Nagy kérdés, hogy mit látunk itt – brutális politikai megtorlást vagy törvényes ítélkezést

Táncsicsot nagy népünnepély keretében hozta ki a tömeg a börtönből. Nicolas Sarkozy, aki 2007 és 2012 között volt a francia köztársaság elnöke, hasonlóan kedélyes körülmények között vonult be. Luxusotthonából a mellette tüntetők, őt éljenzők és marseillaise-t éneklők gyűrűjéban, csinos feleségével kézen fogva sétált az autóig, amely a börtönbe viszi, ahol

Ez már a modern kor; a rabok nem penészes pincék hideg kövén kuporognak, ahová az őr néha száraz kenyeret lök be, s a fogolynak hosszú haja és szakálla nő, mint If várában Edmond Dantesnek. Az emberben felmerül: ha valaki csakugyan súlyos bűnöket követett el, mire föl a kényelem? Ha viszont ártatlan – mint Sarkozy vallja magáról, s amiképpen ez hasonló esetekben elég véleményes –,

Egy elítélt egykori államfő esete mindenképpen izgalmas kérdéseket vet fel, hiszen egyfelől a törvény előtti egyenlőség magasztos elvének látványos illusztrációja, másrészt óhatatlanul felmerül a kétely: vajon nincs-e a dolog mögött politikai szándék? A Sarkozyvel csaknem egyidős Jair Bolsonaro egykori brazil elnököt pár hónapja 27 évre ítélték.

Sarkozynek az elsőfokú ítélet megfellebbezése dacára be kell vonulnia; talán szökéstől tartanak (vajon eddig miért nem tette meg, hiszen most is otthonából, önként vonult be?) –

(Na persze ő nem adja, hanem kéri a pénzt.) Az exelnökkel szemben ugyanis az a vád, hogy közvetve, de több tízmillió eurót fogadott el Kadhafi líbiai diktátor rezsimjétől a kampánya finanszírozására. Érdekes lehet, ha ezentúl feszegetni kezdik, vajon melyik európai vezető kitől és miképpen jutott pénzekhez; mindenesetre az elítélt président magával vitte fogságába a Monte Cristo grófja című regényt, amelyben

A történelemben nem ritka az efféle felelősségrevonás. A románoknál rendszeres, hogy volt politikusok börtönbe kerülnek köztörvényes bűncselekményekért, Közép-Európában inkább politikai okokból következik be az ilyesmi, ami járhat azzal is, hogy a fegyházból egyenesen az elnöki palotába kerül valaki, mint mondjuk Václav Havel esetében. De börtönt és bársonyszéket egyaránt közelről megtapasztalt szereplőkből bőven kijutott nekünk is

Néha csak a pillanatnyi divat, trend, fő eszmei vonulat dönti el, hogy tömeggyilkosnak vagy hősnek tekintünk-e valakit, mint például a Drezdát – és más német városokat – porig bombáztató Churchillt vagy az atombombát ledobató Trumant. Batthyányt vagy Nagy Imrét éppen mártíriuma emelte a nemzet jeles alakjai közé, de attól, hogy kivégezték, Sztójay Döme, Rajk László vagy éppenséggel Nicolae Ceausescu még nem váltak pozitív figurákká.

Politikai perekben mindig vékony mezsgye az igaztalan leszámolás vagy megtorlás elválasztása a népellenes bűntettektől.

Hogy a jelenlegi európai elitből fenyeget-e másokat hasonló, nehéz lenne megmondani. Az Ilaria Salisnak biztosított kegyelem például arról árulkodik, hogy vannak védett eszmék, személyek és irányzatok. Von der Leyen máig nem tisztázta magát vakcinaügyben, és mivel Vespasianus óta tudjuk, hogy a pénznek nincs szaga,

Az oroszellenes kardcsörtetésbe beleájult potentátoknak pedig jó szívvel ajánlhatjuk Bárdossy László esetét, akit azért végeztek ki, mert hadat üzent az oroszoknak.

***

(Nyitókép: JULIEN DE ROSA / AFP)

***