Most már retteghetünk az atomhatalom Észak-Koreától is?

Úgy tűnik, Észak-Korea végérvényesen kitört az elszigeteltségből, amely évtizedeken át „a remetekirályság” néven tette hírhedtté. 

Ez nem csupán protokolláris gesztus: az esemény azt jelenti, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja közül kettő – Kína és Oroszország – immár szövetségesként tekint Phenjanra.

Újra közeledés Pekinghez

Az elmúlt években Kína és Észak-Korea viszonya nem volt felhőtlen, hiszen Kim Dzsongun látványosan Oroszország felé fordult. Most azonban úgy tűnik, visszatér a régi képlet: Phenjan ismét kiegyensúlyozott kapcsolatot próbál fenntartani két északi patrónusa között. Mivel Észak-Korea legfontosabb gazdasági partnere továbbra is Kína, Kim Dzsongun nem engedheti meg magának, hogy a kapcsolatok végleg megromoljanak. 

Kína pedig látványosan visszafogadta Kim Dzsongunt a „nagy testvér” kegyeibe. A díszvendégi meghívás nem csupán diplomáciai elismerés, hanem egyúttal üzenet is a világnak: Peking nem mond le Észak-Koreáról, és kész részt venni a koreai-félszigeti hatalmi egyensúly újrarendezésében.

A mesteri hintapolitika

Észak-Korea már Kim Ir Szen óta mesterfokon űzi a lavírozás művészetét. A két szövetséges, Kína és Oroszország között ügyesen egyensúlyozva igyekezett mindig a legtöbbet kiharcolni magának, miközben egyik nagyhatalom befolyása alá sem került túlságosan. Az ukrajnai háborúban Moszkva támogatása miatt Phenjan átmenetileg közelebb sodródott Oroszországhoz, most azonban igyekszik visszatalálni Pekinghez – és ezzel újra két irányból is politikai és gazdasági védelmet szerezni.

Kim Dzsongun jelenléte egy olyan nagyszabású nemzetközi eseményen, ahol számos államvezető is részt vett, világos üzenet: 

Páriaállamból globális tényező

A változás nem a semmiből jött. 2022-ben, az orosz–ukrán háború kitörése után Phenjan ismét komoly nemzetközi szereplőként kezdett viselkedni, részben Moszkva támogatásával. A Nyugat ugyan továbbra is szankciókkal sújtja, ám Kína és Oroszország ezeket ma már nyíltan figyelmen kívül hagyja. 

A pekingi dísztribünről Hszi, Putyin és Kim látványa olyan volt, mint egy felemelt középső ujj a Nyugat felé – egy jelzés, hogy ők már nem a régi szabályok szerint játszanak.

Az új kelet-ázsiai háromszög

A most körvonalazódó Kína–Oroszország–Észak-Korea háromszög egyértelmű válasz az Egyesült Államok–Dél-Korea–Japán tengelyre. Kim Dzsongun így stratégiai mozgásteret nyer: pont mint egy kötekedő „kisöcs”, aki tudja, hogy a „bátyjai” úgyis megvédik.

A mozgástérnek súlya is van: 

Kim pekingi útja előtt kikötötte, hogy a kínai fél ne vesse fel az atomfegyverek leszerelésének kérdését – Hszi pedig ennek eleget tett. Ezzel Peking gyakorlatilag hallgatólagosan elismerte Észak-Korea atomhatalmi státuszát.

A túlélés záloga: az atom

Phenjan régi álma, hogy hivatalosan is atomhatalomként ismerjék el. Most ez a vágy valóra válni látszik. A teljes leszerelésről szóló tárgyalások illúziónak tűnnek, hiszen 

A phenjani vezetés pontosan tudja, mi történt Szaddám Husszeinnel és Moammer Kadhafival – és azt is, hogy ők nem rendelkeztek nukleáris elrettentő erővel.

Dinasztia a rakéták árnyékában

Kim Dzsongun nemcsak politikai üzenetet vitt Pekingbe szeptember elején a Győzelem Napi Parádéra, hanem személyeset is: vele tartott 12 éves lánya, Kim Dzsué. A gesztus egyértelmű belpolitikai jel: 

A lány fokozatosan kerül be a nemzetközi reflektorfénybe, ahogyan korábban apja is tette, ezzel jelezve, hogy a Kim-dinasztia uralma tartós.

Persze Észak-Koreában sem zökkenőmentes a trónöröklés – a múltban is láttunk „királydrámákat” Phenjanban. Ha egyszer fiúörökös születik, minden újraíródhat.

„Az Észak-Koreát 1948-as megalakulása óta uralma alatt tartó Kim-családról sok borzasztó dolgot el lehet mondani. De azt semmiképp, hogy ne lenne következetes külpolitikai stratégiájuk, diplomáciai érzékük.” – hangsúlyozta kérdésünkre Buzna Viktor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

A szakértő szerint a több évtizedes építkezés új fázisába lépett, amelyben Észak-Korea regionális hatalmi pólusként viselkedik. Ennek alapja az 1950-es években indult nukleáris fegyverkezési program: „A páratlan szankciók ellenére Phenjan nemcsak az első atombombáját robbantotta fel 2006-ban, de a 15 ezer kilométeres hatótávolságú hordozórakétájával napjainkban már az Egyesült Államokat is fenyegeti.”

„Miközben ez Nyugatról egy kelet-ázsiai blokk kialakulásának tűnhet, valójában a három ország kapcsolata sokkal kényesebb” – állítja.

A kutató szerint a két ázsiai nagyhatalom eltérő célokat követ Phenjan támogatásában:

• Kína számára Észak-Korea ideológiai testvérállam és pufferzóna az amerikai befolyás ellen, ugyanakkor egy regionális háború kockázatát is hordozza.
• Oroszország ezzel szemben rövid távú, pragmatikus szövetségként tekint Phenjanra, amely az ukrajnai háborúban fegyverszállítások és katonai együttműködés révén vált hasznossá.

Mindez jelzi, hogy a stratégiai következetesség mellett a kommunista rezsim kezdeményező, gyors döntésekre is képes – az Európa keleti alvégén zajló háborút, Peking egyensúlyozását kihasználva egy regionális hatalmi háromszög kiépítésére is képes volt.

Ugyanakkor Buzna figyelmeztet: a mozgástér bővülése nem jelenti Phenjan diplomáciai elszigeteltségének megszűnését: „Az orosz kapcsolat építése nem indult meg az intézményesülés útján, miközben Phenjan a nyugati világgal sem tudja rendezni viszonyát”.

Donald Trump amerikai elnök talán újabb próbát tesz a 2018-19-es kezdeményezés kudarcai után, áttörés azonban az Egyesült Államok és Észak-Korea kapcsolatában nehezen elképzelhető. „A nyugati világ Phenjan atomprogramjának feladását kéri a gazdasági szankciók feloldásához, ami a Kim-dinasztia politikai öngyilkosságát jelentené” – véli a szakértő.

Közben Dél-Korea és Japán is reagált a növekvő fenyegetésre: „Jelentősen növelik védelmi képességeiket, offenzívabb hangnemre hangolják kül- és biztonságpolitikájukat – mindez várhatóan átrajzolja a kelet-ázsiai erőviszonyokat, ami Phenjannak biztosan nem kedvez majd” – zárta gondolatait a vezető kutató.

Nyitókép: KCNA VIA KNS / AFP

Egy videó Észak-Koreáról itt nézhető meg: