogott közbe Vacskamati.
Mikkamakka lekicsinylően rápillantott.
– Repülő hajót – mondta a foga közül. – Olyat még nem hallottál? Vízen hajó, levegőben repülő, szárazföldön vonat.
Ez a válasz mindannyiukat elkápráztatta. Hiába, Mikkamakka a fej, az agyvelő, a vállalkozó szellem!
A favágásban viszont elég járatlanok voltak. Vitatkozni kezdtek, hogyan fogjanak hozzá.
– Először is reggelizzünk! – mondta Bruckner Szigfrid.
Lehurrogták, már csak azért is, mert délután két óra volt. Bár valamennyien tudták, hogy Bruckner Szigfrid a nap bármelyik órájában képes reggelizni. Sőt reggeltől estig képes reggelizni. És vitatkoztak tovább. Hogy fejszével kell elkezdeni, a fűrésszel folytatni vagy fordítva? Merről kell odaállni, hova dől a fa, merre kell mellőle szaladni?
Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa meg egyenesen azt mondta, hogy igazán udvariatlan dolog egy fát kivágni. De végül Aromo és Bruckner Szigfrid meggyőzték, hogy ez egy igazán remek ötlet.
Míg a többiek vitatkoztak, hárman félrevonultak. Nevezetesen Bruckner Szigfrid, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm. Bruckner Szigfrid reggelizett, a másik kettő meg elővett szépen egy fűrészt, nyissz-krr-zrr-nyissz, fűrészelni kezdte a fát.
Mire ezek befejezték a vitatkozást (és Bruckner Szigfrid a dereka táján járt a reggelinek), majdnem végeztek is a munkával.
– Vigyázat, azonnal dől! – mondták.
– Nehogy a reggelimre dőljön – mondta nekik tele szájjal Bruckner Szigfrid.
Emezek meg kiabálni kezdtek Dömdödömnek és Szörnyeteg Lajosnak.
– Ne úgy állj, amúgy húzd, emitt szorítsd, amott lazítsd, vigyázz jobbra, vigyázz balra, alá, fölé, emeld, engedd, toljad, vonjad, rúgjad, vágjad, kalapáljad!
Ha csak kiabálnak, az nem lett volna baj, de sajnos oda is rontottak, rángatták, lökdösték, döfölték, ráncigálták Szörnyeteg Lajost meg Dömdödömöt.
Reccsent s dőlt a szibériai fenyő.
Ugrottak százfelé. De szegény Dömdödöm a nagy tolongásban nem tudott elugrani.
Puff! ráesett a hátára.
– Dömdödöm, dömdödöm! – siránkozott fájdalmasan.
A többiek rohantak vissza – még Bruckner Szigfrid is félbehagyta a reggelizést, és odafutott. Segíteni akartak.
– A lábánál fogva húzzuk, a kezénél fogva, a fejénél fogva! – rikoltoztak.
– Ugyan már, a fát kell fölemelni! – morgott Mikkamakka.
Nekiveselkedtek.
De hiába erőlködtek, meg se moccant. A fa alól meg egyre halkabban jött a „dömdödöm”.
– Úgyse bírjuk, úgyse bírjuk! – sápítozott Vacskamati.
– Ha ez a finom szellem, akkor edd meg! – nyögte neki izzadva Bruckner Szigfrid. S szomorúan hozzátette: – Reggelire!
Erre Vacskamati is beállt emelni.
De csak nem mozdult a fa.
Ekkor egy vékonyka hangot hallottak a hátuk mögül.
– Majd én segítek – csilingelte valaki.
Mind arra fordították a fejüket. Először nem láttak semmit. Pedig Ló Szerafin még a szemüvegét is feltette. Persze nem is igen láthatták, mert aki megszólította őket, alig látszott ki a fű közül. Akkora volt, mint a kisujjam. Egy picike zöld lány. Zöld a ruhája, zöld a haja, zöld a szeme, kis zöld sityak a fején. A zöld sityakon egy zöld gyémánt. Mint a mákszem, akkora. De úgy fénylett, hogy végül is emiatt vették észre.
– Aha – mondta Mikkamakka –, egy felcicomázott szöcske.
– Nem szöcske vagyok! – kiáltott az icike-picike lány. – Maminti vagyok.
– Ne zavarj bennünket, Dömdödömöt mentjük! – szólt rá Vacskamati.
Újra nekiveselkedtek a fának.
Dömdödöm meg csak jajgatott:
– Dömdödöm, dömdödöm!
A zöld lány oda akart furakodni hozzá, de Nagy Zoárd szelíden eltolta onnan.
– Ne lábatlankodj itt! – nyögte.
Maminti futkosott hát körülöttük. De nem fért a fához. Hol Ló Szerafin csánkjába, hol Mikkamakka könyökébe, hol Szörnyeteg Lajos hátába, hol Nagy Zoárd ágaiba, hol Bruckner Szigfrid sörényébe, hol Aromo oldalába, hol meg Vacskamati hüvelykujjába ütközött.
– Engedjetek! Engedjetek! – kiáltozta.
Mikkamakka feléje fordult.
– Azonnal takarodj, hordd el magad, pucolj, lépj olajra, tűnj el, nem látod, hogy zavarsz?! Nem látod hogy Dömdödömöt mentjük?!
Maminti, a picike zöld lány méregbe gurult. Zöld szeme villámokat szórt.
– Ostobák! – mondta.
A ruhája ujjából elővett egy zöld varázspálcát. Azaz elővett volna, mert Mikkamakka egy hirtelen mozdulattal kikapta a kezéből, kettétörte és közben még egy jó nagyot meg is próbált belerúgni. Aromo, Bruckner Szigfrid és Nagy Zoárd bőszen helyeselt: „üsd, vágd, nem apád!” Szegény Mamintit csak kicsisége mentette meg: nem volt könnyű eltalálni.
– Ha így, akkor hát megoldjátok magatok – mondta, és ellibbent.
– Dömdödöm, dömdö... – nyögte Dömdödöm, miközben utolsó erejével arra gondolt, milyen fontos, hogy az ember jól válassza meg a barátait.
Nyitókép: AI-illusztráció
Az a hajó már elment, amelyre a tiszás politikusok szerettek volna felkapaszkodni – mutatott rá az elemző.
A döntőt május végén Budapesten, a Puskás Arénában rendezik.
Az euróövezeti csatlakozás kérdése a 2028-as parlamenti választások egyik fontos témája lehet.
Megértik-e végre az Orbán-fóbiások, hogy átverésük azzal kezdődött, amikor elhitették velük, hogy ez nem is kormány, hanem maffia, amelyik szétlopta az országot.
Nagyon komoly változások lehetnek az Országgyűlésben!
Már a baloldalon is kiverte a biztosítékot Magyar Péter személye, Gréczy szavai pedig tovább bővíthetik az elégedetlenek táborát.”
A Fradi edzőjét nem érdekli, hogy mit írnak róla az interneten.
Ezek voltak a szerda legolvasottabb hírei.
Az adatok alapján az látszik, hogy mind a Nézőpont Intézet, mind a XXI. Század Intézet biztos Fidesz előnyt mutat. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa kijelentette, az államoknak egyértelmű és szuverén joguk van határaik ellenőrzésére és a migráció kezelésére. Ezek voltak a Mandiner legolvasottabb cikkei szerdán.
