„Ez komoly?” – úgy tűnik, eldőlt, ki lesz az Újpest új vezetőedzője
2025. december 23. 10:32
A hírek szerint eldőlt, ki lehet az Újpest új vezetőedzője. Szélesi Zoltán veheti át a lilák irányítását, aminek a szurkolók nem örülnének.
2025. december 23. 10:32
4 p
1
0
4
Mentés
A Csakfoci értesülései szerint a frissen kinevezett sportigazgató, Dárdai Pál javaslatára Szélesi Zoltán lesz az Újpest labdarúgócsapatának új vezetőedzője, s vele egy német szakember is érkezhet a Megyeri útra, hogy segítse az új tréner munkáját. A hivatalos bejelentés később várható.
Szélesi Zoltán jelenleg az U21-es válogatott szövetségi edzőjeként dolgozik (Fotó: MTI / Bodnár Boglárka)
A 44 esztendős Szélesi korábban dolgozott a magyar U17-es válogatottnál, valamint a Puskás Akadémia U17-es és második csapatánál is. Jelenleg az U21-es válogatott szövetségi edzője, tehát az MLSZ alkalmazásában áll, így ezt a részletet a feleknek még rendezniük kell.
A Csakfoci emlékeztet rá, Szélesi tősgyökeres újpesti, játékos-pályafutását a lila-fehéreknél kezdte, 2002-ben Magyar Kupát és Szuperkupát is nyert az együttessel, sőt 17 évesen már tagja volt az Újpest eddigi utolsó, 1998-as bajnokcsapatának. A korábbi jobbhátvéd összesen 144 mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben.
Információk szerint a hétfő reggel észlelt rongálás már nem az első eset.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2025. december 23. 13:18
Abból nem indulnék ki, hogy milyen eredményei voltak az utánpótlás csapatokkal.
De ha a szurkolók tényleg nem akarják, akkor úgy tűnik semmit sem akarnak igazából.
Itt a lehetőség, hogy megszabaduljanak az rics/vics/nics maffiától (kivéve persze Ratatics) és végre elkezdjenek egy filózófia mentén, valamiféle identitást megtalálva építkezni egy filozófiának megfelelő edzővel és a filozófiához igazolt játékosokkal.
Válasz erre
0
0
Robi54
2025. december 23. 13:13
Nekem tök mindegy,hajrá Fradi!
Válasz erre
0
0
rimelek
2025. december 23. 11:24
Labdarúgónak - futott még,
Az edzőséget még. lesi,
( Le nem szakad a lila ég )
Mutasd, ki vagy Szélesi!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!